Újabb sikeres képkiállítás és nótaest Besztercén

A zene erkölcsi törvény. Lelket kölcsönöz a mindenségnek, szárnyat az élménynek, szállni tanítja a képzeletet, bájt ad a szomorúnak, derűt és életet mindennek. Lényege a rendnek, és útja minden jóhoz, igazságoshoz és széphez vezet, amelynek csak láthatatlan, de kápráztató, szenvedélyes és örökkévaló alakja.” (Platón)  

  Egy újabb telt-házas Képkiállítással egybekötött Nótaesttel büszkélkedhet az RMDSZ Beszterce-Naszód megyei szervezete és a besztercei EMKE, amely március 12-én zajlott le a besztercei Magyar Házban. Ez alkalommal Chereches Erzsébet, nyugalmazott fizika tanárnő festményeit csodálhatták meg a résztvevők, valamint Orbán GyöngyiBotos Elvira és Szőke Kálmán társaságában nótázhattak a jelenlévők.

Plesch Katalin, a besztercei EMKE elnöke kifejtette, hogy „úgy érzem nagyon szeretjük Böskét mindannyian, akik itt vagyunk”, továbbá azt is ismertette, hogy a tanárnő nyolc éve kezdett el festeni, és a kiállítás munkájának csupán egy töredéke. Ezt követően Décsei Atilla, megyei elnök is köszöntötte az ittlévőket, virággal megköszönte az „előadók” munkáját és kellemes időtöltést kívánt mindenkinek.  

A műsor a képkiállítás bemutatásával startolt a képek szerzője által, aki elmondta „nem vagyok festő. Egyetlen kurzuson sem voltam, azonkívül, amit az iskolába a rajztanártól tanultam. Érdeklődésem megvolt, a vágy bennem megvolt, hogy rajzoljak, fessek, de volt egy bizonyos akadály, amely lelkileg összeroppantotta bennem ezt a vágyat. De azt mondtam majd ha nyugdíjas leszek hozzáfogok. Nyugdíjas lettem és nem fogtam hozzá.” Chereches Erzsébet hozzátette, hogy nehezen és szomorúan telt el számára a nyugdíjazást követő két esztendő, hiszen már nem ment iskolába, nem tudott a fiatalokkal foglalkozni, habár a tudatalattiakban megvolt számára az, hogy még képes lenne rá. A dolgok közben fokozódtak számára, és örökre elbúcsúzott a férjétől is, amely egy újabb nehéz két évet hozott magával. Ezután nyílt meg az új korszak életében. „Azzal kezdtem egyedüllétemet, hogy rátettem a kezem a ceruzára, a festékre. Az első próbálkozásaim 2006-os év végén történtek, a férjemet akartam lefesteni. Öt próbálkozás az év folyamán, de nem sikerült. Születésnapja következett volna szeptemberben, és egy délután öt órakor leültem ceruzával és különleges kartonnal a kezemben, hogy megpróbáljam lerajzolni. Reggel öt órakor véletlenül ránéztem az órára és rájöttem, hogy az idő eltelt és nekem hét órakor menni kell. Úgy döntöttem gyorsan teszek két pontot és legalább egy órát lefekszem. Kitettem a két pontot a szemébe és megjelent a valódi énja. Tehát egy portré nem azt jelenti, hogy a vonalait ábrázolom, hanem az egyéniségét, a belsejét, azt amit a szeme tükröz. Akkor döntöttem el, hogy ez így marad, nem festem ki. Marad egyszerű ceruza rajznak, mert ha hozzányúlok, elveszítem.” – részletezte festői titkait és személyes tapasztalatait Chereches Erzsébet.

            Ezt követően ismertette külön-külön minden festményének történetét, de főként kiemelte egyiket „a legmélyebb festményemet. Hetedikes koromban volt egy emléknapló, amelybe írtak. Ott állt benne két sorba Hit, remény, szeretet, boldogítsa éltedet!, de már nem tudom pontosan ki írta. Én azt mondanám, hogy valójában ez a három dolog az én életemben nagyon sokat jelent, főképen a harmadik, a szeretet. Minden, amit csinálok, megpróbálom szeretetből csinálni. Minden festményem, akármilyen pici vagy akármilyen nagy, egy darabka abból, ami belőlem a szeretetet óhajtja továbbadni. A festmény címe Legyen világosság. Biblia szavait idézem, legyen világosság. A világosság nagyon sok mindent jelent, nem csak azt, hogy világosság és árnyék, a világosság alatt én a szeretetet értem, a világosság alatt a fejlődést értem, mert ezért volt számomra a tanári pálya is oly jelentős, hogy lássam és hozzájáruljak ahhoz, hogy a gyerekek minden egyes alkalommal, minden nap fejlődjenek kicsit.

A kép tartalmazza a hitet, ami a teremtésnek első napja, tartalmazza azt is, amit én nagyon szerettem, a fizikát. Tehát legyen világosság: a sötétséget átrobbantja a fehér fény, de én felbontottam mindezt a szivárvány színeire. 2013-as évben és azóta is, a szivárvány volt az, amit megpróbáltam megközelíteni, saját magam és főképpen a lányom óhajára. Így tehát több festményem van, amely a szivárvánnyal kapcsolatos.

A terem végigkövette a Magyar Házban kiállított képsorozat történetét, majd nagy tapssal és több virágcsokorral megköszönték nem csupán a kiállított festményeket, hanem az élete munkásságát. Ezt követően kezdetét vette a Nótaest, ahol közel 70 jókedvű magyar ember ismert és kevésbé ismert nótákat hívtak a felszínre.

Jelen rendezvényt a Romániai Magyar Demokrata Szövetség és a Communitas Alapítvány támogatta.

%d blogger ezt szereti: