A mezőségi Mezőköbölkút újra élettel telt meg, július 27-én, ahova a szervezők mindenkit szeretettel hazavártak! Fáradozásuk meghozta gyümölcsét, hiszen sikeresen megmozgatták a közösséget, sokan látogatva…
Mi dolgunk a világon? Küzdeni erőnk szerint a legnemesbekért.” – Vörösmarty Mihály: Gondolatok a könyvtárban A besztercei „Andrei Mureșanu ” Főgimnázium (2-es számú Líceum) magyar…
“Én iskolám, köszönöm most neked” (Ady Endre) 1994 június 15. A besztercei “Andrei Mureşanu ” Középiskola folyosóján számunkra utoljára szólalt meg a csengő. Addig az…
„Az emlékezet életet ad, s ki tetteiben megemlegettetik, az halhatatlan lesz.” Kölcsey Ferenc A Boden-tóparti Konstanz városban, Németországban 2024. május 31-én elhunyt NyesőJózsef a BESZTERCE Művelődési…
Régi jó szokásaival idén egy 7 megállós eseménysorozattal, került megrendezésre a már jól ismert Besztercei Majális „színes” utóda, a Beszterce-Naszód Megyei Magyar Napok. Az esemény…
Június 21-23. között került megrendezésre XII. alkalommal Beszterce-Naszód megyében, Tacson a hagyományos horgászverseny. Az eseményen tizennégy csapat mérte össze tudását és szerencséjét, hogy kiderüljön, ki…
Az egy hetes vakáció egyik kiemelkedő napján, folyó év április harmincadikán, a főként a Bethlen Gábor Alapkezelő ZRT. által támogatott Bástya Egyesület vicei bentlakói és…
A „Hagyományőrző tábor” -t megelőző napon a főként a Bethlen Gábor Alapkezelő ZRT. által támogatott Bástya Egyesület által fenntartott vicei és décsei kollégiumokban felpezsdült az…
Európában csak az erdélyi magyarok tudják az erdélyi magyarokat képviselni. Ha van hangunk, akkor erőnk is van. Csak mi fogjuk kiharcolni az uniós szintű kisebbségvédelmet,…
Tisztelt Honfitársam! A június 9-i két választáson településeink jövőjéről és az európai parlamenti képviseletről döntünk. Minden magyar ember érdeke az, hogy legyen erőnk Erdélyben, és…