2024. október 15. (kedd) -
Teréz
napja Beszterce
6°C
1€
= 4.9744 lej
      
= 5.9421 lej
      
100HUF
= 1.2427 lej
      
1$
= 4.5501 lej
      

Gyermeknap a Vadrózsánál

Minden gyerek különleges, miként minden gyermeknapnak is megvan a maga varázsa. Egy kitűnő alkalom, hogy számos élménnyel gazdagítsuk gyermekeinket, hiszen a szép emlék az, ami örökre megmarad nekik.
Ez alkalommal újra kinyíltak a besztercei Magyar Ház kapui, ahol a besztercei Vadrózsa kiscsoportja Simon Szabolcs és csapata, valamint Szilagyi Ilona kíséretével, hagyományőrző gyermeknapot ünnepelt. Június 2-án, csütörtökön délután népviseletbe öltözött közel 30 gyermek, szüleik, nagyszüleik jelenlétében előadták mindazt, amit a lassan lezáruló tanévben tanultak.
Az első alkalommal megvalósult eseményt tancoktatójuk, Simon Szabolcs nyitotta meg, aki kifejezte örömét, hogy egy ilyen lelkes csapatnak taníthatja a néptánc, a népzene szépségeit. Köszöntő beszédet mondott az esemény házigazdája is, Décsei Attila, a megyei érdekvédelmi szervezet elnöke, megyénk alprefektusa, aki megragadta az alkalmat, hogy megköszönje a szülőknek, hogy a hagyományápolás fele irányítják gyerekeiket.
Népi játékok, néptánc és fülbemászó muzsika, sok apró, jókedvű ünnepelt és büszke jelenlevők. A gyerekek megpróbáltak a legjobban teljesíteni, igyekeztek minél jobban megmutatni azt, amit egy év leforgása alatt tanultak, miközben szemükkel követték lelkes oktatóikat, akik a gyerekkel együtt bekapcsolódtak a “színpadi” produkcióba.

Az előadás végén a gyerekek a szülőket is beavatták a néptánc és a népi játékok szépségeibe.

Köszönet a Csoóri Sándor Alapnak, a Magyar Kormánynak, az Ung-Tisza-Szamos Túr Határmenti Turisztikai és Természetvédelmi Egyesületnek, hogy támogatja Besztercén a magyar néptánccsoport működését, Simon Szabolcs oktatónak és csapatának, hogy hetente van néptáncoktatás, Szilágyi Ilonának, aki szívügyeként tekint erre a kis csapatra és 2009-től kézenfogva kíséri a besztercei Vadrózsát, és nem utolsó sorban az RMDSZnek és az általa működtetett Communitas Alapítványnak, akinek köszönhetően számos eseményen is jelen lehet a tánccsoport!
Köszönet szülők, köszönet gyerekek!

Boldog és felhőtlen gyermekkort!