2024. október 15. (kedd) -
Teréz
napja Beszterce
6°C
1€
= 4.9744 lej
      
= 5.9421 lej
      
100HUF
= 1.2427 lej
      
1$
= 4.5501 lej
      

II. Ifjúsági Karaván – mert minden jó, ha a vége jó!

         A besztercei MADISZ az Etnikumközi Kapcsolatok Hivatalának támogatásával idén újra megszervezte az Ifjúsági Karavánt Beszterce-Naszód megye hét magyarlakta településén, augusztus 12-18 között: Tacs, Retteg, Árpástó, Almásmálom, Szentmáté, Magyarberéte, Sófalva, ahol különböző programokkal szórakoztatta a kicsiket és nagyokat is egyaránt. A projekt célja az volt, hogy népszerűsítse a magyar kultúrát és szokásokat, olyan településeken, ahol ritkán adódik lehetőség kulturális műsorok megtekintésére.

Hétfőn a II. Ifjúsági Karaván stábja Tacsra érkezett, ahol Ledán István református lelkipásztor és Szilágyi Ilona, a tacsi RMDSZ elnöke ismertette a falu történetét. Ezt követően a fiatalok beindították a Tegyünk a közösségért akciót is, mely ideje alatt a 27 fiatal kitisztította a helybéliek által kijelölt területet. A közös program 16:00 órakor indult, amikor a szervezők színes kézműves foglalkozásokkal lepték meg a gyerekeket: kőfestés, rajzolás, színezés, karaván kalap, karaván logó, karaván mágnes készítés, tulipándíszítés, néptánc-, népi zeneoktatás, origami, gyékényfonás stb. A gyerekek akár több műhelyt is kipróbálhattak. Ezt követően 18:00 órától színpadra lépett a besztercei Vadrózsa néptánccsoport a nagysajói táncrenddel.                                                                                                          A besztercei MADISZ fiatal amatőr színészei teljesen „beleilleszkedve a szereplők bőrébe”, színpadra elevenítették Fazekas Mihály történetét, a kor legjobb magyar elbeszélő költeményét 1804-ből, a népmesei ihletésű Ludas Matyi és libája zenés mesetörténetet. Őket követte a besztercei keringőcsoport látványos műsora, amikor a társastánc lendületeivel kápráztatták el a közönséget. Színpadra lépett a tacsi gyerekek csoportja is, akik egy zenés műsorral szórakoztatták az ott lévőket. A kulturális program fantasztikus humor produkcióval zárult, Móriczi Szabolcs és Székely Albert Flórián előadásában, akik elősegítették azt, hogy a részvevők mosollyal arcukon távozzanak a helyszínről. Az este hangulatos nótaest és bállal zárult a Dupla D együttes közreműködésével.

Az Ifjúsági Karaván útját folytatva Rettegen is megállt, ahol hasonlóképpen a nap falutörténettel indult Bányai Csaba, református esperes előadásával, Antal János, a rettegi RMDSZ elnökének, Füstös Attila és Daróczi Gábor, helyi RMDSZ tanácsosok és Kocsis András, az RMDSZ Beszterce-Naszód megyei szervezetének ügyvezető alelnökének közbenjárásával, majd folytatódott 15:00 órától a kézműves műhelyekkel és 18:00 órától a kulturális programok bemutatásával, valamint kellőképpen zárult a Dupla D együttessel.

Harmadik nap a karaván stábja Árpástóra érkezett, ahol Budai Dániel, a helyi RMDSZ elnöke és felesége Budai Hajnal, valamint Köő Zsolt helyi tanácsos és felesége Köő Margaretta és az árpástói református lelkipásztor, Jakab József Dániel fogadta a fiatalokat. A napi program sportvetélkedővel indult, ezt követte a két órás kézműves műhelyfoglalkozás, 18:00 órától a kulturális program, mely keretében fellépett az árpástói fiatalok néptánccsoportja is, majd 21:00 órától együtt szórakozott a besztercei MADISZ, az árpástói lakosok és a nagy bulit varázsoló Dupla D együttes.

Negyedik nap a Bethlentől tíz kilométerre délre fekvő Almásmálomba ment a karaván. Debreczeni László, helyi RMDSZ elnök és Bocskai László Ferenc, református lelkipásztor fogadása után, a fiatalok meghallgatták a falu történetét, eredetét, majd beindították a Tegyünk a közösségért akciót, amikor kitisztították a település fő utcáját, majd továbbfolytatták a napi programot a sportvetélkedővel, a színes kézműves foglalkozással és a kulturális programokkal, amikor színpadra lépett a besztercei Vadrózsa néptánccsoport, a besztercei keringő csoport, Ludas Matyi és libája előadása, a helyi Almavirág néptánccsoport és a fantasztikus humor produkció. 21:00 órától az almásmálomi lakosokat a Dupla D együttes hívta a táncparkettre.

Szentmáté pénteken fogadta a II. Ifjúsági Karaván csapatát, amikor Kotfász Ilona, a volt helyi RMDSZ elnök, Kotfász Tibor, helyi tanácsos és Juhos János, református lelkipásztor részletes előadást tartottak a falu eredtéről, szokásairól, hagyományairól, majd sportvetélkedő következett. 16:00 órától elkezdődtek a kézműves műhelyek, ahol 103 fiatal várta a karaván stábját, majd 18:00 órától ennél többen figyelemmel követték végig a kulturális programokat, ahol megtekinthették a helyi Kék nefelejcs néptánccsoport műsorát is. A nap hajnalba torkolló bállal zárult a Dupla D együttes kíséretében.

A program szerint a besztercei MADISZ szombat reggel Magyarberéte felé tartott, ahol Rémán György, helyi RMDSZ elnök, alpolgármester és felesége, Rémán Erzsébet, valamint Rémán Katalin és a református lelkipásztor, Molnár Helén fogadta őket. A lelkes fiatalok a sátorfelhúzás után elkezdték a előkészületeket a kézműves műhelyek sikeres lebonyolításához, majd ezt követte a kulturális programok, este pedig bál a Lótusz együttessel.

          A II. Ifjúsági Karaván az utolsó napot Sófalván töltötte el, ahol Bocz Gábor, helyi református lelkipásztor, Gönczel Enikő és családja várta őket. Istentisztelet után, a fiatalok előkészítették a kézműves műhelyeket: színezés, rajzolás, gyékényfonás, origámi, krepp papír díszek, karavánkalap, néptánc és népi zeneoktatás, tulipán, kőfestés, majd a kulturális programok kaptak helyet, végezetül pedig a napot és a II. Ifjúsági Karavánt bál zárta, ahol a jó hangulatot a Dupla D együttes teremtette meg.