„Magyarnak lenni nehéz, de nem lehetetlen” – Sárkány Ferenc centenárium

A tévhittel ellentétben, valóban vannak olyan emberek, kik pótolhatatlanok. Sárkány Ferenc munkája, munkássága, tenni akarása, elhivatottsága olyan űrt hagyott maga után, melyet az utókor már nem tud megfelelően pótolni.

A 100 éve született tanítóra, közösségszervezőre, egyházmegyei főgondnokra emlékezett a besztercei és a szórványmagyar közösség  a 2015. január 10-én szervezett emlékünnepségen, melyet a Pro Hereditatem Egyesület és a megyei RMDSZ szervezet kezdeményezésére a besztercei Református Gyülekezeti Otthonban tartottak.

Csodálatos téli reggelre virradtunk január 10-én, a meghívottakat, családtagokat, egyházi képviselőket, barátokat, egykori munkatársakat igazi besztercei téli hangulat fogadta. A Pro Hereditatem Egyesület elnökasszonya, Plesch Katalin köszöntőbeszédét követően, nt. Bányai Csaba, a Dési Református Egyházmegye esperese Ézsaiás prófétát idézte, mégpedig  abban az összefüggésben, hogy a próféta nehéz küldetése ellenére, vállalja a reábízott feladatot, s nem a feladat elvégzésének a mikéntje, hanem Istenben vetett bizodalma segíti teljesíteni a küldetést. „Legtöbbször nagyon nehéz körülmények közé küld el minket Úristen, így küldte el őt is a 36-os években, de el kellett vállalni a küldetést, és ő elvállalta, nem egyéni elhatározásból, hanem belső hívásra  (…) Széchenyi István szavaival élve „magyarnak lenni nehéz, de nem lehetetlen”, nagyon nehéz itt is megmaradni, nehéz itt is tenni, de nem lehetetlen, és lehet folytatni a megkezdett munkát, mert ha jól kezdték és ha volt mire építeni és van mire építeni, akkor jól lehet folytatani, és nem szabad elhagyni, vegyétek ezt úgy mint egy felhívást részemről, hogy ne adjátok fel és ne hagyjátok… Azért gyűltünk itt össze ma, mert hagyott ránk valamit, mert felelőssé tesz bennünket”

Ezek után az érdeklődők kicsit ismét találkozhattak a mindenki Feri bácsijával, hangfelvételről hangját hallhatták, fényképekről ő tekintett le az egybegyűltekre. A hangfelvételt Jakab József árpástói lelkipásztor szolgáltatta a szervezőknek, a képanyag a Sárkány család, a  Beszterce Művelődési Alapítvány és a megyei RMDSZ képarchivumából lett összeállítva. Sárkány Ferenc szívhez szóló felszólalása 1998. szeptember 12-én, az árpástói templomszentelés alkalmával így hangzott – „arról biztosítlak benneteket, hogy ezekbe a falakba sokkal nagyobb kincs van beépítve, mint Salamon minden kincse, nem arany, nem ezüst, hanem a hit, az Isten iránti hűség, a szeretet, a remény falai ezek, ezekben a kövekben és téglákban benne van száz évvel ezelőtt őseiteknek minden munkája, minden hite, minden reménysége.” Szavai örök aktuálitással bírnak, felhívja figyelmünket arra, hogy kötelességünk őseink munkáját folytatni, elődeinkhez méltó módon.

Fazekas István, helyi írónk, a jóbarát, a munkatárs, a beszélgetőpartner több verset is írt Feri bácsira emlékezve, ezek közül egy kerül felolvasásra, címe:

Levél melyet te már nem olvashatsz el, id. Sárkány Ferenc emlékére

Te mindig őszinte ember voltál

Egyenes gerincedet nem az alázat, a kor hajlította meg

Igazat mondtál akkor is amikor, amikor ártott az neked

Lehed megkerülted az igazat, ha ezzel az ártatlanokon segítettél

De becsületedet nem bocsájtottad áruba

S a farkasokkal együtt nem üvöltöttél

Ha rádtapostak tűrtél, akkor sem lettél soha szolga,

Bár gyakran megaláztak, nem lettél soha megalázott

s ha kellett az éhezőknek szeltél kenyeret s ruhaát adtál annak aki fázott

Az életed szétosztottad, s lám neked mégis több maradt

A rabságban is szabad maradtál, pedig minden ármány rád szakadt

Most amikor már vége a rögös útnak,

 S a napok már számlálatlan az örökkévalóság kincstárába hullanak

Magányom mély csendjében, harangok érces zengésében, szelek suttogásában

Vélem hallani biztató, ismerős hangodat.

