Reminiscere. Emlékezzünk.

Tizennyolc éve annak, hogy a besztercei református és a római katolikus egyház műemléket emelt az 1602. február 24-én Básta német-római császári generális és zsoldosai által lemészárolt több száz magyar, székely várvédőnek és azok családjainak emlékére. 2002-ben fogadalmat tett a besztercei magyarság, hogy 400 év után a magyar hősi halottainkat kiemeljük a feledés homályából. Azóta, minden év február 24-én a történelmi egyházaink, az RMDSZ megyei és városi szervezete, a civil szervezetek képviselői, az Andrei Muresanu Főgimnázium tanárai és diákjai, valamint Beszterce város magyar lakosai, a szász-evangélikus temető katolikus részében megemlékeznek erre a tragikus pillanatra. 

Idén, a megemlékező délutánon jelen volt Geréd Péter, római-katolikus főesperes-plébános, András Péter, református lelkipásztor, Kelemen Sándor, baptista lelkipásztor, az RMDSZ Beszterce-Naszód megyei szervezetének képviseletében Décsei Atilla, az RMDSZ városi szervezetének képviseletében Máthé Attila, a besztercei EMKE képviseletében Plesch Katalin, a besztercei MADISZ képviseletében Z.Sipos Tímea, jelen volt az RMDSZ volt prefektusa is Szilágyi János, Beszterce városi tanácsosa, Antal Attila, a besztercei Magyar Diáktanács képviseletében Orbán Attila, az Andrei Muresanu Főgimnázium pedagógusai és diákjai és a besztercei magyarság.

Az ökumenikus megemlékezés koszorúzással indult, majd Péter Veszelovszky Éva saját költeményét adta elő, amelyet évekkel ezelőtt írt erre az alkalomra, Székely vérfürdő címmel. Továbbá Bocskai Eliza, az Andrei Mureşanu Főgimnázium diákja, alkalomhoz illően felolvasta Fazekas István Fekete vasárnap című versét. Ezt követően a magyar történelmi egyházak képviselői megemlékező szertartást tartottak a jelenlévő besztercei magyarok számára.

András Péter, református lelkipásztor rámutatott arra, hogy nem lehet azt a jelmondatot a zászlónkra tűzni, hogy utánunk az özönvíz. „Nekünk fontos, hogy a mi múltunknak alapja és példája legyen, a jelenünk meghatározója és a jövőnknek célkitűzésé. Legyetek hűségesek hitetekhez, népetekhez, nemzetetekhez, multatokhoz, mert csak annak van jövője itt, aki hoz magával a múltból olyan életpéldákat, mint amire ezen a mai délutánon is emlékezünk. A 418 évvel ezelőtt vért ontott hősök példája legyen jelenünk és jövőnk meghatározó gyümölcstermője.” – fogalmazott a lelkipásztor.

Kelemen Sándor, baptista lelkipásztor a magyar, székely várvédők nemes harcáról emlékezett. „Az egész élet egy harc. Harcolnunk kell azért, hogy tudjunk fennmaradni és azok az emberek, akik 418 évvel ezelőtt harcoltak, egy nemes célért harcoltak, hogy megvédjék Beszterce városát. Megéri nemesen harcolni. Lehet, hogy itt a Földön nem kapunk ezért jutalmat, elismerést, de hisszük azt, hogy Isten számon tartja a mi életünket és jutalmat fogunk ezért kapni. Pál Apostol is ezt mondja.” – ismertette a lelkipásztor.

Geréd Péter, római-katolikus főesperes-plébános röviden felidézte a történelmet, visszaforgatta a történelem megsárgult lapjait és ismertette a megemlékezés alapját, mi történt valójában 1602. február 24-én? Továbbá a főesperes-plébános fényt derített egy igen fontos tényre, a szeretet kérdésére, „ a szeretet türelmes, a szeretet jóságos, fel nem rója a rosszat, a szeretet örökre megmarad. Szeretjük  a népünket, szeretjük a fajtánkat, szeretjük a  nyelvünket, szeretjük egymást és megbecsüljük azokat is, akikkel együtt élünk, akiket egymás mellé rendelt az Isten. És ez a szeretett hozott ide ma is, hogy megemlékezzünk hősi halottainkról.”

Az érdekvédelmi szervezet Beszterce városának elnöke, Máthé Attila elmondta, hogy „a reminscere azt jelenti, hogy emlékezzél. Ígérem, hogy emlékezni fogunk és köszönjük, azoknak a helyi és megyei képviselőknek és lelkészeinknek, akik megvalósították a besztercei magyarságnak ezt az emlékművet, hogy hőseink emléke nekünk és utódainknak is az emlékezetében éljenen.”

Mi történt 418 éve február 24-én Besztercén?

