1848. március 15. Beszterce-Naszód megyében

Sokan, talán a legfiatalabbak közül elgondolkodnak azon, hogy mit is ünnepelünk tulajdonképpen március 15-én, hisz a forradalom végül is vérbe lett fojtva!

Március 15-én a forradalom kitörését ünnepeljük és a forradalomban elesett hősökre emlékezünk. 1848 a forradalmak éve volt Európában. Társadalmi és nemzeti felszabadító célkitűzésekért folyt a harc, a haladás és a reakció erői között. Ma, szűkebb hazánk, Erdély, és ezen belül Besztercevidék 1848-1849-es évekbeli eseményeiről fogunk beszámolni.

Már akkor számbeli kisebbségben élt Besztercevidék magyarsága, kiszolgáltatva a többséget képező románok és szászok fölényének. A forradalom idején egy polgárháború bontakozott ki Erdélyben, amely sajnos kisebb-nagyobb atrocitásokkal járt mindkét fél részéről.

Nézzük csak meg, mi is történt valójában:

1848. március 15-én, Pesten, a ,,márciusi ifjak”, a diákok és polgárok sokasága kihirdette a 12 pontot, a forradalom programját. A pesti forradalmat és a 12 pontot Erdélyben is lelkesen fogadták. Március 20-án érkezett meg a forradalom híre Kolozsvárra. Teleki József erdélyi kormányzó a király jóváhagyása nélkül összehívta 1848 május 29.-re az erdélyi országgyűlést. Az első megszavazott törvény: Erdély uniója Magyarországgal. Wesselényi Miklósminden  befolyását latba veti, hogy az országgyűléssel megszavaztassa a jobbágyfelszabadítást. Ő maga élen jár a jó példával és felszabadítja jobbágyait.

      A francia forradalom példájára Erdélyben is megszervezik a forradalom fegyveres erejét, a nemzetőrséget. Az erdélyi szászok viszonyulása nem volt egységes, vannak akik elutasítják az uniót, mások meg elfogadják. Az erdélyi románok úgyszintén.

      Avram Iancu, Ion Buteanu elfogadják, de azzal a feltétellel, hogy tegyék lehetővé a román nyelv hivatalos használatát és hajtsák végre a jobbágyfelszabadítást. Csupán Simion Bărnuţiu fordult szembe az unióval, a március huszonnegyedikei kiáltványában.

      Május 15–én, Balázsfalván, az összegyűlt 40.000 román részvételével zajló népgyűlés egy Nemzeti Kérvényt fogad el, amelyben követelik a román nép egyenjogúságát Erdély politikai nemzeteivel. A Népgyűlés résztvevőit felesketik a császár és a román nemzet iránti hűségre.

      Ausztriának sikerült a nemzetiségeket a magyar forradalom ellen hangolni. Ebben szerepet játszott a nemzetiségek bizalmatlansága a magyar kormánnyal szemben, hiszen az nem ismerte fel a nemzetiségi kérdés fontosságát.

      Így a császár sikeresen alkalmazta az ,,oszd meg és uralkodj” elvét, szembefordíthatta a nemzetiségeket a forradalommal. A császári tisztek kihasználva az erdélyi románok felgyülemlett elégedetlenségét, a magyar forradalom ellen uszították őket, ugyanakkor igyekeztek lefegyverezni a magyar nemzetőrséget. Ebben fejtett ki buzgó tevékenységet Puchner tábornok, a császári csapatok erdélyi főparancsnoka és Urbán alezredes, a naszódi román határőrezred parancsnoka.

      1848. októberében, Puchner tábornok úgy értékelte, hogy elég fegyveres erővel rendelkezik és megkaparinthatja Erdélyben a hatalmat. Általános népfelkelésre szólította fel a románokat, rájuk bízva a magyar nemzetőrség lefegyverzését. Ez több helyen indokolatlan vérengzéshez vezetett, sok békés polgári lakost mészároltak le a népfelkelők (Nagyenyed, Abrudbánya, Zalatna meg sok más település). A császári tisztek rémhírekkel, valótlan állításokkal ijesztgették a tömegeket.

