2024. április 19. (péntek) -
Emma
napja Beszterce
1°C
1€
= 4.9764 lej
      
= 5.8125 lej
      
100HUF
= 1.2610 lej
      
1$
= 4.6687 lej
      

Lóháton a BMDT

Sportvetélkedők és egész napos kirándulás a bethleni lovardához

Ép testben ép lélek” programot szervezett, június 13-án, illetve 18-án a Besztercei Magyar Diáktanács, az „Andrei Muresanu” Főgimnázium középiskolásai számára. A rendezvény lehetőséget adott úgy a diákoknak, mint a tanároknak a kikapcsolódásra, szórakozásra és hasznos időtöltésre. A szervezők célja az volt, hogy meggyőzzék a diákokat arról, hogy tanulva, sportolva is jól érezhetik magukat és ez meg is történt, hisz a résztvevők elmondása szerint, két felejthetetlen napnak lehettek részesei.

Az első napon a sportvetélkedők zajlottak le. A diákok csapatokat alkotva vettek részt a versenyeken, és igyekeztek megnyerni a főnyereményt. A röplabdáná a lányok mérték össze tudásukat, és végül a „Mennydörgés” csapata (Csillag Evelyn-X.H., Ghenti Emilia-XI.B.,Gönczel Renáta-XI.B., Kertész Réka-X.H.,Rémán Júlia-Éva-XI.B., Rémán Márta- Krisztina-XI.H.) bizonyult a legjobbnak a négy résztvevő csapat közül. 

A fiúk esetében sokkal szorosabb volt a verseny, hiszen az utolsó pillanatokban dőlt el, hogy a hat részvevő csapat közül kik lesznek a nyertesek. Végül a „Pindur Pandurok” örülhettek az első helyezésnek, név szerint: Bíró Gyula- XI.H, Cete Szilveszter-Lóránd-XI.H, Fülöp Norbert-XI.B, Gergely Csaba-Levente-XI.B, Kis Lóránd-Ernő-XI.B, Salak Róbert-Zoltán-XI.B és Sípos Atila-László-XI.B. A vetélkedőket Deák Zoltán, az iskola testnevelés tanára bírálta.

A szervezők díja a nyertes csapatok számára egy egész napos kirándulás a bethleni lovardához.

A kirándulásra kedden, június 18-án került sor, amelyen 30 személy vett részt: a nyertes csapatok, valamint a szervező diákok (a Diáktanács tagjai), és a kísérők. A lovardánál a diákoknak lehetőségük volt megtekinteni a versenylovakat, megismerni a lovarda történetét, megsimogatni a kis csikókat. A lovarda és a környék megismerését követően, a résztvevők lovagoltak, fociztak, játszódtak és eközben mindenki hozzájárult az ebéd megfőzéséhez.

A rendezvény támogatója: a Communitas Alapítvány