418 évvel ezelőtt szörnyű események színtere volt Beszterce. Báthory Zsigmond, erdélyi fejedelem lemondott a trónról II. Rudolf, osztrák császár javára, mely lemondást utána többször is visszavont és háborús összecsapásokra került sor. Besztercét váltakozva gyújtogatta a császár és az erdélyi fejedelem csapatai. 1601-ben Báthory Zsigmond vezére, Székely Mózes, csellel elfoglalta a várost. Básta György (Giorgio Basta) albán származású, osztrák császári generális., e tényt a császár elleni felségsértésnek tekinti és 1602. január 30-án, épp egy piaci napon, midőn a mit sem sejtő és a piacról hazafelé igyekvő parasztokat, köztük asszonyokat, gyermekeket, kegyeletlenül lemészároltatott és ötezer vallon és hajdú zsoldossal bekerítette a várost. Beszterce vidékét elpusztították, az ellenállókat leszúrták, agyonverték, agyonlőtték, megfojtották, égő parázsra állították vagy felnégyelték, az asszonyokat, lányokat megbecstelenítették.

1602. február elsején Básta generális a városba vezető vízvezetékeket elvágatta és megadásra szólította fel a várost többször is, de mindannyiszor negatív választ kapott. Az ostrom alatt a várkapitány Székely Miklós volt, Nagy Albert váralparancsnok vezetésével a magyar székely várvédők a szászsággal együtt – ide bekapcsolódott a 28 céh, de a város minden lakója is – a zárt várkapuk mögött védelmi állásba helyezkedtek.

Básta generális február tizedikétől három napon át a Schieferbergről ágyúztatta a várost. Február 14-én, szombaton, hajnalban általános támadást vezényelt, de eredménytelenül. A várvédők hősiesen ellenálltak. Básta generális dührohamot kapott. Ezek után a Schieferbergen felállított huszonnyolc ágyúval a várnak egy ötven méteres szakaszát lövette szakadatlan, amíg a várfal valóban leomlott és egy hat méteres nyílás tátongott. E pontra általános rohamot vezényelt. Nagy Albert és Vitéz Miklós várkapitányok viszont, általános ellenállásra és védekezésre tüzelték a város magyar és szász védőit. Óriási öldöklés támadt, körül-belül három órán át. A vár védőit szomjúság gyötörte, mert Básta elvágatta a vizet. Roham rohamra következett, de diadalt aratni mégsem tudtak. Vitéz Miklós vitézei megállták a helyüket.

Az egész lakosság fegyverbe volt, védekezett és ellenállt. A tátongó résen át betóduló vallon zsoldosokat a hatalmas erejű Pfapfenbruder nevű kovácsmester nagy kalapácsával üti agyon. A magyar cselédlányok forró vízzel tusolják őket. Galaci István, a homlokát elég súlyosan megsebző golyó után is tovább harcol. Végül Básta generális feladja a harcot és visszavonulót parancsol. Királynémetire vonulnak vissza.

A város szász vezetősége másnap követséget küldött Básta generálishoz és fegyverszüneti egyezményt kötött vele, melynek értelmében a városnak 32000 arany dukátot kell fizetnie Bástának és a magyar várvédőknek el kell hagyniuk Beszterce várát. Básta írásban adta a salvus conductus, aszabad elvonulást.

A besztercei magyar és székely várvédők Beszterce várát védték, amelynek 16 vártornya, 4 várkapuja volt, várfalakkal, vízzel körülvéve. A fegyverszüneti egyezmény értelmében a magyar, székely várvédőknek el kellett hagyniuk a várost családjaikkal együtt. A Beszterce várából való kivonulás a Spittel kapun (Korház Kapu, ma Gheorghe Sincai utca) keresztül történt február 24-én, a következő sorrendben: legelöl lovagol Vitéz Miklós, a főkapitány, utána Nagy Albert alkapitány, utána Bogáti Miklós, Báthory Zsigmond fejedelem követe majd 100 székely lovas követte őket. Utána 87 szekérből álló szekérsor következett, melyben a várvédők családtagjai voltak, és a szekérsort kétszáz gyalogos katona zárta. Alig jutottak át a fahídon a Budak felé vezető fahídon, a berkekben elrejtőző 5000 vallon és hajdú zsoldosok nagy erővel rájuk támadtak, arányban 15 az egy ellen.

Alig hihető, hogy megmenekült-e valaki a székelyek közül. Az óriási túlerő miatt rövid tusa volt. Vitéz Miklós elesett és elhullottak vitézei. Ez volt a magyarok fekete vasárnapja Besztercén. Vagyonukat elrabolták, még az asszonyok gyűrűjét is letépték, miután gyermekeikkel együtt lemészárolták őket. Nagy Albertnek állítólag sikerült elmenekülni lóháton, írja az egyik szász történész. Hogy hova vannak eltemetve, senki nem tudja.  Tisztelettel hőseinknek!