Mit kíván a magyar nemzet? – Legyen béke, szabadság és egyetértés.

Az 1848-49-es forradalom és szabadságharc kitörésének napját, március 15-ét, nemzeti ünnepünket ünnepelte a besztercei közösség a Kultúrpalotában. A magyarság 1860 óta tekinti nemzeti ünnepének e jeles napot, 1848-ban ezen a napon nyomtatták a magyar sajtó első szabad termékeit, így 1990 óta ez a nap a magyar sajtó napjaként is ismeretes. 

A besztercei Kultúrpalota ünnepi színbe öltözött, s a jelenlevők mellén ott díszelgett a fiatalok által készített, egy korábbi kézműves műhelyben készített kokárda. A magyarok ünnepeltek, emlékeztek és tisztelegtek a hősök emlékének. Számos meghívott tett eleget az RMDSZ Beszterce-Naszód megyei szervezete meghívásának, magyar civil szerveződések vezetői, lelkészek, tanárok, közéleti személyiségek, de jelen voltak a megyei és helyi intézmények román képviselői is. 

 Décsei Atilla az RMDSZ megyei elnöke a következőket szólta nemzeti ünnepünk alkalmával: „Március 15-e döntően még azért is fontos az erdélyi magyar közösség számára, mert a marosvásárhelyi tragikus március óta ez a nap az, amely hajszálpontosan mutatja, hogy hol tartunk szabadságunk és biztonságunk megteremtésének folyamatában.

Március 15-én a megemlékezés mellett ezért azt is értékeljük, hogy meddig jutott az erdélyi magyarok szabadsága.

Nem lehet szabad az a közösség, amely nem érzi magát biztonságban. Az elmúlt egy év tapasztalatai sajnos azt mutatják, hogy közösségünk biztonságérzete megrendült. Új fenyegetések jelentek meg, felerősödött a korábban kezelhetőnek gondolt magyarellenesség. Nem is olyan régen még azt gondoltuk, hogy a dolgok elindulnak a normális irányba. ma úgy tűnik, nem egészen így van.

Szabadságunk törvényes keretei látszólag változatlanok. Ami sérült: a törvények alkalmazása. 26 évvel a kommunista diktatúra bukása után újra az a helyzet, hogy már nem csak politikai eszközöket vetnek be a kisebbségi jogok korlátozására. Nem látjuk a támadó arcát, de érezzük elszántságát – és látjuk azt is, hogyan ölt újabb és újabb formákat. Azt is látjuk, hogy nehezebb ellene védekezni, hiszen gyakran politikától független intézmények mögött jelenik meg, mint a bíróság meg az ügyészség. A helyzetet nehezíti, hogy az igazságszolgáltatás intézményei ellen politikai eszközökkel nem lehet és nem is tudunk harcolni.

De világosan látnunk kell, hogy ami ellenünk történik, az nem véletlen, hanem tervszerű és folyamatos. Hivatásos feljelentők, elfogult ügyészek és buzgón intézkedő hatóságok munkálkodnak azon, hogy megszerzett jogainkból visszavegyenek.

Amíg nem vagyunk biztonságban, nem lehetünk teljes mértékben szabadok sem. Ameddig veszélyben van magyar identitásunk, addig szabadságunk sem lehet teljes. A nehéz időkben is, amikor újabb és újabb eszközöket vetnek be ellenünk, határozottan ki kell állnunk igazunk mellett, és világosan, erős hangon kell állást foglalnunk az igazságtalanság ellen. Bizonyosak vagyunk abban, hogy ameddig a magyar közösség szolidaritása is erősíti harcunkat, addig ellen tudunk állni minden ilyen törekvésnek.

Kiáll. Képvisel. Kiharcol. Ez a hármas vezérel bennünket.

Kiállni a magyarok mellett, nyilvánosságra hozni minden támadást, minden jogsértést.

Képviselni ügyeiket minden fórumon a törvényhozástól a nemzetközi szervezetekig.

Kiharcolni az igazunkat. Visszakapni azt, amit egyszer már megszereztünk és megszerezni azt, amit már rég meg kellett volna kapnunk.

Az is fontos, hogy ne egymással viaskodjunk, harcoljunk, mert ezzel csak azokat erősítjük, akik ellenünk működnek. Nekünk, magyar politikai vezetőknek nem egymást kell legyőznünk, hanem a közösséget kell győzelemre vinnünk. Ezért dolgoztunk azon, hogy létrejöjjön az új összefogás.

