Tanulni sosem késő

Akárki, aki abbahagyja a tanulást, öreg, legyen bár 20 vagy 80 éves. Akárki, aki folyamatosan tanul, fiatal marad. Az élet legnagyobb dolga az, hogy az eszedet fiatalon tartsd. (Henry Ford)

 Az idei év elején, február és márciusi hónapok folyamán a besztercei Andrei Muresanu főgimnázium kapuját idősebb besztercei magyar emberek lépték át, rendszeresen látogatták a második emeleti informatikalabort. Tanfolyamon vettek részt. Feladták délutáni pihenőóráikat, helyette tanulni jártak, megismerkedtek a számítástechnika alapjaival, emailt írtak, szöveget szerkesztettek, keresgéltek az interneten, vagy éppen a szociális média segítségével tanultak kommunikáltak. Mert erről szólt ez a tanfolyam. És persze arról, hogy egymással ismerkedhettek, együtt lehettek, és lassan-lassan egy összetartó, boldog csoporttá forrtak össze.

 A tanfolyamot a Lam Alapítvány szervezésében, a KárpátHáló Közösségi Együttműködés a Szépkorúakért támogatásával és mentorálásával,  a képző szervezet, a veszprémi Oktker Nodus Kft. szakmai útmutatásával, az Andrei Muresanu Főgimnázium partnerségével, Müller Krisztina tanárnő vezetésével sikerült a besztercei szórványba elhozni és megvalósítani. 

 A magyarországi KárpátHáló KESZ feladata a Kárpát-medence régióiban élő, időskorú lakosság életkörülményeinek javítása képzések által közvetített tudás, ismeret és készségek révén, az aktív időskori élet megélési képességének terjesztése és a nemzedékek közötti kapcsolat erősítése. Hasonló képzéseket már sikeresen lebonyolítottak úgy Erdélyben, mint Vajdaságban és Felvidéken is, a képzésen résztvevők száma mára már meghaladta a százat. A képzés Magyarországon akkreditált felnőttképzés, melyet a besztercei szórványban élő idős személyek számára a támogatóknak köszönhetően ingyenes volt.

 Március 23-án, pénteken került sor a besztercei képzés zárórendezvényére, melyen  tizenkét szépkorú személy vehette át a Kárpátháló Egyesület programvezetőjétől, Madarász Sándortól, valamint az Oktker Nodus Kft. igazgatójától, Varga Istvántól az okleveleket, az ajándékköteteket és a gratulációkat. A szerencse úgy fordult, hogy Besztercén két olyan sorozatszámú oklevél is került, amelyek külön figyelmet érdemeltek: a 100.-as sorszámú oklevelet Orbán Bálint vehette át, a századik külhoni személynek kiállított oklevelet Koós Erzsébet kapta meg. 

Koós Erzsébet, nyugalmazott némettanárnő, a csoport nevében köszönetét fejezte ki mindazoknak, akik a képzést létrejöttében segédkeztek, támogatták és szakmailag fenntartották. „Olyan örömmel jöttünk mint a gyerekek, mert ebben ebben a korban is nagyon szeretünk tanulni, és a számítástechnikai tanfolyammal párhuzamosan egy világ nyílt ki előttünk.”

 Müller Krisztina, tanárnő Leo Buscaglia szavaival köszönte meg a tanfolyam tagjainak a kurzuson való részvételt, a kellemesen együtt töltött időt: „Többségünk csendesen, minden felhajtás nélkül éli végig életét e földön. Aligha fogadnak bennünket vörös szőnyeggel, nem emelnek tiszteletünkre pompás emlékműveket. Ez azonban nem csökkenti fontosságunkat. Százszámra várják ugyanis az emberek, hogy egy magunkfajta odalépjen hozzájuk: emberek, akik hálásak lesznek a mi együttérzésünkért, bátorításunkért… Valakinek boldogabb lesz az élete, mert nem sajnáltuk az időt, hogy megosszuk vele, amit adni tudunk. Többnyire alábecsüljük egy mosoly, egy simogatás, egy kedves szó, egy figyelő tekintet, egy őszinte bók, vagy csekélyke törődés erejét, pedig mind képes rá, hogy új irányt szabjon az életnek. Nem is gondolnánk, mily végtelen sok lehetőség adódik nap mint nap, hogy szeretetünket kimutassuk.”

A végzősök, a vendégek, oktatók és szervezők az estet egy közös vacsorával, kellemes beszélgetéssel és új tervekkel zárták.