Tanulmány a vicei református templomról

A műemlék megnevezése:Református templom, Vice

Cím:Sat. Vița, Com. Nușeni, 68

Műemléki kód: a templom együttese: BN-II-a-A-01728; Templom: BN-II-m-A-01728.01; Harangláb: BN-II-m-A-01728.02

Datálás: XIV-XV század, harangláb: 1872

 

Történeti adatok

Vice (románul Vița, németül Witzen)Beszterce-Naszód megyében, Bethlentől 22 km-re található falu, közigazgatásilag Apanagyfalu községhez tartozik. A település neve a szláv vica (fűzfa) szóból ered.  1315-ben említik először, ekkor a bálványosvári uradalom részét képezte. Történelme folyamán számos alkalommal váltott tulajdonost: 1456-ban a Bánffy család bírja, 1458-ban Mátyás király vingárdi Geréb Jánosnak adományozza, de csakhamar, 1456-ban ismét a Bánffyak birtoka lesz. 1553-ban a szamosújvári vár irányítása alá tartozik, 1590 körül Báthory Zsigmond fejedelem Mindszenthy Benedeknek adományozza, kinek leszármazottai birtokolják egészen a 17. század végéig.  1694-ben Apor István és fiai szerzik meg, ezt követően számos nemesi család osztozik a birtokon. A település történetének mélypontja az 1602-es év, mikor GiorgioBasta osztrák tábornok csapatai teljesen elpusztítják, az 1603-as összeírás szerint egyetlen lakosa sincs.

Vice templomát az 1332-es pápai tizedjegyzék említi először, János nevű plébánosa tekintélyes összeget fizet a pápai tizedbe, mely gazdag egyházközségre utal. A reformáció elterjedésével az egész falu református hitre tért, a közösség a korábbi római katolikus templomot használta. A több jelentős adomány közül említésre méltó, hogy 1685 körül Apafi Anna úrasztali edényekkel látta el a templomot, köztük egy aranyozott ezüst és egy cinpohár, tányér és különféle textíliák voltak találhatóak. 1722-ben anyaegyházközség lett, addig Magyarborzásfiliájaként működött. 1873-ban a református lelkész híveinek kétharmadát elveszíti, kiket egy fölbirtok közös megvásárlása ügyében perbe fogtak, s Fogarassy Miklós római katolikus püspök oly módon menti meg őket, hogy fölajánlja a peres birtok megvásárlását, azzal a feltétellel, ha áttértnek a katolikus hitre. 1887-ben csupán 338 református hívő maradt, s mivel nem tudták fönntartani lelkészüket, az távozott a faluból. A frissen katolizált viceiek új templomot építtettek, melyet 1879-ben szenteltek fel Szent István tiszteletére. Időközben a református gyülekezetet is sikerült újraéleszteni s lelkésszel ellátni.

A templom építésének idejéről nem rendelkezünk adatokkal, így stíluskritikai alapon igyekszünk datálni. Az bizonyosnak látszik, hogy a hajó legalább száz évvel korábbi a szentélynél, téralakítása, masszív, tömör formái késő-románkori jegyeket viselnek magukon, így valószínűleg a XIV. századra datálható, míg a hajónál nagyobb, boltozott késő-gótikus szentély a XV. század harmadik negyedében épülhetett.Az 1920-as évek végén nagyobbátalakításon esett át a templom, mikor Debreczeni László tervei alapján a hajó nyugati és déli homlokzatán új ablakokat vágtak, a tetőszerkezetet újjáépítettek, sőt egy torony csatolását is tervezték, mely valószínűleg anyagi okok miatt nem valósult meg.

A cinteremkapu szemöldökfájának egykori feliratát Debreczeni László jegyezte le 1929-ben: „Pax intrantibus, Ifjabbik Szakács István mi(ve), 1688. Die (bus) Xbris”. Ugyancsak ő említi az 1753-ból származó úrasztalát és a „szép mintájú szószékkoronát” 1762-ből, melyeket azóta újjal cseréltek föl. A mai hangvető alján az „Isten dicsőségére készíttette a vicei ref. gyülekezet MCMLX” felirat örökíti meg az új szószékkorona elkészültének idejét. Valószínűleg szintén 1960-ban készültek a népies virágmintával ellátott padok és a karzat mellvédje. A templom cintermében álló harangláb 1872-ben készült.

