Amiről eddig nem tudtunk – pályafutás és magánélet, Bodor László vallomásai

Az RMDSZ-hez 2003-ban csatlakoztam. Kovács Péter és Nagy Zsolt győzött meg arról, hogy a Kolozsvári Magyar Diákszövetségnél (KMDSZ) vagy középiskolai diákszervezetben végzett feladatokat próbáljam kamatoztatni az RMDSZ-nél. Három hónap próbaidőben egyeztünk meg. Igazából sokat nem tudtam az RMDSZ-ről. Az ilyen kifejezések, mint alapszabályzat, Romániai Magyar Demokrata Szövetség, politika – olyan távol álltak tőlem, mint Makó Jeruzsálemtől. Ennek ellenére hamar jó viszony alakult ki köztünk, nekem szimpatikus volt a munkakör, amiben elképzeltek engem, és nekik is tetszett az én munkám, így ezt a koncepciót továbbgondoltuk. 22-23 éves fiatal voltam, el is kezdtem MIÉRT-ezni.

Igazság szerint én soha nem azért dolgoztam, hogy a Magyar Ifjúsági Értekezlet elnöke legyek. Amikor különböző projekteket vezettem le, és még hivatalosan a szervezet tagja sem voltam, akkor nem az vezényelt, hogy valamikor elnök legyek, esetleg veszélyeztessem Kovács Péter vagy Borboly Csaba pozicióját. Engem soha nem ez motivált, hanem inkább a munkaszeretet. Szerettem, amit csinálok, a rendezvényszervezést, a nyüzsgést, ami e körül van. Objektíven dönteni – számomra nagyon egyszerű volt, és ez mai napig így van. Mindig azt mondom – mostmár MIÉRT-elnökként is – hogy azért könnyű ezt a szervezetet vezetni, mert nincsenek olyan politikai törekvéseim, vagy személyes ambícióim, amelyek esetleg a szervezet kárára mehetnének. Nyilván vannak, akik ezt elfogadják, de olyanok is, akik nem. Jelen pillanatba a Magyar Ifjúsági Értekezlet háza táján ez érződik.

Nem volt kérdés, hogy amikor Kovács Péter Ifjúsági államtitkár lett, le kellet mondania a MIÉRT-ben betöltött tisztségéről, és akkor engem választanak meg helyette társelnöknek. Sokat dolgoztam, annyi mindent letettem már az asztalra, hogy mindenkinek egyértelmű volt, én leszek a társelnök, nekem kell lennem. Az elnöki mandátumot megelőzte egy éves társelnöki foglalkozás, amelynek keretén belül gyakorlatilag akkor is én vezettem a szervezetet, mert Borboly Csaba 2008-ban Megyei Tanács elnök lett, kevés ideje volt foglalkozni a szervezettel. Gyakorlatilag az ügyvezetéstől a szervezet vezetéséig mindent én készítettem elő.

Nekem nem volt meglepő, hogy megválasztottak MIÉRT-elnöknek, mert volt tartalom a munkámban, nem volt ez kérdés a tagszervezet, illetve a küldöttek számára. Éppen ezért nem is volt különösebb pezsgőbontás a megválasztás után. Addig is dolgoztam, tudtam, hogy ezután is ezt kell tennem. Ilyenkor az ember vegyes érzésekkel van tele. Egyrészt örül, hogy elnök, másrészt ott van a rengeteg munka. Én viszont nem félek ettől, ha megnyerném a hatos lottót, valószínűleg akkor is kitalálnék valamit, hogy dolgozhassak.

Számomra nem is volt soha kihívás, hogy a szervezet élére helyezzem magam. Amikor Bukarestben azért harcoltunk, hogy az ifjúságnak legyen képviselete, ha nem is államtitkári, de helyettes-államtitkári tisztség, az én fejemben nem az fordult meg, hogy ez Bodor László kellene hogy legyen. A legfontosabb az volt, hogy a tisztséget egy erre alkalmas ember töltse be. Mindenkinek vannak hibái, és jó, ha az ember ismeri a sajátjait. Az enyém például az, hogy bukaresti intézményben nem volnék képes dolgozni, de valószínűleg nem is állnám meg ott a helyem.

