2024. október 15. (kedd) -
Teréz
napja Beszterce
6°C
1€
= 4.9744 lej
      
= 5.9421 lej
      
100HUF
= 1.2427 lej
      
1$
= 4.5501 lej
      

Tisztújítás Vicén

  1. július 7-én a vicei katolikus templomban nagy figyelemmel kísérte a begyűlt helyi magyarság a kihirdetett szentigét, mint azt már évszázadok óta teszik minden áldott vasárnap. Most talán még szebb számban voltak, hisz tudták, hogy templomozás után fontos határozatot kell hozzanak az elkövetkezendő két évre: megválasztani az új RMDSZ – elnököt, aki ezentúl még jobban összefogja majd a helyi magyarságot, mint eddig, hiszen sajnos az utóbbi választásokon ez kevésbé sikerült.

            Az RMDSZ Beszterce-Naszód megyei szervezetének részéről is érkezett képviselet, Toók Katalin, az érdekképviseletünk női szervezetének elnöke, valamint Antal Attila, Beszterce megyei jogú város tanácsosának személyében. Őket még az igehirdetés előtt a templom előtt várta a leköszönő elnök, Máthé István, majd együtt kérték Isten áldását a templomban az elkövetkező időszakra. A templomból kivonuló tömeg apraja-nagyja meg is állt a templom előtti téren, ahol még II. Rákóczi Ferenc és I. Szent István szobra is kíváncsian várta, hogy mi fog történni és nem is kellett sokáig várakozniuk, tudták a viceiek mi a teendő. A régi elnök beszámolója, a kérdések-válaszok, valamint a megyei képviselet hozzászólásai után sor került a tulajdonképpeni tisztújításra is.   

Egyedüli jelöltként a szavazás után újra a régi elnök, Máthé István vállalta azt, hogy most már az általa megnevezett két új alelnökkel, Szőllősi Mártonnal és Kolcsár Zsolttal együtt sokkal sikeresebben ébresztik fel a vicei közösségben a néhol szunnyadó magyarságot és sokkal erőteljesebb összefogásra ösztönzik majd őket.  

            Az RMDSZ Beszterce-Naszód megyei szervezetének nevében sok sikert és kitartást kívánunk az új elnökségnek, valamint azt, hogy továbbra is érintetlenül őrizzék meg ezt a ma már oly ritka, római-katolikus erdélyi magyar közösséget.

 

 

                                                                              Antal Attila

                                                    az Andrei Muresanu Főgimnázium

                                                           magyar szakos aligazgatója