A kövek beszélnek azokról, akik itt élnek – Reminiscere vasárnapja

„Ki nem ismeri múltját, vagy elfelejti azt, az nem érti meg a jelent és nem méltó arra, hogy jövője legyen.”- Geréd Péter, római-katolikus főesperes-plébános

Idén is, mint minden évben, lassan tizenhárom éve, február 24-én Besztercén, a szász-evangélikus temető katolikus részében megemlékeznek a történelmi egyházak lelkipásztorai és hívei, civil szervezetek képviselői, diákok és fiatalok a 413 éve történő ostromra. 1602. február 24-én, vasárnap, a Besztercét ostrom alatt tartó Básta német-római császári generális katonáival orvul lemészárolt több száz székely/magyar várvédőt.

            A Reminiscere vasárnapjára emlékezve, a besztercei magyarság tizenhárom évvel ezelőtt fogadalmat tett afelől, hogy 400 év után hősi halottainkat kiemeljük a feledés homályából, „és újra temetjük őket”, hősőkhöz illő módon. 2002-ben méltó emlékművet állítottak a szász-evangélikus temető katolikus részlegében, amelyre magyar nyelven vésték fel emléküket.

A megemlékező délutánon jelen volt Geréd Péter, római-katolikus főesperes-plébános, András Péter, református lelkipásztor, az RMDSZ Beszterce-Naszód megyei szervezet képviseletében Décsei Atilla, a besztercei EMKE képviseletében Plesch Katalin, Beszterce városi tanácsosa, Antal Attila, a besztercei MADISZ képviseletében Zoltán-Sipos Tímea, a besztercei Magyar Diáktanács képviseletében Zoltán Roland, az Andrei Muresanu Főgimnázium pedagógusai és diákjai és közel ötven besztercei magyar.

A megemlékezés koszorúzással indult, majd a hagyománynak megfelelően ez alkalommal is elhangzott Fazekas István Fekete vasárnap című verse, Lakatos Árpád, az Andrei Mureşanu Főgimnázium diákjának előadásában. Ugyanakkor napvilágott látott egy újabb alkalomhoz illő költemény, melyet maga a szerző, Péter Veselovszky Éva adott elő,  Erdély címmel. Ezt követően a magyar történelmi egyházak képviselői megemlékező szertartást tartottak a jelenlévő besztercei magyarok számára.

András Péter, református lelkipásztor Mózes 1 könyve, 31 részének 51-52 tartó verseiből idézett.

„És monda Lábán Jákóbnak: Ímé e rakás kő és ímé ez emlékoszlop, a melyet raktam én közöttem és te közötted,

Bizonyság legyen e rakás kő, és bizonyság ez az emlékoszlop, hogy sem én nem megyek el e rakás kő mellett te hozzád, sem te nem jössz át én hozzám e rakás kő, és ez emlékoszlop mellett gonosz végre”.   

            Az ökumenikus megemlékezésen elhangzott igeszakasz bizonyságot tesz arról, hogy már ősidők óta, az emberek események, történések emlékéül és az azokra való emlékezés végett, időtálló köveket állítottak, hogy „beszéljenek az útókornak azokról, akik már nem  élnek, akik már nem szólhatnak. Beszélnek a kövek azokról, akik itt éltek, mit cselekedtek és mi volt jövőt illető szándékuk. Amikor Jézus Krisztust megdorgálták a farizeusok avégből, hogy nem hallgattatja el azokat, akik őróla az igazat állítják, akkor azt mondta Jézus, hogy ha ezek elhallgatnának, akkor a kövek prófétálnának. A kövek, habár némák, de beszélnek azoknak, akik ismerik a kövek történetét, az események történelmét.” – fogalmazott a lelkipásztor, ugyanakkor hozzátette, hogy a kövek az emberi érzelmekről is beszélhetnek, „hogy az ember gyűlölni tud, akar. Beszélnek ezek a kövek arről, hogy az ember nemcsak gyilkolni, gyűlölni és haragudni tud, hanem tud megbocsájtani, tud egymás iránt megértéssel lenni, el tudják fogadni egymást és ami a legfontosabb, tudnak szeretni”.

            Geréd Péter, római-katolikus főesperes-plébános, mint minden évben, felidézte a történelmet, visszaforgatta a történelem megsárgult lapjait és ismertette a megemlékezés alapját, mi történt valójában 1602. február 24-én, besztercei magyarok fekete vasárnapján.

 A történtekről röviden ide kattintva olvashatnak.

E szomorú esemény alkalmával 2002. február 24-én emlékművet állított a református és a római-katolikus egyház, és azóta, immár tizenharmadik alkalommal évente megemlékeznek a hősi halottakról, amelyek városunk védelmét szolgálva vesztették el életüket.

„- Mondja el szülő lányának, fiának:

Kikért szól a harang Fekete Vasárnap?

Zászló kikért simul fekete selyembe?

Emlékük így áll meg s így él majd örökre.”

                                                                        (Fazekas István-Fekete Vasárnap)