Mátyás király lova őrzi tegnaptól az időkapszulát

A felújítási munkálatok végső szakaszában, tegnap délután Kolozsi Tibor restaurátor a szoborcsoport lóalakjába helyezte el azt a fémhengert, amely a ma emberének üzeneteit tartalmazza a jövő számára. Az üzenetek által mi, huszonegyedik század eleji romániai magyarok azt hozzuk az utókor tudomására, hogy voltunk és vagyunk itt, az Erdélynek nevezett régióban, ahová születtünk, ahol éltünk, alkottunk, és ahol a gyakran hangoztatott, kíméletlen történelmi sorsunk ellenére ritka lelki-szellemi gazdagság adatott meg nekünk. Sokan irigylik ezt, de elvenni tőlünk nem tudják. Olyan kulturális örökséget teremtettünk szülőföldünkön, amelynek legkézzelfoghatóbb bizonyítéka ez a szoborcsoport, több mint ezeréves kollektív ittlétünk jelképes eredménye. Mátyás, az igazságos humanista mindenek fölött hirdeti, hogy az értékek örökérvényűek, emberek hozták létre, azokkal mindenkori embertársaikat is szolgálva.

      Délután három órára két tucatnyi sajtós és néhány civil gyűlt össze a szoborcsoport közelében, az építőtelepen, hogy a meghirdetett módon az utolsó pillanatban átadják jövőnek szánt üzeneteiket a szobor restaurátorainak, és tanúi lehessenek a történelmi pillanatnak, amikor az időkapszulát elhelyezik a ló belsejében. A következő restaurálást végzők minden bizonnyal megtalálják az időkapszulában a Szabadság aktuális lapszámát, de Molnos Lajos, az RMDSZ Kolozs megyei ügyvezetője is a kezében szorongatta küldeményét. Xantus Gábor filmoperatőr és -rendező ötvenöt perces, részben fekete-fehér, részben színes dokumentumfilmet hozott magával, amely a Fadrusz-alkotás eredetét és a jelenkori restaurálási munkálatok kimenetelét mutatja be. „Ki tudja, minek fogják nézni néhány száz év múlva ezt a «kezdetleges technikát»” – morfondírozott. „Inkább megértik majd azokat az alkotásokat, amelyeket Erdős Tibor festőművész rajzolgatott itt ezekben a hetekben…”

     Végre előkerült Kolozsi Tibor szobrászművész, a restaurálás vezetője is, és mindenkitől átvette az adományokat. Aztán az egyik barakkból kihozta az időkapszulának használt fémhengert, és ünnepélyesen beletette a teljes „dokumentációt”. Utána bő negyed órán keresztül cinezte a 40×20 cm-es kapszulára annak tetejét, hiszen talán a legfontosabb a tökéletes szigetelés.

    Közben további részletek is kiderültek a jövőbe küldött üzenetekről. Az elektronikus leveleket összegyűjtő Transindex felelős szerkesztőjétől, Sipos Zoltántól megtudom: ők Kanadától Magyarországon és Erdélyen át egészen Ausztráliáig terjedő földrajzi skálában született, harminc oldalnyi nyomtatott szöveget közvetítettek. Azért nyomtatva, és nem CD-n vagy más műszaki adathordozón, mert így nagyobb a megmaradás esélye. Az Amaryllis Társaság tiszteletbeli elnöke, László Bakk Anikó azt árulta el, hogy ők negyven üzenetet és gyermekrajzot gyűjtöttek össze, valamennyi szöveget magyarul – pedig annak idején a felhívást románul és angolul is közzétették.

     Következett néhány lépés a „belövéshez kész” időkapszulával az állványig. Közben Kolozsitól egy pillanatra átveszem terhét, és megállapítom: legalább négy kilót nyomhat! Tucatnyi kíváncsi sajtós gyúródik fel az állványzat létráján tizenhárom méter magasba, Mátyás lovához a platformra. Ott, a paripa hátának végénél tátong a jókora lyuk, benne nyakig egy munkás, aki átveszi a hengert, és eltűnik vele az üregben. Fényképezőgépek kattannak, kamerák dolgoznak, ugratások követik egymást…

      Jó utat, időkapszula! Mi megtettük a magunkét.