“Eljöttél hozzám”

A kolozsvári Puck bábszínház egy színes világgal varázsolt el, tele mesével, énekkel, zenével és tánccal.
A besztercei és a sόfalvi gyerekek spontánul beilleszkedtek a darab gyönyörű univerzumába, amit James Lawson írt, “Eljöttél hozzám” címmel. Kovács Ildikό rendező nyomán, in memoriam, Varga Ibolya újította fel ezt a dramatizálást.
A mese érdekes és meghatό. A figyelem központjában ott van a Fiú, aki árván maradt az Ohio-beli nagy árvíz nyomán és elindul, hoy megkeresse a szüleit. A természet útjain
mindenhol humánus szereplőkre talál, mint amilyen a Madárijesztő, amelyik meghívja a saját házába, a Rόka, amelyik képes tortával fogadni a befogadott fiút, A Boszorkány, amelyik közrejátszik az események érdekében. Jό érzés tölti el az embert, amikor más megvilágításban látja a Rossz szereplőit, mintha ez a darab megváltás lett volna számukra is.
Egyedüli mogorva alak az Öreg-ember, aki egy nagy árvíz miatt elvesztette a fiát és a menyét, az ellenséges és a könyörületlen hullámok végzetezesen elnyelték szerettjeit. Így magára maradt. Elszigetelten él, nem bír meg senkit a közelében, elüldöz minden élőlényt a legelőiről, egy kis borjú kivételével, amelyiket nagy szeretettel karol mellére. A fiú a barátaival együtt eljut az Öreg-ember tanyájára is, és lelkéből könyörög neki, hogy adja vissza a kis bocit, hogy elvihesse az édesanyjához, aki nélkül elpusztulna. Az Öreg-ember visszaadja a kis bocit, hogy együtt lehessen az anyjával.
Mivel a zöld évszakok átváltoztak hόval borított évszakokká, a Fiú a barátokkal hόembert készítettek, amelyik nem tudott megszόlalni, amíg nem volt készen. De miután kapott két szénszemet a Fiútόl, felkiáltott: most már látok, mert adtál nekem két szemet! Szeretnék gombokat is a fehér ruhámra… nem adod nekem azt a kövecskét a nyakadbόl? Nem lehet, válaszolja a Fiú, ez az egyetlen emlékem a szüleimtől! De én ismerlek valahonnan, mondja a Hόember. Tényleg? – csodálkozik a gyerek. Honnan? Most már tudom válaszolja a Hόember, az Öreg-ember mondta nekem, hogy ilyen követ adott az unokájának.
Ebben a pillanatban, mint más alkalommal is, a gyerekeket felkéri a Hόember, hogy keressék meg a Fiút, kiáltsák: Kisfiú, gyere! Itt van a te nagypapád! A nagyapa és az unoka közti találkozás nagyon meghatό, jelen vannak a jό barátok, a természet a gyerekek s a kisérő felnőttek. A természet inspiráltan jό tanácsokat adott a Fiúnak: jόl teszed, hogy megkeresed a gyökereidet, valahol itt van az otthonod egészen biztosan.
A színdarab a színészek énekével ér véget, akik előre jönnek, láthatόvá válnak és elnyerik tehetségükért a jόl megérdemelt meleg tapsot, ami ugyanabban a ritmusban szόl, mint az énekük.
Szép, tanulságos és dinamikus darab, jό színészek, ötletes jelmezek, szugesztív kellékek.
Javaslatom, hogy ezt a darabot be lehetne mutatni a kisiskolásoknak is, lenne mit tanulni belőle.
Gratulálok a rendezőnek és a színtársulatnak és azt kívánom nekik, hogy megnyerjék a szorvány magyarok számára készített projektet!