Ma is küzdeni kell a 48-as, majd az 1989-es célok eléréséért, és ahogyan bő másfél évszázada, úgy erre ma is csak a bátrak képesek. Ahol összefogás helyett a széthúzás az úr, ott nincs erős közösség. Folytatni kell az elkezdett utat a közösségért, a családokért cselekedni, de a közösségen belül az összefogás és a béke lehetőségeit keresve. Hiszen ez március 15-e üzenete.” 

Talán kevesen ismerik az 1848-49-es szabadságharc azon vetületét, melyben a gyerekek, a tizenéves fiatal fiúk tettek hatalmas szolgálatot a szabadságharc ügyének, a gyerekhősök történeteiről kevés szó hangzott el. Az idei március 15-ei ünneplésünk ezt a hiányt pótolja, az Andrei Muresanu Főgimnázium magyar-szakos tanárai ezt az üzenetet szerették volna átadni, éppen tizenéves gyermekek produkciója által a besztercei polgároknak. És állíthatjuk bizton, sikerült is, hisz a színvonalas előadás, a gyermekek lelkes előadása, a előadott történetek a szabadságharc tragikumát, de ugyanakkor a zsenge korosztályúak akaratát, odaadását, kitartását  és buzgóságát, hitét a magyar szabadságharc eszméiben volt hivatott kifejezésre juttatni. A több száz ifjú és gyermek közül néhány nevet említettek Besztercén március 15-én, akiknek emléket állítottak nemzeti ünnepünk megünneplésekor, ők voltak a legbátrabbak, a legismertebbek:  Than Károly – 13 évesen Bem diáktüzére. Először főlövész, majd huszárparancsnok. 9 ütközetben vesz részt. Nagyszebeni fogságából maga Bem apó menti ki 1849-ben. Később híres tudós válik belőle. Szabó József – született Nagykinizsen 1837-ben. Hét nagy ütközetben vett részt. Hősi halált halt a tápióbicskei csatában 1849. április 4-én. Erről a pillanatról így ír parancsnoka, Karsa Ferenc: „Az utolsó erőlködésben elesik mellettem… hű legényem. Lelkemből, szívemből sajnálom a derék fiút, a vitéz katonát.” 12 éves volt… Büttner Emil – elmúlt 16 éves, amikor a délvidéki harcokban vörös sipkát kapott. Buda ostrománál már őrmester. Szenvedélyes levélíró volt. Sírja a Felvidéken, Aranyosmaróton van. Pilászanovics Béla – 1849. februárjában a tavaszi hadjárat előtt óriási szerepe volt abban a 14 éves szabadkai fiúnak, hogy az ellenség nem támadt rá az elvonuló magyar hadakra. A honvédeknek az osztrák karmaiból kellett kimenekülniük, teljes titokban, hogy egyesülhessenek Damjanich seregeivel. Pilászanovics csellel az ellenség figyelmét elterelte, lovait elvette, így biztosította társai biztos elvonulását. Utolsó ütközete Hatvannál volt, ott lövést kapott mindkét lába. Sebesüléseibe a nagykátai kórházban halt bele. Sírja az itteni temetőben van. Szövetségünk az ő emlékére alapította meg a gyermekhős családjának leszármazottaival együtt a Nemzeti Hagyományőrző kitüntetést. Koroknay Dániel – Mádon született 1834-ben. 14 évesen áll be honvédnek. Hamarosan főtüzér, vörös sipkát kap. Harcol a Zemplénben, Szolnokon, Hatvanban, Isaszegen, Vácott, Komáromban. Sírja az ácsi temetőben van.  Illyés Bálint – 13 éves sárospataki kisdiák volt, amikor felvették toborzónak, majd a hadjárat végén a szabadságharc legfiatalabb honvédvadász hadnagya lett. Hamvai a gödöllői temetőben nyugszanak.

Az ünnepi hangulatot fokozta a besztercei Vadrózsa néptáncegyüttes fellépése, valamint a római katolikus Trinitas kórus hazafias nótákból, toborzó dalokból és indulókból álló nagyszerű összeállítása. 

E jeles rendezvényt az RMDSZ Ügyvezető Elnöksége támogatta, szervezői pedig a megyei RMDSZ, a Pro Hereditatem Egyesület valamint a besztercei MADISZ.