A Bethlentől 3 km-re fekvő fügei gyógyfürdő, 2010 június 25-én nyitotta meg kapuit, több száz helybeli és számos vendég jelenlétében. A majdnem 2 millió…
Ügyvédi irodában van munkalehetőség, tapasztalt PC gyorsírók számára. Aki XII. osztályos tanulmányait elvégezte, helyesen ismeri a magyar és román nyelvet, küldje el fényképes CV-jét 2010….
Változatos szakmai és szabadidős programmal várják a résztvevőket Kedden kezdődik Marosfőn a Magyar Ifjúsági Értekezlet, az RMDSZ Programiroda, a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem, valamint az…
Immár tizenegyedik alkalommal került sor Cegőtelkén a „ Lármafa” találkozóra, a Cserhalom Művelődési Egyesület szervezésében, illetve társszervezőként az Összetartozunk program keretén belül Hargita Megye Tanácsa…
Nem könnyű jól rugni a labdát, viszont Maradona nem akármilyen játékos. Argentina játékosai még egyszer meggyőződhettek erről, amikor edzőjüknek sikerült 3-szor egymás után pókhálóba rugni…
A természetnek sikerült újra megmutatni, hogy azt tehet velünk, amit éppen akar. A tegnap délutáni vihar több fát csavart ki tövestől a város utcáin meg…
Idén is nagy népszerűségnek örvendett Sófalván a Bocz Gábor református tiszteletes által immár harmadik alkalommal megszervezett Kölyöknap. A népes résztvevőtábor kedvére válogathatott a színes és mozgalmas…
Beszterce-Naszód megye déli régiójának oktatási jövőjéről tanácskoztak szombat délelőtt Felőrben a Bethlen környéki magyarlakta falvak pedagógusai. A 22.Szórványtengely-műhely keretében szervezett tanácskozáson nagyenyedi és szamosújvári oktatók…
Kölyök-nap, Sófalva. Az idén már harmadik éve ünnepelünk gyereknapot a helyi ref. egyházközség szervezésében. Mindenkit szeretettel várunk!
Jutányos áron lehet bérletet vásárolni az augusztus 26- 29 között Marosvásárhelyen zajló FÉLSZIGETRE. Junius 20-ig 10 százelékos kedvezménnyel azaz 179 lejért lehet bérletet venni a…
Tíz éve annak , hogy a besztercei MADISZ kezdeményezésére felelevenítették, egy már kihaltnak vélt, helyi hagyományt és megszervezték az első besztercei magyar majálist, a régi majálisok…
A legjobb mulatós dalok előadója , műsorában ismert dalokat foglal mint pl. Piros lett a pipacs , Tűz piros a virág, A börtön árnyékban stb….
Kiváló dalokkal jelentkezik Besztercén a népszerű magyar dance formáció. Egy rövid részletet már láthatunk illetve hallhatunk a csapat hivatalos site-ján www.desperado.hu .
Minden segítőkész személyt nagyon szívesen várunk szombaton, június 5-én, reggel 9 órakor a Magyar Házba. Kötelező felszerelés 1 db. kés, teendők: krumplihántás, murok és hagyma takarítás. …