 

Bukarestben, mint egyáltalán bukaresti intézményi rendszer, a bürokrácia, a papírtologatás, a semmit nem csinálás. Ez nagyon kikészítene. Taszítjuk, de nem haladunk egyről a kettőre, ez engem soha nem vonzott. Úgy gondolom, én ilyen do the do ember vagyok, inkább operatív, mint elméleteket gyártó és stratégiákat lefektető, gondolkodó személy.

 

Igen, viszont ez nem szelekciós kérdés. Megvan az az előnyöm, hogy nagyon sok önkéntessel dolgozhatok. Azt az elvet képviselem, hogy mindenkinek van egy lehetősége, hiszen amikor felkerültem Kolozsvárra, én is szépen a lépcsőfokokat végigjárva jutottam el oda, ahol most vagyok. A lehetőséget meg kell adni mindenkinek, aki erre képes, vagy ilyen jellegű munkakörben képzeli el a tevékenykedését. A szelekciós rendszer nálunk hosszú idejű, ezért kicsit könnyebb szelektálni, a megfelelő munkatársat megtalálni. Több mint száz fiatallal dolgozok, többségében egyetemisták.

 

 A régi elnökökhöz hasonlóan továbbvittem a MIÉRT politikai törekvéseit, viszont – ellentétben velük, inkább a társadalmi szervező jellegét megerősítve próbáltam elképzelni ezt a szervezetet. Ez két év alatt oda fejlődött, hogy gyakorlatilag a MIÉRT óriási nagy publicitást kapott. Nem személyek kapták, nem Bodor László, a MIÉRT elnöke kapott publicitást, hanem a Magyar Ifjúsági Értekezlet, mint szervezet. Ez azt jelenti, hogy a köztudatban a fiatalok, az erdélyi magyar fiatalok fejében mostmár teljesen világos, hogy mit jelent a MIÉRT. Ez nem egy felmérésekkel alátámasztott vélemény, de én így gondolom, ezt a fejlődést fontosnak tartom. Annak ellenére, hogy tombol a gazdasági válság, meg mindenféle ehhez köthető problémák jelentkeznek a társadalomban, a MIÉRT a hagyományos programjait továbbvitte, ráadásul bővítette is a feladat- és tevékenységi körét.

Ami még megváltozott, az a tagszervezet-centrikusság. Láthatja a besztercei MADISZ is, hogy abban a pillanatban, amikor tenni akarnak valamit, szervezni, megújítani a tevékenységet, amely néhány éve lappangott – most megtehetik. Gondolom, nem mondok semmi újat a kedves olvasóknak, de én nagyon örülök annak, hogy a besztercei MADISZ újra elkezdett dolgozni.

Azt a gondolkodásmódot próbálom erősíteni a MIÉRT-en belül, hogy a helyi közösségekre kell odafigyelni, ezt szorgalmaztam akkor is, amikor az RMDSZ kormányra került, és nem azt mondtam, hogy csak Bukarestben kell tisztségeket kiverekedni, hanem helyi szinten is. Erről beszélgettünk most az elnök úrral, hogy az ifjúságnak is meg kell adni a kellő súlyt, akár itt, Beszterce megyében is, de hát nyilván ez minden területre érvényes. Nem titok, hogy jön a MIÉRT elnökválasztása, én is jelöltetem magam, természetesen lesznek ellenjelöltek is, ez így normális egy demokratikus szervezetben. Ha a küldöttgyűlés továbbra is bizalmat szavaz nekem, akkor a 2012-es választásokat is ennek függvényében kell előkészíteni. Minél több fiatalt kell promoválni. Ha helyi szinten erős a szervezet, és meg tudja szervezni saját közösségét, az jó a Magyar Ifjúsági Értekezletnek is, implicit az RMDSZ-nek. Egy adott pillanatban a közösségi munkát szavazatokban mérjük.

 

Építjük Erdélyt, sítáborokat szervezünk, a két év alatt pedig úgy próbáltam rendezni mindent, hogy a tagszervezetek tudjanak dolgozni. Nagyon sok tagszervezeti rendezvény van Szilágyságtól Székelyföldig.

 

A MIÉRT-nek sok, többségében edukatív rendezvénye van. A non-formális oktatás terén azért eléggé biztos alapot sikerült letennünk: EU-tábor, MIÉRT Akadémia, és ott vannak a szórakoztatóbb események, vagy akár a MIÉRT konferencia, különböző témakörökkel Háromszéken, a Szórványban és a Parciumon.

