2026. március 16. (hétfő) -
Henrietta
napja
1€
= 5.0949 lej
1$
= 4.4419 lej
100HUF
= 1.306 lej
= 5.8931 lej

VIVAT KIRMECZ!

Így köszöntötték egymást a zselykiek kirmeckor, a templomszentelés ünnepén. Idén, február 7-én került sor a kirmec megszervezésére, amely ismét alkalmat teremtett a közösségi összetartozás megélésére. Az ünnep neve idomított szó (írja Wass György a falu monográfiájában), a német Kirschmesse-ből származik, mely templomi ünnepet jelent, ezért mindig az egyházközség patronálta. Az utóbbi években ezen alkalmakat az egyház a Pro Zselyk Egyesülettel szoros együttműködésben szervezi.  

Az idei ünnepnap az istentisztelettel kezdődött, a zselyki fúvósok tették hangulatosabbá az alkalmat. Nem maradt el a hagyományossá vált szeretetvendégség sem, ahol kiváló alkalom nyílt a beszélgetésre, finomságok elfogyasztására.

A délutáni kulturális műsorra zsúfolásig telt a székház terme. A programot a gyermekek farsangi produkciója indította, akik mókás, vidám versekkel, dalokkal örvendeztették meg a jelenlévőket.  Folytatásként, farsang révén, Székely Hunor és a kettő, aki ráér produkciója nevettette meg a közönséget. Kolcsár Beáta, régeni népdalénekes ismert, szívhez szóló dalokat adott elő, mély meghatódást váltva ki a közönségből

A népdalok, a humor és a sok nevetés megtöltötte a teret jókedvvel és megteremtette a jó hangulatot a folytatáshoz. A délután folyamán megszervezésre került a borvesreny is, amelyre a zselyki borosgazdák nagy számban jelentkeztek. A zsűrinek nem volt könnyű dolga, végül dobogós helyre Gönczel József és Guther Norbert bora került a fehér bor kategóriában, a rose borok közül pedig Vajda György bora bizonyult a legjobbnak.

A borversenyt követően nótaszó töltötte meg a székház termét, ami reggelig el sem halkult. Csigás Duó és Nyica a harmónikás gondoskodott arról, hogy a zselyki népdalok, nóták ne menjenek feledésbe. A nótaszót tánc is követte, az ifjú és a tapasztaltabb generáció együtt mulatott hajnalig. A kiremci bál az év legrangosabb táncmulatságának volt elkönyvelve, amelyre illett, és illik ma is meghívni a rokonokat, barátokat, ismerősöket. A lajoskomáromi barátok idén is együtt ünnepeltek a helybéliekkel úgy, mint mindig az utóbbi 15 évben, hiszen a jelentősebb eseményeken a zselyki közösség mindig számíthat a támogatásukra, jelenlétükre.

Köszönjük a Zselyki Evangélikus Egyháznak és a Pro Zselyk Egyesületnek a szervezést és mindenkinek, aki hozzájárult ahhoz, hogy az idei kirmec színvonalas és emlékezetes legyen.

A jókedvű hangulat, az ünneplés és a hagyományok megélése mindig különösen fontos a zselykiek számára. Ezek azok az alkalmak, amikor igazán megmutatkozik, mit jelent egy közösséghez tartozni.

Zselyk ereje ma is abban rejlik, hogy lakói, támogatói valódi közösséget alkotnak: figyelnek egymásra, tisztelik egymás értékeit és közösen tesznek azért, hogy a gazdag múltjáról ismert településnek méltő jövője is legyen. Ez az összetartozás nemcsak alkalmi, hanem mindennapi valóság – ezért példaértékű.