2024. március 28. (csütörtök) -
Gedeon, Johanna
napja Beszterce
9°C
1€
= 4.9730 lej
      
= 5.8167 lej
      
100HUF
= 1.2583 lej
      
1$
= 4.6085 lej
      

Bagoly mondja verébnek, nagyfejű

Az elmúlt hétvégén a Beszterce-Naszód megyei Magyardécsén, az Erdélyi Magyar Néppárt lakossági fórumot szervezett. Az EMNP honlapján megjelent hír szerint, RMDSZ kommandósok által keltett zavargások helyszíne volt vasárnap délután a magyardécsei kultúrotthon. Továbbá bekiabálásokkal, szerintük az RMDSZ szimpatizánsok, probálták ellehetetleníteni a megbeszélést, amelyen az előbb említett hírforrás szerint közel százan vettek részt. Ez az olvasónak első látásra azt sugalná, hogy nagy az érdeklődés Magyardécsében a Néppárt iránt. Viszont itt a csomagolás és tulajdonképpen az ott történtek és közleményben állítottak között nagy az eltérés. A közel száz résztvevő közül  négyen voltak Néppárt szimpatizánsok, a többi jelenlevő, magyardécsei lakós ezek szerint úgynevezett  RMDSZ „kommandós”. Nem értjük a Néppárt és annak elnökének állásfoglalását és felháborodását, amikor a kampány alatt mást nem tettek, csak az RMDSZ hátán próbálták elverni a port, semmi konkrétum felmutatása nélkül. Ki folytat itt mocskos kampányt? Ők beszélnek méltóságról és kulturált párbeszédről, meg sárdobálásról, amikor megalakulasuk óta csak azzal foglalkoznak, hogy az RMDSZ-t mocskolják. Az érdekvédelmi szervezet kijelentette és be is tartotta szavát, hogy nem folytat mocskos kampányt. Ugyanakkor nyitott volt a párbeszédre, az egyeztetésre, Magyardécse esetében is, ahol mozgóurnás előválasztáson méretkezhettek meg a jelöltek, de a Néppárt jelöltjei nem vállalták ezt. Ők és vezetőségük ugyanazt szajkozzák, de semmit sem tudnak felmutatni, míg az RMDSZ- nek országos és helyi szinten is kézzelfogható eredményei vannak. És nem kel mindjárt felkapni a vizet ha valaki, vagy valakik azt mondják, köszönjük szépen a látogatást de mi egy összetartó közösség vagyunk és meg tudjuk oldani helyben a problémáinkat.