      Besztercevidékén is történtek atrocitások. Az első konfliktus érdekes módon, a kerlési görög katolikus templom szentelését követő asztalozás után robbant ki. Az éjszakába nyúló mulatozás végén megtámadták gróf  Bethlen Lajos udvarházát. Az álmából felvert grófot félholtra verték, majd a sok sebből vérző grófot szekérre rakván Galacfalvára szállították, hogy ott felakasszák. Közben meggondolták és Szászrégenbe szállították Urbán alezredes táborába, aki megsajnálta és megparancsolta, hogy szállítsák Besztercére kórházba, mivel a régeni kórház zsúfolásig tele volt.

      Október közepén, a szászfellaki román pap vezetésével nagy felkelő sereg lerohanta Apanagyfalut, feldúlták a földesúri udvarokat. Felsőoroszfaluban kifosztották a Bánffy-udvart. A gazdatisztet a szekér után kötve, folytonos ütlegelés közben vitték a tekei táborba. Kételben egy birtokost és leányát a volt jobbágybíró felesége és két társa verte agyon. Mezőveresegyházán a portyázó román felkelők 25 magyar polgári lakost hurcoltak el. Az almásmálomiakat felszólították, hogy fogják össze uraikat, de ők inkább elmenekítették őket. Újősön Szalma János református lelkész esett a román felkelő sereg áldozatává. Sarlóval fejezték le. Felőrben a református kántorral végeztek. Debreken Mikes Benedek családját ölték meg, tiszttartóját karóhoz kötözték, s éhen-szomjan tartották két napig.

      Cegőtelkén László Dávid református lelkészt gyilkolták meg, levágott fejét ide-oda rugdosták. Galacfalván a templomban öldösték halomra a magyarokat.

      A magyarok is követtek el atrocitásokat.

      Október 19-én a Szászrégenre támadó székelyek sok embert legyilkoltak, felgyújtották a kórházat, prédáltak a városban. Az utak mentén sok hulla hevert. Szászrégentől Udvarhelyig minden román 50-80 vesszőütést kapott.

      Október 20-án Kornis gróf 200 dési nemzetőrrel Debrekre ment s szétverte a lázadók népes csoportját és felgyújtott 7 házat. A templomi könyveket is széttépték. A gróf tüzet vezényelt az egybegyűltekre.

       

      Erdélyben elszabadult a pokol.

       

      1848. decemberére szinte egész Erdély a császáriak kezére került.

      December 7-én a magyar kormány megbízásából, a lengyel Bem József vette át az erdélyi hadsereg főparancsnokságát.

      December 25- én Bem vezérőrnagy felszabadítja Kolozsvárt.

      Kolozsváron Bem kiáltványt intézett Erdély lakosaihoz.

      Magyarul, románul, németül adta tudtul, miszerint: ,,A magyar hadsereg jő, hogy kiszabadítson titeket a reakció rabigája s a katonai zsarnokság alól.”

      December 29-én került sor Erdély északi részének sorsát eldöntő bethleni ütközetre. A csata hasonlított Bem legtöbb csatáihoz. Négy óráig borzasztóan ágyúztatott,majd szuronyt szegeztetett, s a császáriakat visszanyomta.

      Az ellenség lélektani összeroppanását látva, Bem – végső döntésre akarván vinni a dolgot – szorosan a menekülő császáriak nyomában maradt. December 31-én Besztercénél és Naszódon ismét győzelmet aratott. Urbán seregének maradványai Bukovinába menekültek.

      Beszterce ezek után hol a császáriak, hol a honvédek kezén volt.

      Petőfi Sándor a szabadságharc költője és katonája, őrnagyi rangfokozatban, Bem József szárnysegédje és tolmácsa, 1849-ben négyszer is megfordult Besztercén.

