A csend és a körhinta

Popper Péter szavaival élve a nagy dolgok csendben történnek. Csendben nő a fű és a fa, csendben tudunk gondolkodni, elmélkedni, magunkba szállni. Csendben öregszik az ember. Csak ha csendben maradunk vesszük észre a körülöttünk levő világot. Ilyen volt az elmúlt időszak. Társadalmunk embere “csendre lett intve”, hogy vegye észre és számba tudja venni mi mindent adott a Jó Isteni neki. Miért kellett ez? Mert az ember a felgyorsult világában már csak pörgött, mint a körhinta amikor eléri forgásának a maximumát.

A körhinta is az elején lassan indul, de addig forog-pörög amíg az ember azt érzi raja, hogy repül, de amikor elérte a leggyorsabb állapotát, utána elkezd lassulni, míg szépen elcsendesül és megáll. Gyermekkoromban a körhintát úgy neveztük, hogy ringlispíl. Ha az ember felült a ringlispílre, felülről látta a világot és a forgás elbódította. Világunk olyan, mint egy ringlispíl. Újabb és újabb emberek ülnek fel, pörögnek, szédülnek, aztán elcsendesednek, de van aki örökre. A csend és a pörgés váltogatják egymást. A mi életünkben is, az elmúlt évben ezt tapasztalhattuk. Azt gondoljuk, hogy mindig jobb a pörgés, mint a csend, ezért szeretnek az emberek inkább zajban lenni, mint saját magukkal csendben lenni. De a csend tanítómesterünk! Megmutatja nekünk azokat az utakat, amelyen járnunk kell, megnyitja lelki világunk kapuit, türelemre, megértésre és sok más egyéb dologra tanít. A csendnek mélységei vannak, a körhintának magasságai. Az elmúlt tanévben is megtapasztaltuk ezt. Munkatársaink elhagytak, de az Úr gondoskodik az övéiről és új “aratókat küldött”. 

  A gyermekeknek olyan emberekre, nevelőkre van szükségük akik, ha kell “csendben” is tudnak dolgozni, de ha kell “ringispilezni” is tudnak. Besztercei szórvány kollégiumunk 13 éves lett, “kamaszkorú”, mint ahogy a bentlakók is a kamaszkor végén járnak. Nyitottak, ha kell tudnak “csendben” maradni, de tudnak ráfigyelni a nemzeti értékeinkre. Ezek örök érvényű fontosságúak: nyelvünk, énekeink, meséink, gasztronómiánk, hagyományaink, ezeket mind itthon tanulhatja meg az ember. Ezért dolgozunk nap, mint nap lelkészek, pedagógusok, szakácsok, hogy rájöjjenek gyermekeink régi közmondásunkra “mindenhol jó, de a legjobb otthon”. Ebbe a nagy munkában munkatársaink mellett szellemi és anyagi támogatásban is részünk volt az elmúlt 13 évben. E támogatások nélkül lehetetlen lett volna dolgoznunk. Fő támogatunk mindig is BGA volt, mert fel tudták mérni azt, hogy ez a munka mivel jár. Köszönettel tartoznak a 35 gyermek és azok szülei, tanárok, munkatársak a BGA önfeláldozó munkájáért.

 A csendben megtanuljuk értékelni az életet és az élet ajándékait. Megköszönjük szellemi támogatóink tevékenységeit is, azokét akik már nincsenek köztünk Bajtai Erzsébet, Berencsi Attila, Szilágyi János, Dr. Eöry Ajándok és sokan mások.

Köszönjük mindenki munkáját a Zsoltárok könyve 23.-ik részével mellyel zárom gondolataimat: “Az ÚR az én pásztorom, nem szűkölködöm. Füves legelőkön terelget, csendes vizekhez vezet engem. Lelkemet felüdíti, igaz ösvényen vezet az ő nevéért. Ha a halál árnyéka völgyében járok is, nem félek semmi bajtól, mert te velem vagy: vessződ és botod megvigasztal engem. Asztalt terítesz nekem ellenségeim szeme láttára. Megkened fejemet olajjal, csordultig van poharam. Bizony, jóságod és szereteted kísér életem minden napján, és az ÚR házában lakom egész életemben.”