Tanulmány a felőri református templomról

A műemlék megnevezése: Református templom, Felőr

Cím: sat Uriu, comuna Uriu, 314

Műemléki kód: BN-II-m-B-01723

Datálás: XV. század, torony: 1900

Történeti adatok

Felőr (románul Uriu) Beszterce-Naszód megyében, Déstől 15 km-re található falu, egyben községközpont, melyhez Csicsókeresztúr, Csicsóhagymás és Alsóilosva tartozik. 1920 előtt Szolnok-Doboka vármegye Dési járásához tartozott. A települést 1332-37 között a pápai tizedjegyzékben Eer és Eur néven említik. Ekkor Pál nevű plébánosát jegyzik fel, aki tekintélyes összeget (32 dénárt) fizetett a pápai tizedbe, mely arra enged következtetni, hogy a felőri virágzó egyházközség lehetett.

A református templom a falu központjában egy magaslaton helyezkedik el. Ez volt a falu középkori plébániatemploma. Építésének idejéről nem rendelkezünk adatokkal, késő-gótikus stílusa azonban jól illeszkedik a környék XV. századi templomai közé. Entz Géza feltételezi, hogy a templomot a losonczi Bánffy család építteti, s mivel a Bánffyak 1405-től 1467-ig birtokolják a falut, a templom is valamikor a XV. század közepén készülhetett. Felőr a XVI. század második felében rövid ideig unitárius anyaegyházközség lett, a későbbiekben azonban mindvégig a református gyülekezet használja a templomot.

A 16-17. században többször is javították az épületet. Az északi falon fekete keretbe helyezett festett feliratból megtudhatjuk, hogy 1622-ben Zephi Jakab költségén renoválták. Kádár József más feliratokat is említ, melyek az 1896-os restauráláskor kerültek elő, azóta visszameszelték őket. A szentély déli falán egy töredékes, 1527-ből származó feliratot jegyez le (MEVS EST … / D… SPERARE E. C. R./ SPA … MDXXVII. V. VIII.) a diadalív feletti „Anno MDCLXXVI” (1676) pedig egy újabb javításról tanúskodik. A déli falra, a bejárat fölé festett évszámokból a 19-20. századi javítások idejét is megtudhatjuk: 1896, 1900, 1927, 1948, 1996.

A templom a környék több más középkori templomához hasonlóan torony nélkül épült. Fa haranglábját 1695-ben Süket János és Griga Simon készítették. A harangláb gerendájába Johann Stigel (1515–1562) német költő közmondássá vált verssorát vésték: „Fidentem nescit deseruisse Deus” (szabad fordításban: Isten sosem hagyja el a benne bízókat). Ugyanez a szövegrészlet jelent meg az Apafi Mihály által 1677-ben kiadott 30 dukátos aranypénzen is. 1643-ban a templomban egy nagyobb és egy kisebb harangot jegyeznek fel, melyből az egyik a töredékes felirat szerint 1600-ban készült. 1762-ben és 1782-ben két új harangot öntettek. A ma is álló kőtorony 1900-ban, Veres Márton lelkész idejében épült.

A belső berendezés a helybeliek adományaiból készült, a ma is meglevő szószékkoronát Szász Szabó Jánosné Erdős Kata adományozta 1684-ben, a Kádár József által említett karzatokat azonban valamelyik 20. századi renoválás alkalmával újjal cserélték fel. Kádár lejegyezte felirataikat, így megtudhatjuk, hogy az első (vagy mindkét) karzat 1684-ben készült és a második karzat 1775-ben javításon esett át. Az első karzat felirata: „1684 az úrtól békességet és idvességet a mostani hiveknek és a következőknek.”, a másodiké pedig: „Renovaltatott Süket Kata és Gergely Judith kölcségével 1775 mensis novemb.” volt. Kádár említi ezek mellett az 1616-ban készült úrasztalát is Máté evangéliumából vett idézettel (Boldogok, akik éhezik és szomjúhozzák az igazságot: mert ők megelégíttetnek. Mt. 5,6.) Az egykori szószékfeljárón ökörfejes címert találtak, melyet a moldvai vajdák címereként azonosítottak és 1957-ben elszállítottak a dési múzeumba. Helyét márványtábla jelöli a következő felirattal: „Itt találtatott a MOLDVA-i vajdák címere. E helyről vitetett el a DÉS-i múzeumba 1957. május 7-én.” Balogh Jolán szerint a címer Csicsóvárból származik, a várat ugyanis 1467-ben Mátyás király az uradalom egy részével István moldvai vajdának adományozta, melyet 1492-ben II. Ulászló is megerősített. Ennek megfelelően Balogh a címert a XVI. század első negyedére datálja.

Úrasztali edények és textíliák adományozásáról is tudósítanak a források. 1643-ban Jakab Györgyné egy kenderabroszt és három arannyal hímzett keszkenőt adományozott, ugyanekkor följegyeznek egy aranyozott ezüst poharat, bortartó ónkancsót, egy úrasztalára való takarót, egy szószékre való kendőt és egy keresztelő ónkancsót. Debreczeni László az 1930-as években lerajzolt egy 1613-beli aranyozott ezüst talpas poharat, melynek egyik oldalán koszorúba foglalt pelikán, a másikon M. T. monogram jelenik meg.

