Tanulmány az apanagyfalusi római katolikus templomról

A műemlék megnevezése: Római katolikus templom, Apanagyfalu

Cím: Sat.Nușeni, Com. Nușeni

Datálás: 1867-1869

            Történeti adatok

Az Apafi család ősi birtokközpontja, Apanagyfalu1269-ben tűnik fel először a forrásokban mint Apa Comes tulajdona, s 1305-ben említik először Nogfalw néven. A Beszterce-Naszód megyében, Bethlentől 10 km-re fekvő falut a XVIII. századig csaknem folyamatosan az Apafi család birtokolta, I. Apafi Mihály végrendeletének értelmében a XVIII. századtól a Bethlen, majd a Bánffy család tulajdonába jutott. A település korai templomát és plébániáját az Apafi család bőkezűen támogatta, mely arra enged következtetni, hogy ez a család kegyúri templomaként volt számon tartva. 1447-ben a Szent Gellért tiszteletére szentelt templomnak és Péter nevű plébánosának nagyfalusi Apa fia Miklós végrendeletileg egy nagy ezüst serleget hagyományoz, melyet a királytól kapott, emellett nagyobb pénzösszeget és textilneműket is fölajánl a templomnak a lelki üdvéért végzett szentmisék fejében. 1453-ban Apafi Mihály adományoz egy serleget a helyi egyháznak.

A középkori Szent Gellért templomról a forrásokban és a szakirodalomban egymásnak ellentmondó információk találhatóak. Kádár József, Szolnok-Doboka vármegye monográfusa szerint a „Szent Gellért templom a falu déli részén, a Bőd felé vezető út jobbján, a hegyoldalban volt” s megjegyzi, hogy a templom kriptájába valószínűleg az Apafi család temetkezett.  1901-ben, a monográfia születésekor még kivehetőek voltak az egykori templom alapfalai, mely valószínűleg 1601 és 1603 között a GiorgioBasta-féle betörések alatt pusztult el. Entz Géza viszont a ma is álló, az 1470-es évekre datált református templomot tartja a középkori Szent Gellért templomnak, mely a reformáció térhódításával átment az új kálvinista gyülekezet használatába.  Bár a település egy jelentős nemesi család birtokközpontja és mezőváros volt, nem lehetett szükség két római katolikus templomra, talán csak abban az esetben, ha az egyik az Apafiak kegyúri templomaként, a másik meg plébániatemplomként funkcionált. Elképzelhető, hogy az 1332-es pápai tizedjegyzékben említett Szent Gellért templom már korábban, a tatárjárás idején elpusztult és a település új templomát igyekeznek védettebb helyre felépíteni. Ebben az esetben az új templom megörökölhette elődjének titulusát. Léstyán Ferenc szerint az elpusztult Szent Gellért templom lehetett a mezőváros plébániatemploma, míg a ma is álló református templom az Apafiak kegyúri temploma. A kérdést alapos levéltári kutatással és régészeti ásatással kellene tisztázni.

A 19. század közepén a település magyar nemzetiségű lakosainak nagy része a református gyülekezet tagja volt. 1850-ben 14, 1857-ben csupán 5 római katolikus élt Apanagyfaluban, a híveket ekkoriban Bálványosváraljáról adminisztrálták. 1865-ben a református lelkész és hívei közötti konfliktus miatt 19 református család tért át a római katolikus hitre, a következő évben pedig még többen követték őket, így a református gyülekezet tagjainak egyharmadát elveszítette. Ennek köszönhetően 1896-ben már 80 római katolikus élt a faluban, akik azonban nem rendelkeztek a szentmisék tartására alkalmas épülettel. Ez indíthatta Fogarassy Miklós püspököt arra, hogy 1867-ben templom építését rendelje el, melyet nem csak anyagilag támogatott, de valószínűleg ő járta ki azt a 2000 forintos segélyt is, melyet V. Ferdinánd király ajánlott fel a templomépítés céljaira. Fogarassy püspök a templommal együtt plébánia-épületet és kántorlakot is emeltet 1867-1868-ban, s ő alapítja 1867-ben a település római katolikus iskoláját, ahol az oktatói feladatokat római katolikus papok látták el. A templom a középkori szentegyház titulusát örökli, s 1869. szeptember 29-én szentelik fel Szent Gellért püspök tiszteletére. A templom, a papi és a kántori lakás építése összesen 33000 forintot emésztett fel.

A műemlék leírása

Egyhajós teremtemplom téglány alakú hajóval, félköríves szentéllyel és négyszög alaprajzú nyugati toronnyal, északi oldalához kisméretű sekrestye csatlakozik. A historizáló külsőn egyfajta stíluskeveredés figyelhető meg: a templom alaprajza és tömege egyértelműen a barokk falusi templomok hagyományát követi, a díszítő-motívumok azonban középkorias színezetet kaptak. A hagymasisakos torony, a hajó és a torony falát tagoló félköríves nyílások a barokk, a koronázópárkány alatt az épület minden homlokzatán végigfutó félköríves ívsoros párkány a neoromán, míg a bejárati ajtó négykaréjos elemekből összeállított stukkó-kerete a neogótikus jelleget hangsúlyozzák. A falsíkokat és a toronytestet lizénák tagolják, a tornyon funkció nélküli órapárkány látható, végül hagymasisakkal záródik.

A belső tér építészeti kialakítása egyszerű: a hajó három boltszakaszát csehsüvegboltozat, a szentélyt félgömbkupola fedi. A falakat jelenleg rózsaszínre festett masszív pilaszterkötegek tagolják. A két négyszögű pillér és két pilaszter által tartott nyugati karzat mellvédjén fektetett rombuszokból kialakított egyszerű vakolatdíszítés található.