Sárkány Ferenc életútját saját maga jegyezte le húsz évvel ezelőtt, az „Az izmusok nyomorában” címmel illette. 1915. január 31-én született Mezőörményesen nyolcadik gyerekként, édesapja járási altiszt, majd uradalmi kertész és gazdasági intéző volt, több helyen is laktak. Mezőkályánban tartozkodásuk idején, a helyi református lelkész, Ostváth Lajos  a 13 éves fiút a nagyenyedi Bethlen Kollágiumba irányította, ahol „igen komoly szakmai és általános oktatásban részesületem, nemcsak mint tanító, hanem mint népnevelő is”. 1936-ban, igen jó eredményeiért,  már kinevezést kap a Besztercei Református Felekezeti Iskolához. Besztercén már ifjú éveiben is feladatokat vállal a közösségért, bekapcsolódott a helyi magyarság kulturális és társadalmi életében, a Besztercei Magyarok Közművelődési Egyesületének tikáraként énnekart vezetett, színdarabokat tanított, közművelődési előadásokat szervezett.  Ugyanebben az időben az Erdélyi Magyar Pártnak a titkára is. A bécsi döntés után a városi és a vármegyei tanácsnak legifjabb tagjává lett, ekkor kapja a Magyar Állami Tanfelügyelődéstől a következő feladatát, iskolai felügyelőként a román és német iskolák ellenőrzését kellett elvégeznie. A második világháború és ennek következményei  komoly megpróbáltatások sorozatát rótta ki Sárkány Ferenc életére. Harcolt a fronton, majd Rábakecöl községben hadifogságba esett 1945 telén, s a hadifogolyként majdnem 3 évet a szibériai Sztálinszkba volt kénytelen tölteni. Visszatérése után sem kerülte életét a kálvária, a román hatóságok nyomására eltávolították iskolaigazgatói tisztségéből, majd a szekuritáté letartozatta és egyéves kényszermunkára ítélte az alig egy éve nősült fiatalembert. Felesége Nagy Erzsébet református tanítónő volt, családjuk egy fiúgyermekkel bővült, Ferenccel. Besztercére a büntetés letöltése után hazajött, és 26 évig kénytelen a tanügytől távol, hivatásának és hitvallásával ellentétes munkát vállalnia, a Tamplarul szövetkezetnél, technikai vezető beosztásban. 30 évig kénytelen volt távol lenni a közösségi élettől, habár 1959-es években amatőr színjátszó volt a Horváth Pál féle színjásztócsoportnak. 1988-ban egyházmegyei főgondnoknak választották meg a Dési Református Egyházmegye keretében. Az 1989-es fordulat után ismét szabadon tevékenykedhetett, tagja lett a megalakult RMDSZ-nek, a Beszterce Művelődési Alapítványnak alapító tagja, majd elnöke lett. „E minőségben újra eleget tehetek népnevelői hivatásomnak, amitől 1949-ben elltiltottak”. 2001. január 15-én bekövetkezett haláláig minden erejével, időt, energiát nem sajnálva a besztercei magyar nemzeti közösség újjáélesztéséért, az egyház és a magyar nép megmaradásááért dolgozott.  

A magyar államtól Nemzetvédelmi Kereszt elismerést kapott a ’40-es években, 1994-ben az Erdélyi Református Egyházkerület és a Diaszpóra Alapítvány Földes Károly díjjal tüntette ki, 2011-ben az EMKE posztumusz tiszteletbeli tagjává választotta.

