Piknik hazai módra

Van egy jó hír, honatyáink gondoltak egy nagyot az utóbbi napokban, s azt mondták legyen ami lesz, ők biza rendet csinálnak a „kárpátok kertjében”. Igen, az amelynek gödrökkel tele van az útja és lyukas a kerítése. No, a helyzet úgy alakulna ki a legújabb törvénytervezet szerint, hogy csak kijelölt, ökóárnyékszékkel és szemeteskukával felszerelt helyeken lehet majd piknikezni. Mondjuk a piknik, az egy elég, hogy is mondjam, finom meghatározása annak ami tájainkon, de facto, egy ilyen zöldbe való kivonuláskor történik. Ezt azért mondom, mert friss levegő helyett füst, miccs, kolbász, oldalas, csirkeszárny, fokhagyma, pálinka, sör, bor és konyak illatának a keverékét lehet szívni, megspékelve a jelenleg divatban levő mánélé énekes legújabb slágerével, a decibeleket nem is említem. Eddig mondjuk rendben volna, mert az egyén azért megy ki: szabadulni akar a zsufoltságtól, minden szép zöld, friss a levegő, csend van és odadobja el a szemetet ahova akarja, úgysem szólítja meg senki mert más is ugyanazt csinálja. Sőt, ha valakit az a szándék vezérel, hogy a hulladékot legalább egy helyre gyűjti, finoman szólva kiröhögik: né, a hülye mit csinál, nincs itt elég hely ahova eldobja?
Gondolom, a honatyák akik kiagyalták a pikniktörvénytervezetet, valamiképpen az előbb felsoroltakat szeretnék a jóindulat keretei közé szorítani, és a környezetvédő aktivistákat munka nélkül hagyni. Mert tény, ezzel semmi újat nem mondok, hogy az ország brendje az a sokat vitatott zöld levél helyett, inkább lehetett volna (ez csak javaslat) egy hegyi patakból pillepalackokat kifogó horgász, mert abból aztán van bőven, akármelyik évszakban. (Horgászbol is, de pillepalackból pláne.)
Az illetékesek, pénzbírságot is kilátásba helyeztek azoknak a rovására akik meg merik majd szegni a szabályt. Azt a szabályt ami még egylőre nincs, és ha lesz is meglátásom szerint, bajok fognak akadni az alkalmazása közben. Mert fene nehéz vállalkozás, a miccsparty kedvelőit rászoktatni egy olyan dologra, amit ők csak hallásból ismernek, ejsze valamikor a középiskolába mondhatták nekik. Na, s mi lesz a nagyvárosi tömbházak környékén megejtett, füstfelhőben burkolózott szabadtéri „bulikból” ahol a szomszéd megsporólta a villanyt, mert nem kelett bekapcsolja a rádióját, annak okán hogy a zenei aláfestésről mások már gondoskodtak, ahol a földszínten lakók és nemcsak, bonuszként megsporolták az illatosítot, mert eredeti égetett örölthús szaga árasztotta el a szobát ha kinyították az ablakot? Apropó, rohamosan közeledik a május elseje. Mi lesz azokkal a jó bulikkal amiket egyes szervezetek vagy éppen önkormányzatok rityentettek, a munka ünnepe alkalmából, ahol ingyen osztogattak, mindegy hogy mit, mert így is, úgy is nagy keletje volt? Sőt az ingyen kaja melett az illetékesek, megsporóltak egy fél napi konditermet is, gondolom nem kell felvázoljam miért. A szomorú az, hogy efféle megnyilvánulások nem csak május elsején vannak. A sorbaállás kezd újra nemzeti sporttá válni, ne értsük félre, nem az amit az utóbbi időben olyan szépen, civilizáltan a japánok műveltek. Összevetve azt, amit róluk láttam a tévében és azt ami nálunk történik e téren, igaz az a vicc: hogy Japán a mosoly országa, Románia pedig kész röhej. Itt csak fel kell röppenjen a hír, hogy ingyen van vagy árkedvezményesen, fogadni merek másodperceken belül kevés szabad hely marad a placcon. Legutóbbi, ami legalábbis nekem érdekesnek tünt, amikor vasárnapi istentiszteletről kijövő hívek, egy fővárosi templomocska melett, agyba főbe verték egymást két darab fagyasztott heringért. Gondolom nem is a hering a fontos, mert ha hal helyett, teszem azt, fél kiló gipszet osztogattak volna fejenként, ugyanolyan küzdő sporttal vetekedő vállalkozás lett volna a hozzájutás. Nálunk ez így szokás, s a jó az egész dologban az, hogy a tévések is kiszaladnak néhány felvétel erejéig, lássák azok is akik otthon ücsörögnek milyen nehéz a nagyvárosi élet. Pikniktörvénytől indultunk, és lassan észrevétlenül, beálltunk a sorba. Mi az összefüggés a kettő között? Az, hogy az a sok piknikező, tisztelet a kivétel, aki maga után szanaszét hagy mindent, mintha ott sem lett volna, évekkel ezelőtt akkora nyaklevest kapott az apjától mint amekkorát én láttam horgászás közben. Mert a csemete olyan koncepciót dolgozott ki, miszerint az üres szódásüveget beledobja a tóba, ott legalább szépen úszik. Félreértés ne essék, nem a szadista nevelést akarom népszerűsíteni, hanem csak a nevelést. Az olyan nevelést ami elementáris, viszont fontos dolgokra tanít meg, ezeknek birtokában sok kellemetlenség elkerülhető, még akkor is, ha ingyen gipszet vagy heringet osztogatnak .