Negyedik alkalommal került megszervezésre a Szentmátéi Néptánctábor a Kéknefelejcs Néptánccsoport számára. A szervezők kiváló ötletnek találták egy tábor megszervezését, szakemberek vezetésével, ahol a táncosok fejleszthetik…
Az almásmálomi „Almavirág” Egyesület sikeresen pályázott a Bethlen Gábor Alapítványhoz 2018-ban is. A kapott támogatás segítségével az egyesület által működtetett tánccsoport kiszállásainak költségét sikerült fedezni….
Kováts Ödönné Antal Anna, a település egykori tanítójának nevét vette fel az október 13-án felavatott sajószentandrási multifunkcionális szórvány gyülekezeti központ. A hálaadó ünnepségen részt vett…
Néptánctalálkozó a szórványvidéken című program keretén belül lépett fel a kolozsvári Tokos zenekar a szentmátéi kultúrház színpadán szeptember 2-án. Az eseményt több mint 100 helyi…
Szeretnénk figyelmükbe ajánlani a CRITBIZ vállalkozásfejlesztési programot, amely 400 résztvevőnek biztosít ingyenes vállalkozói képzést az északnyugati régióban, és 40.000 euróig terjedő vissza nem térítendő támogatást a legjobb 48 üzleti…
2018 április 22-én az almásmálomi Almavirág Egyesület újra megszervezte a közösség egyik jeles eseményét, az Öregek Napját. A rendezvény ünnepi Istentisztelettel kezdődött. Igehirdetés keretén…
Akárki, aki abbahagyja a tanulást, öreg, legyen bár 20 vagy 80 éves. Akárki, aki folyamatosan tanul, fiatal marad. Az élet legnagyobb dolga az, hogy az…
Egy hónapra vagyunk a magyarországi választásoktól. A regisztrációs kampány eredményei beigazolták, hogy az erdélyi magyarok úgy érzik, saját jövőjükre is hatással van az, hogy milyen…
Elkötelezetten hiszünk abban, hogy az anyanyelven való oktatás biztosítása nemzeti identitásunk megőrzésének alapvető feltétele, ezért kiállunk a kárpátaljai magyarság anyanyelv-használati jogáért. Álláspontunk szerintnem elfogadható, hogy…
Bibliánk szerint is az életünk 70, legfeljebb 80 év, amit fáradságos munkával töltünk. Rövid az idő a bölcsőtől a sírig. De mivel is töltjük ki…