Húzzad csak, kivilágos virradatig!

Szüreti Batyus Bál

„Húzzad csak, kivilágos virradatig!
Húzd, míg a szívemben is hajnalodik!
Míg´ el nem felejtem a csalfa babám,
Húzzad, húzd csak az én nótám!”

Csárdáskirálynő részlet

 

        Az RMDSZ Beszterce-Naszód megyei szervezete újabb sikeres rendezvény tudhat a háta mögött, ugyanis a hagyományos Szüreti Batyus Bálon több mint kétszáz személy vett részt szombaton este 20:00 órától, az Elektrotechnikai Líceum éttermében, ahol a DUPLA D együttes hívta a jó hangulat kedvelőit a táncparkettre.

A már rendhagyó rendezvény házigazdája Décsei Atilla, az RMDSZ Beszterce-Naszód megyei szervezetének elnöke köszöntette a jelenlévőket, valamint elmondta, hogy „nagy fontossággal bír számunkra minden olyan rendezvény, ahol a magyaroknak lehetőség adatik kikapcsolódni, eltölteni néhány kellemes órát, hiszen a mindennapi munka után megérdemelünk egy kis pihenést is.

Továbbá Winkler Gyula, európai parlamenti képviselő is üdvözölte a résztvevőket „ámbár mi, szórványban élő emberek néha találkozunk olyan emberekkel, akik megkérdőjelezik a magyar lakosok létét megyénkben, de én azt kívánom Önöknek, hogy tudjunk mindig igennel válaszolni azoknak, akik rácsodálkoznak, hogy élnek-e még magyarok Beszterce-Naszód avagy Hunyad megyében. Ne felejtsük el, hogy kaptunk egy olyan örökséget, amit tovább kell adni. Ez az örökség az anyanyelv, a magyar kultúra, az az épített örökség amely által itt Besztercén is, és máshol a szórványban is nagyon gazdagok vagyunk, amelyre emlékeznek még a nagymamák, nagytaták, és ámbár úgy tűnik, hogy más szelek fújnak, mégis bátran mondom azt, hogy a 21. században a korszerű, modern dolgok mégsem engedték elavulni identitástudatunkat, hogy mi erdélyi magyarok vagyunk. Egy olyan örökséget kaptunk nagyszüleinktől, amit tovább kell adni, és ez a ma esti Szüreti Batyus Bál egy kiváló alkalom erre, a magyar zenével, a magyar szóval, a jó társasággal.

A Szüreti Batyus Bál színvonalának emelése céljául a szervezők, az RMDSZ Beszterce-Naszód megyei szervezete, a Pro Hereditatem Egyesület és a besztercei MADISZ a koloszvári Operettissimo együttes tematikus műsorával is szórakoztatták az egybegyűlteket. Ugyanakkor a jó hangulat mellett nyereményekben is részük volt a jelenlévőknek, hiszen éjféltájt négy értékes ajándékcsomagot sorsoltak, amelyben konyhai gépek, finomságokkal tele csomagok és az Operettissimo jóvoltából egy ajándék CD-t is nyerhettek.

Ámbár a Szüreti Batyus Bál, mint hagyomány az évek során változott, újult, a lényeg megmaradt: együtt mulasson a magyar! E tény ez alkalommal is bizonyosodott, hiszen egy hajnalba torkolt bált tudhatunk a hátunk mögött.