      Bem József vezérőrnagy 1849 március 20-ra szinte egész Erdélyt felszabadítja, csupán Gyulafehérvár vára marad a császáriak, s az Erdélyi Szigethegység a román népfelkelők ellenőrzése alatt.

      1848. tavaszán tárgyalások kezdődtek a román és a magyar forradalmárok között. A tárgyaló felek között erős volt a bizalmatlanság és gyanakvás, ami késleltette a megegyezést.
      1849. július 14–én megszületett a ,,Megbékélési tervezet” amit Szegeden írtak alá. Július 28-án pedig az országgyűlés elfogadta Európa és a világ első nemzetiségi törvényét.

      A román- magyar megbékélés azonban sajnos megkésve született.

      Április 26-án a bécsi udvar segítséget kért Miklós orosz cártól. Paskevics herceg vezetésével 193.000- fős sereg indul Észak-Erdély irányába. Június 17-én Grotenhjelm orosz hadvezér serege Dornavátránál egyesül az Urbán vezette osztrák-román sereggel. Az orosz betörés híre nagy riadalmat keltett Besztercevidékén, Kolozs és Belső- Szolnok megyékben.

      Az orosz-osztrák szövetséges csapatok június 19-20-án történt betörésével Erdélyben két hónapon át súlyos harcok bontakoztak ki. Június 27-én zajlott a Borgórusz és Jád közötti ütközet. Bem támadt ,de kénytelen volt visszavonulni . Beszterce elhagyása után Tekéig vonult vissza.

      Július 1-én Bem ismét bevonult Besztercére, a hadműveletekben ezek után július 10-éig szünet állt be. Grotenhjelm csapatai támadásba lendültek Beszterce irányába. Véres küzdelem után Bem elrendelte a visszavonulást Besztercéről.

      1848. július 31-én a fehéregyházi csatában Bem ismét vereséget szenvedett (Itt esett el Petőfi Sándor is.) A temesvári csatában, augusztus 9-én eldőlt a szabadságharc sorsa.

      Kossuth átadta a hatalmat Görgei főparancsnoknak és elhagyta az országot. Görgei Artur tábornok a fősereggel 1849-augusztus 13-án Világosnál leteszi a fegyvert.

      1849. október 6-án Aradon kivégezték a magyar forradalom 13 tábornokát ,,az aradi vértanúkat”. Bem Törökországba menekült.

      Miután az orosz kormány a menekültek kiadását követelte Isztambultól, Bem, 216 magyar és 7 lengyel társával együtt áttért az iszlám hitre, és felvette a Murad (vagy Murat) nevet. Mint Murat pasa, tovább folytatta katonai karrierjét és 1850-ben fényes győzelmet aratott a lázadó arabok ellen.

      Ugyanabban az évben Aleppóban halt meg, valószínűleg maláriában.

      A fentiekből kitűnik, hogy két évszázaddal ezelőtt sem volt könnyű magyarnak lenni, főleg nem Besztercevidékén. Az őseink szívósan ragaszkodtak nemzeti öntudatukhoz és szabadságvágyukhoz. A forradalmak rövidtávon kudarcot vallottak, nem döntötték meg az abszolutizmust, nem jöttek létre nemzeti államok. Azonban kidolgoztak egy nemzeti programot ,ami örökre bevésődött a nemzetek öntudatába. A magyar nemzet is ilyenkor vált igazi modern nemzetté.

      Legyenek ők örök példaképeink és hiszem, hogy áldozatuk nem volt hiábavaló. Tiszta szívünkből reméljük, hogy 167 -év múlva is lesz március 15-ei ünnepség Besztercén.

       

       

       

       

      Források:

       

       

             * Szilágyi Zoltán  – Besztercevidék a hegyek és népek szoritásában

       

       

            **Herman Róbert  – 1848-1849-A forradalom és szabadságharc képes története