2024. március 29. (péntek) -
Auguszta
napja Beszterce
16°C
1€
= 4.9695 lej
      
= 5.8126 lej
      
100HUF
= 1.2621 lej
      
1$
= 4.6078 lej
      

MIÉRT Akadémia: szakiskolába menni nem menő – de mit tehetünk ellene?

A romániai magyar szak- és duális képzések jelenlegi helyzetéről és jövőjéről beszélgettek erdélyi magyar iskolák vezetői pénteken, a XVI. MIÉRT Akadémián. A püspökfürdői találkozón elhangzott, a gyerekek eligazítása pedagógus és szülők közös feladata kell legyen.

 A Tőtős Áron főszervező moderálta beszélgetésen Nagy-Máté Enikő, a borsi Tamási Áron Mezőgazdasági és Ipari Szakközépiskola igazgatója elmondta, Európa-szinten probléma, hogy kevés a szakoktatásban résztvevők aránya.

 A beszélgetésen elhangzott: a pedagógusnak kellene segítenie eligazítani a gyerekeket, hogy merre induljanak el az életben – ezt Konrád Katalin, a nagyváradi Szent László Római Katolikus Teológiai Líceum igazgatója azzal egészítette ki, hogy a szülőknek is van ebben szerepük.„Nem szánunk elég időt, figyelmet és türelmet arra, hogy beszélgessünk, pedagógusok és szülők. Enélkül nincs gyermeknevelés” – fogalmazott.

 Nagy-Máté Enikő kiemelte, kevés az iskolapszichológus, aki segíthetne, holott már a hatodik osztálytól szükség lenne a munkájukra. „Információhiány is van: még egy-két éve sem értették a kollégák, hogy mit jelent a szakiskola, mi a különbség szakiskola és a szaklíceum között, így nem tudták tájékoztatni a szülőket sem” – tette hozzá.

 „Ki kell nyíltan mondani, hogy szakiskolába menni nem menő”–fogalmazta meg a problémát Tőtős. A jelenségről Albert Gyöngyi, a csíkszeredai Kós Károly Szakközépiskola igazgatóhelyettese elmondta, iratkozáskor minden diákot megkérdez a motívációiról. Tapasztalatai szerint a jelentkezők fele választotta szándékosan az adott szakot, és többnyire, mert ajánlották neki vagy látott egy jó példát – és mert „pénzt lehet keresni vele”. A pedagógus ritkán ajánlja szakiskolai képzéseket – tette hozzá.