2020. szeptember 24. (csütörök) -
Gellért, Mercédesz
napja Beszterce -
11°C
1€
= 4.8641 lej
      
100HUF
= 1.3373 lej
      
1$
= 4.1529 lej
      

Jubileumi Vakációs Bibliahét Szentmátéban

 Tízedik alkalommal ünnepelték meg a Vakációs Bibliahetet Szentmátéban, július 1-7 között, melynek tematikája az Ídőutazó volt. Ez alkalommal is, a Keresztény Oktatásért és Erkölcsi Nevelésért Alapítvány programja szerint zajlott le az esemény: játék, kézimunka, előadások, énekek és jókedv volt a javából. A rendezvényen részt vett közel hatvan gyerek Szentmátéból valamint a szomszédfaluból, Újősből.

Hogy miért lett a rendezvény tematikája az időutazás, ezt Juhos János, szentmátéi református lelkipásztor fejtette ki: „A program egy vidám jelenettel indul, amit az ifisek segítségével mutattunk be. Ezáltal próbáltuk a gyerekeket gondolatban visszaröpíteni az időbe, a bibliai korba. Így próbáltuk érdekesebbé tenni egy történet megismerését, aktuálisabbá varázsolni, azaz összekötni a mával.

A Bibliahét során a gyerekeknek alkalmuk volt rajzolni, színezni, új énekeket tanulni, kézimunkázni és bibliai történeteket tanulni. Utolsó nap, pénteken a gyerekek koronákat készítettek, amelyeket a nap többi részén a fejükön hordtak. Pénteken délután alkalmuk volt tábortűz mellett is elismételni, újra elénekelni a héten tanultakat.

Az egy hetes rendezvény megvalósítása nem volt könnyű feladat, de a helyiek megpróbáltak könnyíteni rajta, hiszen a pénzbeli adományok mellett hozzájárultak házikenyérrel is, „A Vakációs Bibiliahét lezárását a záró alkalmát, úgy ünnepeljük meg, hogy mindenki részt vesz, szülők, nagyszülők, gyerekek, és a szeretetvendégség keretében átismételjük a gyerekekkel a tanult történeteket, énekeket, szóval egy nagy családi alkalommá alakul át az egész”- tette hozzá a lelkipásztor. „Az ifi csoport közmunkával, jókedvvel, a történetek dramatizálásával járult hozzá a rendezvény sikerélményéhez.” – folytatta a lelkipásztor.

A gyerekeket minden évben izgatottan várják a rendezvényt, és ámbár szomorúan, hogy véget ért, de feltöltődve hagyják el a Vakációs Bibliahét színterét. „Még hosszú ideig pozitív élmény hatása alatt maradunk, mert látjuk azt, hogy van értelme annak, amit csinálunk, mosolyognak a gyerekek, azt vettük észre, hogy élvezik ezt a tábort és szívesen jönnek ide” – válaszolta Juhos Ilona, tiszteletes asszony arra a kérdésre, hogy milyen élménnyel maradtak meg a tábor után.

A hét aranymondása: „Bármit mond nektek Isten tegyétek meg!”, minden gyerek emlékezetében rögzült.