A berendezés egészen jó minőségű, a szürkés és rózsaszínes márványutánzatú festéssel, aranyozott ornamensekkel ellátott historizáló oltárok a korban divatossá váló valamelyik oltárkészítő-műhelyből származhatnak. A geometrizáló díszítéssel, szőlővel és búzakalásszal díszített főoltáron háromszögű oromzat alatt, félköríves keretben tűnik fel, a templom titulusának megfelelően, a Szent Gellértet ábrázoló oltárkép. Szent Gellért püspöki ornátusban felhőn ülve látható a topografikusan ábrázolt 19. századi Budapest fölött, jobbjában lándzsa és pásztorbot, baljában könyv, rajta kövek vértanúságának körülményeire utalva. A szent háta mögül kitekintő angyal nyújtja át a vértanúk pálmaágát. Baloldalt a háttérben vértanúságának jelenete is feltűnik, a szentet a majdan róla elnevezett hegyről taszítják le.A képet Carl Gutsch bécsi festő készítette 1868-ban, szignója(„C Gutsch 1868”) a bal alsó sarokban látható.  A főoltárkép két oldalán Péter és Pál apostolok aranyozott szobrai tűnnek fel.

A mellékoltárok felépítménye bár egyszerűbb, a főoltár formavilágához igazodó. Képeiket a 19. század utolsó negyedének keresett festője Id. Vastagh György festettette 1868-ban, amikor valószínűleg Kolozsváron élt. A bal oldali mellékoltárkép Mária Magdolnát ábrázolja egy angyal és a Szentlélek-galamb társaságában, a 19. század egyházi festészetének édeskés, érzelgős modorában. Annál érdekesebb viszont a jobb oldali mellékoltár festménye, mely az örmények térítő apostolát, Világosító Szent Gergelyt ábrázolja. Világosító Szent Gergely, aki Erdélyben főként örmény templomokban tűnik fel (a szamosújvári,erzsébetvárosi, gyergyószentmiklósi és szépvíziörmény katolikus templomokban), jó néhány római-katolikus templom – a dési, nagyszebeni, fogarasi és székelyudvarhelyi ferences templomokban és az apanagyfalusi római-katolikus templom – oltárán is találkozhatunk vele. Mivel tisztelete örmény sajátosság, így Szent Gergely megjelenése a római-katolikus templomokban örmény jelenlétre utal, sőt örmény megrendelőt feltételez (1857-ben említenek is örmény lakosokat Apanagyfaluban).

Apanagyfalu római-katolikus templomának oltárképe bizonyos szempontból elkülönül a többi, XVIII. századi Világosító Szent Gergely ábrázolástól. Bár a kompozíció az említett oltárképekéhez hasonló, id. Vastag György 1868-as festménye már historizáló szemléletet tükröz. A festő a felhők és a Szentlélek-galamb elhagyásával demisztifikálja az eseményt, az örmény nép megkeresztelését valós történeti eseményként igyekszik bemutatni. Ezt erősíti a szereplők keleties öltözéke is. A historizáló tendencia leginkább a királynő alakján köszön vissza: a Trdat király háta mögött álló büszke tartású, jellegzetesen örmény arcvonásokkal megjelenített királynő turbánt és díszes keleties öltözéket visel. Egy fátylat viselő szolgálónő tollas legyezővel és az előtérben álló fülbevalós, néger diakónus még inkább erősíti a keleties hangulatot. Annak ellenére, hogy az apanagyfalusi oltárkép Világosító Szent Gergely XVIII. században rögzült ikonográfiáját követi, szellemiségében a XIX. század 30-as éveitől Magyarországon is elterjedtté váló orientalizáló festményekhez áll közelebb. A festő elsősorban a korszak egyházi festészetében jelen levő fontos követelménynek, a történeti hitelességnek igyekszik megfelelni, a keleties díszlet és öltözékek a történet hitelességének biztosítására és megerősítésére szolgálnak. Mindezekből következik, hogy Vastagh festményét csak funkciója (egy templomban felállított oltárkép) különbözteti meg a történeti festményektől.

A szószék az oltárok historizáló stílusához illeszkedik: geometrizált díszítőelemek borítják, a sokszögű szószékkosár oldalain a négy evangélista aranyozott domborműve, míg a szószék hátoldalán Krisztus tűnik fel, amint kiszabadítja a tüskék közé esett bárányt. A hajóban egy Keresztrefeszítést, a szentélyben pedig egy Mária a gyermek Jézussal olajképet találunk. Atemplom egyik harangját a kolozsvári Andrásofszky János és Efraim öntötte.

 

 

Válogatott bibliográfia

 

Entz Géza: Erdély építészete a 14–16. században. Kolozsvár, 1996. 132, 226.
Kádár József: Szolnok-Dobokavármegyemonographiája. II. kötet. Dés, 1900. 30–42. 
Léstyán Ferenc: Megszentelt kövek. A középkori Erdélyi Püspökség templomai. II. 2. bővített kiadás. Gyulafehérvár, 2000. 458. 

Pál Emese: Világosító Szent Gergely ábrázolásai Erdélyben. In: Kovács Zsolt, Sarkadi Nagy Emese, Weisz Attila (szerk.): LiberDiscipulorum.Tanulmányok Kovács András 65. születésnapjára. Kolozsvár, 2011. 239-254.

 

Jelen munkát az Romániai Magyar Demokrata Szövetség és a Communitas Alapítvány támogatta.