2024. április 18. (csütörtök) -
Andrea, Ilma
napja Beszterce
4°C
1€
= 4.9763 lej
      
= 5.8158 lej
      
100HUF
= 1.2637 lej
      
1$
= 4.6625 lej
      

„Üdvez légy születésed napján, magyar szabadság!”

Mint minden évben idén is megünnepelték Besztercén, Magyar Nemzeti Ünnepünket, március 15-ét. Idén e nagyszabású eseménynek a besztercei kultúrpalota felújított épülete adott otthont. A színpad közepén óriási piros- fehér-zöld kokárda díszlett. Az ünnepséget Müller Ágnes VIII. B osztályos tanuló nyitotta meg, aki Vörösmarty Mihály, Szózat című versét szavalta el. Ezt követően, a politikai beszédek rendjén, prof. dr. Dorel Cosma, a besztercei kultúrpalota igazgatója köszöntötte az egybegyűlteket. A felszólalók során, következett Puica Vasile, a Beszterce-Naszód megyei tanács alelnöke és Terente Ciui Beszterce-Naszód alprefektusa, aki Sorin Grindeanu, Románia miniszterelnöke beszédét olvasta fel. Orbán Viktor Magyarország miniszterelnökének üzenetét, Antal Attila helyi tanácsos tolmácsolta az egybegyűlteknek. Décsei Atilla-Lehel a Beszterce-Naszód megyei RMDSZ elnök, ünnepi beszédében elmondta: ”A mi hazánk Erdély, közvetlen pátriánk Beszterce-Naszód megye.”-majd hozzátette: „Kisebbségi magyarként nap mint nap küzdenünk kell jogainkért, 1848 szellemisége pedig erőt ad ebben a küzdelemben.” Az ünnepi megemlékezés történelmi hátterét Antal Attila történelem tanár igényes bemutatásában hallgatták meg az egybegyűltek, minekutána következett az est „fénypontja” Laczkó Vass Róbert és Szép András művészek előadása „Az indiánok nem hagynak cserben minket” címmel.

Az előadást követően Décsei Atilla-Lehel elismerésben részesítette Ft. Kiss Attila radnai lelkipásztort, aki idén február 16–19. között az olaszországi Millegrobbéban (Alpe Cimbra) megrendezett FISTC sprint kutyaszánhajtó világbajnokságon, első helyet szerzett hatkutyás szibériaihusky-fogattal. A legkisebbeket sem hagyták ki a szervezők az ünneplésből, számukra a szabadságharc tematikájával Lego versenyt hirdettek, melynek díjazására a színpadon került sor.

A szokásokhoz híven idén is fellépett a besztercei római katolikus egyház Trinitas nevű kórusa, melyet Töttösy Norbert Levente kántor-tanár vezetett. Az ünnepség végezetével a besztercei magyar egyházak lelkipásztorai mondtak áldást és az ünneplő közönséggel együtt elénekelték Nemzeti Imánkat! Az eseményt a Beszterce-Naszód megyei RMDSZ, a Besztercei MADISZ és a Pro Hereditatem Egyesület szervezte, támogató a Communitas Alapítvány volt.