„Ne csüggedje el kicsiny sereg” című riportkönyvben Vetési László 1999. augusztusában  készített interjújáról emlékszik Sárkány Ferenc nyugalmazott tanítóval, melyből a következő részt szeretnénk átadni a kedves olvasónak: „-Mit ígér a mostani helyzet Besztercén és a megyében a változások után? – Mi megpróbáltunk az új helyzetben is tenni valamit az itteni magyarságért. A legerősebb alapunk az egyház támogatása, és ez lehet a reménységünk arra,

hogy megmaradjunk. Mindig megtartónk volt, és hisszük, ezután is az lesz. A nagy baj az, hogy emberhiánnyal küszködünk. Az új hatalom nem nyomott, amit kértünk, megkaptuk tanügyi vonalon. Önálló iskolánk nem lehetett, de mégiscsak van 12 osztályos magyar tagozatunk.  Létrehoztuk a Beszterce Művelődési Alapítványt a megyei magyar szórványok támogatására, műemlékeink védelmére. Az alapítványnak az az elsődleges célja, hogy azokból a községekből, ahol a kis létszámú magyarság miatt nem lehet anyanyelvű iskolákat nyitni, hozzuk be a tanulókat egy bentlakásba, segítsük őket, hogy nyelvüket és kultúrájukat ápolhassák. Könyvtárat létesítettünk, kultúrintézményeket. Építjük a kollégiumszerű bentlakást egy húsz tantermes iskolával, ahol a gyermekek összegyűlhetnek.

– Az alapítvány évek óta építi a besztercei magyar bentlakást. – A mostani Beszterce már nem a régi, hisz a magyarok is nagyobbrészt az utóbbi időben telepedtek be a környező falvakból. Kallódnak, mert nincsenek gyökereik: otthon sincsenek, itthon sincsenek. Nagyon fontos tehát egy magyar ház, ahol nem csak az iskolás 42 gyermekek jutnak bentlakáshoz, hanem gyülekezeti központ is lehetne. Egyre nehezebben élünk, és az emberek bizony nehezen nyúlnak be a zsebükbe. Könnyű a Székelyföldön, ahol mindenki magyarnak és székelynek születik, de itt állandóan mondani kell, hogy ezek a mi magyarjaink, ezt el ne felejtsék. Ki kellett volna már maradnom mindenből, öregember vagyok, 80-on rég túl, s nem lehet annyi energiám, mint egy fiatalnak, de hát kénytelen vagyok dolgozni és segíteni a fiatalokat azzal, amit én is tudok és megéltem.”

Décsei Atilla, az RMDSZ Beszterce-Naszód megyei szervetének elnöke hozzászólásában köszönettel és tisztelettel emlékezett Sárkány Ferenc munkásságára, mely nemcsak a besztercei hanem a Beszterce-Naszód megyei magyarság számára olyan alapköveket helyezett, amelyek napjainkban is láthatóak és fontos alappillérei közösségünknek. „Nekünk, fiatlakonak, azt a munkát amit elődeink és Sárkány Feri bácsi is elkezdett tovább kell vinni. Ezt a munkát fölvállaltuk, annakidején is, most és az elkövetkezendőkben is, hogy  mindent megtegyünk a Beszterce-Naszód megyei magyarságért és közösségünkért.” A RMDSZ 25 éves megalakulásának évfordulója alkalmával a megyei érdekvédelmi szervezet elnöke poszt mortem oklevelet nyújtott át id. Sárkány Ferenc alapító tag családjának.

Az utolsó besztercei úriember, a bátorító munkatárs, a kitartó munkaerő, a humánus ember, a példás életű jóbarát és tanácsadó, a mindig tanító-oktató pedagógus, a kifogyhatatlan ötletgazda, a nagyszerű és melegszívű családfő, a tett embere, a békét sugárzó állatbarát, a külföldön is nagy tisztességnek örvendő személy – így emlékezett a 100 éve született közösségépítőre Plesch Katalin, a Pro Hereditatem Egyesület elnökasszonya, Toók Katalin, egykori munkatárs, Fazekas István, író, Koszorus Zoltán, Székely Pál, a Cserhalom Művelődési Egyesület elnöke, Sárkány Panna, menye, magyartanár, Muzsi Anikó, magyartanár, Székely Dávid, fizikatanár, Koós Erzsébet, némettanár.

András Péter a besztercei református közösség lelkipásztora zárógondolata a besztercei Református Gyülekezeti Központ alapítása és megépítése kapcsán, mely munkálatokban Feri bácsi oroszlánrészt vállalt, ekként szólt: „Ha nem lettek volna alapok, akkor mára nem lenne mire építeni, Feri bácsi és azok akikkel együtt álmodott – nyitott szemmel – álmaikat kivetítették a jövő vásznára, de ezek az álmok egy csodálatos jelenbe sétáltatták át a besztercei magyarságot, mert ha nincsenek ezek az álmok, akkor nincs a beszetercei magyarságnak mire építenie.”