Ami az Építjük Erdélyt programot illeti, szintén a MIÉRT non-formális oktatási és edukatív rendezvényeit erősíti. Évek óta, még az előttem levő elnökök is, Kovács Péter, Borboly Csaba azt szorgalmazta, hogy építsünk ki egy olyan képzési központot, amelyben a fiatalokat – azt a süket kört, amelynek tagjai ifjúsági vezetőként kezdik közéleti pályafutásukat – fel tudjuk készíteni. Ez mostmár óhatatlanul versenyhelyzet. Emlékszem, 2004-ben talán, elmentem egy képzésre, ahol közép-kelet európai államok, ifjúsági pártok ifjúsági szervezetei képviseltették magukat, és simán felkészültebbnek éreztem magam, mint akár egy Romániából érkező szoci. Ez viszont 2009-2010-re megváltozott.

Elengedhetetlen lépés volt a MIÉRT és az RMDSZ részéről is, hogy saját fiataljait próbálja meg felkészíteni. Így született az Építjük Erdélyt program, a tizennyolc hónapos képzéssorozat, ahol első körben ifjúsági vezetőket képzünk. Régióként szervezzük meg ezt is. Most járt le a székelyföldi szakasz, következik Szórvány és Parcium márciusig, ide a besztercei fiatalokat is szeretettel várjuk, mert jó képzők érkeznek, és ifjúsági-elit vezetőket képezünk, legalábbis ez a cél. A második része önkormányzati, illetve kampányképzés lesz.

 

Jelen pillanatban a Romániai Magyar Demokrata Szövetség programigazgatója vagyok, tehát minden olyan rendezvény, amely központi és központi szervezést igényel, az kvázi rajtunk és az irodán megy keresztül. Nyilván ez nem azt jelenti, hogy én csinálom, hanem van egy profi csapatom, akikkel nagyon jól dolgozom. Igen, van egy MIÉRT, egy Félsziget és az embernek van egy élete. Ezeket kell összeegyeztetni. Nyilván, amikor Félsziget van, akkor az kerül előtérbe, de ebből a másik két munkám is profitál, mert a fesztivál a MIÉRT-et is húzza, következésképpen az RMDSZ-t is. Amikor nincs Félsziget, akkor MIÉRT vagy RMDSZ. Nem tudom pontosan rangsorolni. Vannak periódusok. Például 2011. január 22-én úgy gondolom, a MIÉRT a listavezető, aztán jön az RMDSZ, aztán a Félsziget, és nyilván most csak a munkámról beszélünk, nem a foglalkozásom és a magánéletem viszonyáról. Az ember magánélete mindig első helyen van, gondolom én. Én is így csinálom, remélem, otthon is így gondolják. J

 

Tizenegy éve élek egy eléggé tartós kapcsolatban. Nyilván minden háznak van füstje, ezért nálunk is voltak kisebb-nagyobb megszakítások. Nyilván nem házastársi viszony, nem volt esküvő, egy szabadabb kapcsolat ez, olyan szempontból, hogy jegyesség van, de ki tudja, mikor lesz majd házasság. Mint egészséges harmincegy éves fiatalember, tudatosan is megpróbálom irányítani az életemet, azért hogy az erkölcsiség határain belül mozogjon. Nem szeretnék ilyen közhelyekkel élni, hogy mindent a szemnek, semmit a kéznek, de nyilván arra törekszem, hogy az ilyen jellegű kapcsolatok normáit ne hágjam át.

 

Mindig meg szokta kérdezni a barátnőm is születésnapomkor, karácsonykor, hogy mit szeretnék tőle, mit adjon nekem, és én mindig azt mondom, azt adja, amit én elvárok tőle. Kompromisszumkészség, megértés, jó kommunikációs közeg, környezet kialakítása – mert szerintem egy kapcsolatban ez a legfontosabb problémamegoldás szempontjából, mert a kapcsolatban élés nyilván problémákat is szül. Általában szeretem a függetlenül gondolkodó és cselekvő, határozott lányokat és általában a személyiségeket. Munkatársaimat is így válogatom, meg a partnereket is, akikkel dolgozunk.