A műemlék leírása:

 

A templom együttesét hálós kerítés övezi, a fából készült népies bejárati kapu külső oldalának szemöldökfáján az „Áldott, aki ő az Úr nevében”, a belső oldalon pedig „Ha az Isten velünk, kicsoda ellenünk?” felirat fut végig. A kisméretű templom hajója négyszög alaprajzú, keleti oldalához egy sokszögzáródású gótikus szentély, nyugati oldalán pedig egy kis portikusz csatlakozik. A fa konzolokkal alátámasztott, jellegzetes kontyolt nyeregtető a 20. századi átalakítások eredménye, s ennek formái ismétlődnek a portikuszon is. A szentély falait masszív, két esővető párkánnyal ellátott támpillér támasztja, nyílásai nem túl szimmetrikus rendben követik egymást. A szentély keleti végében egy kisméretű gótikus, háromkaréjos ráccsal osztott körablak látható, a szentély északi falát nem töri meg nyílás, míg a déli falon két nagyobb gótikus ablak tűnik fel. Az ablakok csúcsíves mezejét két félköríves és egy kör alakú kőrács osztja. A hajó déli falán egy befalazott szemöldökgyámos ajtó, egy keskeny csúcsíves ablak, tőle balra pedig modernista jellegű, két oszlopszerű elemmel tagolt, álló téglány alakú nagyobb ablaktalálható. Ennek formái ismétlődnek a hajó nyugati és északi falának nyílásain, ahol szintén a 20. században nyitottak ablakot a kórus jobb megvilágítása érdekében. Az egykori sekrestye szemöldökgyámos, befalazott bejárata a szentély északi oldalán figyelhető meg. A hajó nyugati oldalának sarkait armírozás díszíti.

 

A síkmennyezetű hajót félköríves diadalív választja ela boltozott szentélytől. A szentély első boltszakaszát keresztboltozat, záródását pedig cikkelyes boltozat fedi, egyhornyos kőbordákkal, melyek a szintén kőből faragott sokszögű, lépcsős kialakítású gyámkövekre támaszkodnak. A Mózes kőtábláinak alakjára emlékeztetőzárókövek díszítetlenek. A szentély északi falában a felőrihez nagyon hasonló egyszerű, csúcsíves szentségfülke őrződött meg, tőle jobbra látható a már említett befalazott szemöldökgyámos sekrestyeajtó.

 

A diadalív északi oldalához csatlakozó szószék kosara kőből készült, följárata a hajóban helyezkedik el, hangvetője és a kőkosarat borító fadíszítés 1960-ban készült. A zöld színre festett, csúcsán fehér galambbal ellátott hangvetőn a „Boldogok a békességre igyekezők; mert ők az Isten fiainak mondatnak” felirat fut végig. A színes virágokból és levelekből álló népművészeti motívumokkal díszített nyugati karzat fából készült, valószínűleg szintén az 1960-as években, faszegekkel ellátott, faragott tartógerendái viszont egyértelműen régebbiek. A hajóban és a szentélyben barnára festett, oldalaikon szintén népművészeti motívumokkal díszes, egységes kialakítású padok találhatóak.

 

A vicei templom jól illeszkedik a környék középkori egyházi épületeinek sorába. A románkori téralakítás és a sokszögzáródású gótikus szentély együtt jelenik meg Mezőveresegyházán és a romba dőlt Szeszárma templománál is. A torony hiánya is több környékbeli templomnál megfigyelhető, mely hol átalakításból származik (Magyarborzás, Mezőveresegyháza, Csicsókeresztúr), hol az újonnan épült templomok jellemzője (Apanagyfalu, Felőr, Kecsed, Szépkenyerűszentmárton, Almásmálom stb.). Szépkenyerűszentmárton középkori templomának esetében is megfigyelhető a Vicére jellemző kialakítás, miszerint a későgótikus szentély nagyobb a korábban épült hajónál. A szentélyboltozat közeli párhuzama a felőri templomban látható.

 

 

Válogatott bibliográfia:

 

Entz Géza: Erdély építészete a 14–16. században. Kolozsvár, 1996. 132, 134, 506.

Entz Géza: Szolnok-Doboka középkori művészeti emlékei. Kolozsvár, 1943. 7.

Kádár József: Szolnok-Dobokavármegyemonographiája. II. kötet. Dés, 1900. 97-106. 
Léstyán Ferenc: Megszentelt kövek. A középkori Erdélyi Püspökség templomai. II. 2. bővített kiadás. Gyulafehérvár, 2000. 

Debreczeni László: Erdélyi református templomok és tornyok. Kolozsvár, 1929. 6, 10, 11, 15.

 

Jelen munkát az Romániai Magyar Demokrata Szövetség és a Communitas Alapítvány támogatta.

 

 

 

%d blogger ezt szereti: