Tavaly jelent meg a 130/2020-as törvény, amelynek értelmében a volt politikai foglyok, hadifoglyok, kitelepítettek, kényszerlakhelyesek gyermekei anyagi juttatásban részesülnek. Biztosan vonatkozik a törvény azon politikai,…
Minden év elején visszatekintünk a mögöttünk hagyott évre és büszkén elmondjuk a közösségnek mindazt, amit sikerült megvalósítani. A besztercei MADISZ büszkén elmondhatja, hogy amit év…
2020 áprilisában nyújtotta be Antal Attila, Beszterce városának egyedüli RMDSZ-es tanácsosa, azt a határozattervezetet, amely szerint a város két fő bejáratánál Beszterce történelmi helységneveit tüntették…
Folytatódott a bérmentes ingázás a 2019/2020-as tanévben is Beszterce-Naszód megyében. A projekt elsődleges élvezői, azok a diákok, akik a magyar nyelven történő oktatást választották megyénkben….
Tizennyolc éve annak, hogy a besztercei református és a római katolikus egyház műemléket emelt az 1602. február 24-én Básta német-római császári generális és zsoldosai által…
„Élni és megöregedni, az csak az igazi, ott van a dolog nyitja. Minden hősiesség a kitartásban rejlik, abban, hogy élni akarunk, nem pedig meghalni, és…
Idén is megszervezésre került a már hét éves múltnak örvendő Természetünk patikájában! című ifjúsági rendezvény. Október 18-19 között húsz fős csapatnak volt alkalma betekintést nyerni…
🔝‼️🔝 Az RMDSZ Beszterce-Naszód megyei szervezetének közbenjárásával a hét folyamán visszakerült Sófalva közigazgatási határába a magyar helységnévtábla is. A település határainak kiterjesztése miatt kerültek le a…
Jó hírekkel kezdődik a 2019/2020-as tanév azon diákok számára, akik a magyar nyelven történő oktatást választották Beszterce-Naszód megyében. Idén szeptember 9-én kezdődött az iskola, amikor…
Idéntől új néven lesz ismert a Megyei Magyar Ifjúsági Tábor, amely egy 16 éves múltnak örvend. A szervezők ez alkalommal a Beszterce-Naszód megyei Fügefürdőt választották…