Nemzetközi magyar–magyar ifjúsági találkozó, Kárpátalján

Április 5-7. között, almásmálomi és várkudui fiatalok találkoztak a kárpátaljai, pontosabban csapi, tiszasalamoni és szürtei kortársaikkal. A nemzetközi magyar–magyar találkozónak pénteken Csapon a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) Ungvári Járási Rendezvényterme adott otthont. A zenés-táncos est során fellépett az almásmálomi Almavirág Együttes, a csapi Kökény Néptánccsoport és a Sodró Együttes.

A rendezvény házigazdájaként Balogh Lívia, a Kárpátaljai Népfőiskola Egyesület alelnöke üdvözölte a megjelenteket, és röviden felidézte az ismeretség kezdetét, melynek dátuma 2011-re tehető. Ekkor a Lakiteleki Népfőiskola Alapítvány jóvoltából részt vettek egy határon túli népfőiskolai vezetői képzésen, ahol megismerkedtetk többek között Lapohos Attila református lelkésszel és csapatával is. Ez a kapcsolat a 8 év alatt barátsággá nőtte ki magát, megismerték egymás tevékenységét, körbejárták egymás vidékét.

Összesen 25-en tették meg a közel 280 kilométeres távolságot Várkuduból és Almásmálomból, annak érdekében, hogy találkozzanak az ungvári járási fiatalokkal. Lapohos Attila református lelkész elmondta, miért tartja fontosnak ezen találkozót: Almásmálomban több mint egy évtizede kezdődött egy néptáncmozgalom, amelyet a ma már 80 éves Krizbai Rózsika óvónéni vett a szárnyai alá. Az Együttesnek sok fellépése volt, kinevelt egy nemzedéket, akik barátkoznak, egymás között házasodnak, de amiatt, hogy legtöbbjük Kolozsváron tanul és dolgozik, nehezen tudják összeegyeztetni a próbákat. A csapatban olyan erős a közösségi szellem, hogy hétvégén hazautaznak, találkozgatnak. Tavaly ismét megrendeztük a faluban az Öregek napját, ahol bejelentették: lehetetlen fenntartani az együttest, ez az utolsó fellépésük. Akkor fogalmazódott meg bennem, azon leszek, hogy legyen folytatás. És itt jön a képbe az, hogy annyi szépet és jót hallottam a kárpátaljai közösségi életről, nyomon követem a Lívia és Eleonóra tevékenységét, látom, hogy milyen szépen szerveződik itt a magyarság élete, és régóta terveztük az ideutat, hogy ebből is töltekezzünk – jegyezte meg a tiszteletes, és sajnálkozva megemlítette, hogy náluk már mulandóban van az a szellemi és nemzeti öntudat, ami itt tapasztalható. Mert mi énekelhetjük a Himnuszt, kitűzhetjük a magyar zászlót, önszerveződhetünk, és van egyfajta olyan jelenség, ha nincs ellenállás, akkor ez nem annyira „érdekes”. Új világ ez számunkra, mert egyikünk sem járt korábban Kárpátalján. Fontos, hogy lássák, itt egészen másképp van, és ahogyan a Szentírás is írja: egymás hitéből, jó példájából épüljünk. Célt értem, mert megint összejött az együttes, és esetleg újra lehet hivatkozni, hogy menjünk el máshová és táncoljanak – zárta gondolatait a tiszteletes, és kiemelte, külön öröm, hogy ezek a fiatalok az egyházi életből is aktívan kiveszik a részüket, szombaton buliznak, vasárnap pedig elmennek a templomba. Ez élő példája annak, hogy az egyházi, illetve a polgári kezdeményezés milyen jól szolgálhatja együtt a magyarság érdekét.

Deák Norbert, az almásmálomi „Almavirág” Együttes táncoktatója, aki egyben a Szarkaláb – Kolozsvár legismertebb táncegyüttese – hivatásos táncosa is, a kezdetekről mesélt: Amikor kezdték, 6-7 pár gyűlt össze a mindössze 200 lelkes faluban, és nagyon kicsik voltak. Felkértek, hogy tanítsak nekik néptáncot. Nehezen indult, gyermekjátékokkal, dalokkal kezdtük, majd ahogy nőttek, áttértünk komolyabb dolgokra, volt észak-mezőségi és kalotaszegi műsoruk. Közben a fiatalok felnőttek, a közeli nagyvárosba, Kolozsvárra költöztek, többek között én is, így a csapat aktívan nem működik, nincsenek próbák, korábban mindezt hétvégeken oldottuk meg, amikor hazautaztunk, és nyáron huzamosabb próbákon összeállítottuk a műsorokat, aztán év közben abból gazdálkodtunk. Most felbomlott a csapat, de amikor meghívást kapnak, szívesen fellépnek, előveszik a régi műsorokat, és azt adják elő. Ezt Székely István, az „Almavirág” Egyesület elnöke, az egyház presbitere is megerősítette. Mindezek mellett nem hagyhatom figyelmen kívül azt a tényt és azt a személyt sem, aki nélkül a Tánccsoport ma nem tartana ott, ahol tart. Lehet, hogy színpadi fellépéseink lassan véget érnek, hiszen ahogy mindennek van egy kezdete, úgy mindennek van egy befejezése is. Lehet számunkra ez a végső felvonás, de nem minden téren, ugyanis a barátság, mely egykoron kialakult közöttünk, örökre megmarad, mindig segítni és támogatni fogjuk egymást. Ezt az összetartó magatartást, a tánc iránti szeretetet és sok minden más is, nagyrészt egy személynek köszönhetünk, aki fiatal kora ellenére összeállította a 7 párból álló csoportot, megküzdött az oda nem figyelő, sokszor türelmetlenkedő, egykori 7-9 éves gyerekekkel. Ez a személy nem más, mint Gergely Edina.

Kótyuk Zsolt, a Kárpátaljai Népfőiskolai Egyesület alelnöke, szürtei református lelkipásztor fontosnak tartja azt, hogy valamilyen módon össze tudják fogni a fiatalokat: Ha ránézünk most azokra, akik táncolnak, énekelnek, láthatjuk, hogy van tartásuk és kisugárzásuk. Tehát olyan fiatal facsemeték állnak előttünk a személyükben, akik begyökereztek, és biztosan gyümölcsöt fognak teremni. Ők nem sodródnak a világban, hanem tudják, honnan indultak és hová tartanak. Különleges kitartást ad számukra a közösség, az, amivel foglalkoznak, hogy meg tudják mutatni az értékeiket. Ezt nagyon fontos ápolni, erősíteni! – hangsúlyozta a lelkipásztor. Abszolút együtt tudtak működni, és igazából ez volt a cél, a lényeg, hogy ezek a fiatalok találjanak egymásra, mert attól vagyunk otthon a Kárpát-medencében, hogy mindenhol ismerünk valakit, és amitől kezdve ismerünk a környéken valakit, attól kezdve otthon érezzük magunkat – mondta a program végén Balogh Lívia. – Remélem, ezek a fiatalok is úgy mennek haza, hogy itthon érezték magukat Kárpátalján.

A találkozó éjszakába nyúló táncházzal ért véget.