 

Elmesélek egy jó sztorit. Gyerekkorom óta sportolok, sízek, focizok, teniszezek, kosárlabdázom. Kosarazni többet nem fogok, mert ugyebár emiatt van gipszben a lábam. Aki kiskora óta sportol, ezen nő fel, egyszerűen szereti. Biciklizek is. 1995-ben Svédországban fociztunk, egy bajnokságon vettünk részt. A Szentgyörgyi Iskolás Sportklubnak voltam a tagja, de abban az időben a Brassói Traktor nagyon erős csapat volt, és hívtak, menjek oda játszani.

Úgy történt, hogy én a Székely Mikó Kollégiumban végeztem, ami elég erős oktatási program keretén belül dolgozott. Kettőig iskolában voltam, utána kirohantam az állomásra, fölültem a vonatra, bementem Brassóba, ott legyúrtam egy edzést, utána hazavágtattam, és otthon a saját csapatommal is levágtam egy edzést. Csak ezután mentem haza. A szüleim nem tudták, hol vagyok, hova járok edzésre. Nem tudom, miért nem mondtam meg nekik, de nem tettem, valószínűleg mert nem akartam, hogy az otthoni csapatom megtudja, mert én oda voltam leigazolva. Ez ment úgy egy hónapig, kimerítő volt, de ha az ember fiatal, akkor bírja. Egyszer megérkezett a brassói edző, hogy át akar engem igazolni Brassóhoz. Nyilván ez gyorsan felzavarta a kedélyeket, a saját edzőm, a szentgyörgyi nem nagyon akart elengedni. Felhívták a szüleimet, hogy Laci jár Brassóba edzésekre, ők viszont megnyugodtak, mert feltűnt nekik, hogy egyre kevesebbet vagyok otthon, addig nem is sejtették, mivel foglalkozom.

 Soha nem voltam olyan kiváló tanuló, de nem is bukdácsoltam, olyan közepes szintű voltam. Nem volt nekem se kedvem, se fenekem folyamatosan tanulni, nem szerettem. Tizenegyedikes lehettem, az érettségihez közeledtem, édesapám azt mondta, döntsük el, mi lesz belőlem. Megkérdezte, fiam, te mi akarsz lenni? Fotbalista vagy tovább akarsz tanulni? Erre azt válaszoltam, hogy nem tudom, ezen el kell gondolkodnom. Soha nem mondták meg, hogy nekem most ezt kell csinálnom, megvolt az otthonról kapott függetlenség, saját döntéshozatal lehetősége. De azért éreztem, hogy a család összefogott kicsit azért, hogy végezzem tovább az iskolát.

A bátyám győzött meg aztán, azt mondta, jobb, hogyha tanulok, nem leszek én olyan nagy fotbalista. Ha jól számolok a nekem megadatott tehetségemmel, alsó-, esetleg középszintű adviziós játékos lehettem volna. Nem voltam egy kimagasló tehetség. Érdekes, hogy akkor ezt így megértettem 17-18 éves fejjel. Hoztam is egy döntést, a továbbtanulást választottam.

            Elméleti líceumba jártam, humán szakra. Állatorvosira akartam felvételizni, de ehhez meg kellett volna tanulnom a kémiát, a biológiát, és akkor még kellett felvételizni, nem úgy mint most, órákra kellett járnom, mert nekem az iskolába nem tanították a kémiát. Meg kellett tanulnom a szerves kémiát, ami ugyebár nem könnyű tantárgy. De imádok sízni, imádok sízni. Innen a sport, főleg a foci iránti szeretet. Így sikerült egy focipályát építeni Szentgyörgyön 2005 novemberében, s ha minden igaz még lesz egy. Ez a bátyámmal közös gazdasági tevékenységünk, semmi köze a szervezeti munkákhoz.

 

Teljesen amatőr. Van egy csapat Kolozsváron, az ŐrTrabant, nagyon sok focitornát megnyertünk már velük, nyilván ezeket az amatőr egyetemista focikupákat. Onnan is nőtt ki egyébként, mert Kolozsváron van az egyetemista focikupa, ott jött össze a csapat Mostmár átalakult baráti társasággá, de ez azért jó, mert ilyen barátaim vannak, és egyébként is, azt csinálunk, amit szeretünk, például focizunk. Be vagyunk iratkozva a kolozsvári Bajnokságba, ott játszok kispályásként. Emellett nagyon sokat sízek, amikor van hó, és amikor nincs elszakadva az ínszalagom, vagy eltörve a lábam. Úszok, biciklizek is. Alakítottunk egy DN Racing Team-et, amely bicikliversenyeken vesz részt, persze amatőr kategória.