Letette hivatali esküjét Antal Attila megyei tanácsos április 19-én. Décsei Atillát váltja a megyei tanácsosi székben, aki nemrég alprefektusi tisztséget szerzett. Antal Attila a…
Cseke Attila, romániai fejlesztési, közigazgatási és közmunkálatokért felelős miniszter munkalátogatáson vett részt Besztercén április 16-án az RMDSZ Beszterce-Naszód megyei szervezetének meghívására. Találkozott a helyi hatóságokkal,…
A tegnap 2021. február 24.-én a Besztercei Magyarok Fekete Vasárnapján ökumenikus megemlékezést tartunk a ’’Reminiscere’’ vasárnapján, Giorgio Basta osztrák császári generális vallon és hajdú zsoldosai…
Az RMDSZ Megyei Állandó Tanácsának határozata alapján, DÉCSEI Atilla megyei elnök lett nevesítve az alprefektusi tisztségre Beszterce-Naszód megyében. Décsei Atilla 42 éves, 2010-től az…
Jó hírekkel kezdődött a 2020/2021-es tanév második féléve, hiszen amellett, hogy az elemi osztályosok teljes létszámban visszatérhettek az iskola padjaiba, a délutáni foglalkozáson is részt…
Tavaly jelent meg a 130/2020-as törvény, amelynek értelmében a volt politikai foglyok, hadifoglyok, kitelepítettek, kényszerlakhelyesek gyermekei anyagi juttatásban részesülnek. Biztosan vonatkozik a törvény azon politikai,…
Elkészült Beszterce-Naszód megye egyházi anyakönyvi összeállítása a 2020-as évre, a történelmi magyar egyházak segítségével. Az adatok településekre, illetve vallási felekezetekre vannak leosztva. Szerepel a tagok,…
Rendhagyó módon készült a karácsonyi ünnepségre az RMDSZ Beszterce-Naszód megyei szervezete, a Nőszervezet, a Pro Hereditatem Egyesület és a Besztercei MADISZ. A korlátozások miatt sajnos…
Karitatív akcióval zárta az érdekvédelmi szervezet, a Pro Hereditatem Egyesület és a Besztercei MADISZ a 2020-as évet. Több mint 30 táblagépet sikerült beszerezni és eljuttatni…
A cegőtelki református gyülekezet, amely mintegy 300 tagot számlál, ismét bebizonyította, hogy vízióval, kitartással és odaadással fontos célokat lehet elérni. A Besztercétől mintegy 25 km-re…
Minden év elején visszatekintünk a mögöttünk hagyott évre és büszkén elmondjuk a közösségnek mindazt, amit sikerült megvalósítani. A besztercei MADISZ büszkén elmondhatja, hogy amit év…
Az elmúlt időszakban egyre gyakrabban szembesülünk azzal a ténnyel, hogy a fiatal generációk nem ismerik a néptáncot, népzenét, nem használják ezeket. A magyar nép kultúrájának…
Sikerként könyvelhető el a szeptember 27-i helyhatósági választásokat eredménye Beszterce-Naszód megyében. Az RMDSZ Beszterce-Naszód megyei szervezete két városban és tizenöt községben, 1 polgármesteri, valamint 33…
Szem a lélek tükre – találkozá és képzés név alatta a Besztercei MADISZ által fenntartott Csipet-cspat színjátszócsapat tagjai és a A Romániai Magyar Középiskolások Szövetsége…