A műemlék leírása

A téglalap alaprajzú hajóból, sokszögzáródású szentélyből és toronyból álló épület magas kőlábazaton nyugszik. A lábazat felületét álló téglány alakú, sarkain leszelt tükrök díszítik. A nyeregtetővel fedett hajó és a szentély tömege jól elkülöníthető, mivel a szentély valamivel alacsonyabb és keskenyebb a hajónál. A szentély falait vaskos támpillérek támasztják, derekukon és lezárásként esővető párkány található. Az északi fal teljesen tagolatlan, sem a szentély, sem a hajó falát nem töri át nyílás. A szentély délkeleti és déli oldalán egy-egy csúcsíves, négykaréjos és háromkaréjos elemeket variáló mérműves ablak látható. A hajó déli falát két félköríves ablak és a közöttük található szemöldökgyámos bejárat töri át. A késő gótikus kaput a reneszánsz idején, valószínűleg az 1527-es javításokkor átalakították, a gótikus gyámköveket egyedi, hullámos kialakítású kőelemekkel cserélték fel.

A négyszög alaprajzú háromszintes torony a nyugati homlokzathoz csatlakozik, két oldalán ívelt vonalú oromzatok csatolják a hajó födéméhez, melyek kulisszaként takarják a tetőszerkezetet. Kialakítása a barokk vidéki (főként katolikus) templomok tornyait követi, jól érzékeltetve, hogy az egyházi építészet milyen nehezen tudott megújulni a 19. század folyamán, hisz még 1900-ban is az egyházművészet utolsó nagy korszaka, a barokk számít mérvadónak. A torony szintjeit egy szélesebb majd egy keskenyebb kiülésű övpárkány választja el, az alsó szintet egy kisméretű téglalap alakú ablak, a következőt fektetett téglány alakú faltükörben körablakok törik át. A torony oldalhomlokzatain a kör alakú nyílások csupán vakablakok. A felső szintet minden oldalon egy-egy félköríves, zárókővel ellátott ablak, a széleken egyszerű fejezetű pilaszterek, óralap és órapárkány mozgatja meg. A nyugati bejárat egyenes záródású, pilaszterekkel alátámasztott tető védi. A toronyaljban található a templom eredeti gótikus nyugati kapuja, a csúcsíves bejárat kőből faragott, többszörösen tagolt. A torony belsejének első szintjén, a kívülről fektetett téglány, belülről szegmensíves ablak felett a torony építésére vonatkozó festett felirat található: „Épült 1900 / VERES Márton / Lelkészségében”

A hajót síkmennyezet, a szentélyt egy boltszakasznyi bordás keresztboltozat fedi, sugárzó keresztet formáló zárókővel, a szentélyzáródás öt cikkelyből álló bordás boltozatának zárókövén rozetta jelenik meg. A bordák kettősen hornyoltak s lépcsős gyámkövekre futnak alá. A szentélyt a hajótól magas csúcsíves diadalív választja el, melynek vonala a déli oldalon a falba mélyed. A szentélyben több gótikus elem is fönnmaradt: a déli falon, az ablak alatt egy félköríves záródású papi ülőfülke, az északi falon csúcsíves keretezésű félköríves szentségtartó fülke tűnik föl.  A szentségtartót alul párkány, két oldalt pálcák határolják, lezárása töredékes állapotban maradt fenn. A szentségtartó fülkétől balra az egykori sekrestye bejárata látható, jellegzetesen késő gótikus fecskefarok tagozatai vaskosak.

A belső egyetlen régi berendezési tárgya a szószékkorona, a szószékkosarat, a karzatokat és padokat valószínűleg a legutóbbi nagyobb javítás alkalmával cserélték ki. A nyolcszögű szószékkorona alja csipkézett, oldalán hosszúkás kazettákban az „Anno Dni 1684 / Die 21 Septembris / Col III (?) 2 Az oda felvalókra visellye / tek gondot és nem az födi / ekre Én Szász Szabó Ian. Er / dös Kata Asz(szony) Felegyütest (?) IS(ten) Sz(ent) felsége ezt a munkát” felirat fut végig. A szószék hangvetője valóban egy koronára hasonlít, háromszögű oromzat-elemek alkotják, csúcsúkon és közöttük kisebb, feketére festett háromszögek találhatóak, egy-egy kör alakú elemmel kiegészítve. Ez utóbbiak valószínűleg valamelyik későbbi restaurálás folyamán készültek. A pártázatot hajladozó, népies virágmotívumok díszítik. A szószék alján egy stilizált pelikán, körülötte virágdíszek és az „Az Urnak idvességet s békességet az mostani hiveknek és a következendők(ne)k Anno 1684.” felirat jelenik meg. A diadalív két oldalára a bethleni Bethlenek aranyozott keretbe foglalat kígyós címerét helyezték el, a két példány teljesen megegyezik.

Mint említettük, a templom jól illeszkedik a környék középkori templomainak körébe: torony nélkül épült, mint Apanagyfalu, Vice, Kecsed, Szépkenyerűszentmárton, Almásálom középkori templomai, a csúcsíves ablakok kőrácsai pedig a szentbenedeki, apanagyfalusi, noszolyi, magyarborzási, kecsedi templomokéhoz hasonló. Kettősen hornyolt bordákat találunk a felőri mellett a vicei, rettegi és kapjoni szentélyekben, egyszerű kis szentségfülkéje pedig a viceivel hozható kapcsolatba.

Válogatott bibliográfia:

Balogh Jolán: Az erdélyi renaissance. Kolozsvár, 1943, Erdélyi Tudományos Intézet. 220, 227.

Entz Géza: Erdély építészete a 14–16. században. Kolozsvár, 1996. 132, 134, 196, 197, 286.

Entz Géza: Szolnok-Doboka középkori művészeti emlékei. Kolozsvár, 1943. 7, 9.

Kádár József: Szolnok-Dobokavármegye monographiája. V. kötet. Dés, 1901. 341–356. 
Léstyán Ferenc: Megszentelt kövek. A középkori Erdélyi Püspökség templomai. II. kötet. Kolozsvár, 1996, Gloria. 438–439.