Új év. Új kaland!

Idén is megszervezésre került a már hét éves múltnak örvendő Természetünk patikájában! című ifjúsági rendezvény. Október 18-19 között húsz fős csapatnak volt alkalma betekintést nyerni Pécs város látványosságaiba.
Az erdélyi szórványvidéken élő fiatalok közül sokuknak nem adatott meg a lehetőség meglátogatni az Anyaországot, így a Besztercei MADISZ azzal a céllal, hogy ismertesse és megszerettesse a magyar vidék szépségeit, a magyar kultúrát kétnapos kirándulást szervezett. Másodlagos célként megemlítendő, hogy a tanulmányi kirándulás fontos amiatt is, hogy a fiatalok hasznosan tölthessék el szabadidejüket, nem csupán a technológia modern termékeivel és ugyanakkor egészséges életmódban is. Különböző történelmi színtereket, kulturális helyszíneket látogathatnak meg minden évben.

Magyarország ötödik legnagyobb települése igen nagy barátsággal és szeretettel fogadta a fiatalokat. Pécs nevének hallatán azonnal eszünkbe jut néhány dolog: a Zsolnay porcelán, a Mecsek és a TV torony, a Főtér a Dzsámival, az Ókeresztény sírkamrák stb.

Dél-magyarországi nagyvárosába tett kirándulás első megállója a Cella Septichora Látogatóközpont, a késő római temető-kápolna, az Ókeresztény Mauzóleum, amely a IV. századi késő-római kori ókeresztény kultúra emlékeit takarja, és 2000 óta az UNESCO világörökség részét képezik. Ezek a 4. században épült családi sírkamrák, temetkezési helyek, közösségi sírboltok a pécsi székesegyház környékén találhatók.
Második megállóként a város megannyi látnivalója közül a 2014-ben hungarikummá nyilvánított Zsolnay Kulturális Negyedet választották a fiatalok. Magyarország dél-dunántúli régiójában, lankás dombok és zöldellő erdők között fekvő városban élt és alkotott a porcelángyártásról ismert Zsolnay család a XIX-XX. században. Világhírű kerámiagyáruk területén új tartalommal, méltó módon él tovább a Zsolnay örökség egy gyönyörűen felújított, 5 hektáros területen. Összesen 15 védett műemléképület és 88 köztéri Zsolnay-szobor díszíti a festői parkokat, sétányokat. A Negyed minden apró négyzetmétere megannyi látnivalót rejt magában, nem beszélve a hangulatos kávézókról, kézműves boltokról és magas rangú éttermekről.

Emlékekkel gazdagodva, de emléket maguk után hagyva zárták a pénteki napot a fiatalok, a pécsi lakatfalnál tett látogatásuk során. A Janus Pannonius utcában, amely a Széchenyi téri dzsámit és a Pécsi székesegyházat köti össze, a Ciszterci Rend Nagy Lajos Gimnáziuma hátsó homlokzatához közel, jelentek meg Magyarországon először a szerelmesek lakatjai két egymáshoz közeli vaskerítésen, amelyeknek voltaképp soha nem volt kerítés funkciója, inkább egy nélküle puszta sarkot díszítettek. A besztercei MADISZ fiataljai egy közös, valamint egyéni lakatokat is helyeztek el a falon.

A Természetünk patikájában! eseménysorozat kapcsán nem volt olyan város, ahol ha volt állatkert a fiatalok ne tekintettek volna be. Így volt ez Pécsen is. A festői Mecsek-hegység oldalában található a klasszikus állatkert, ahol az oroszlánoktól a majmokon át, a kengurukig több száz érdekes állat figyelhető meg.

A végső megálló Magyarország legmagasabb épülete volt. A 197 méter magas torony a Mecsek 535 méter magas Misina csúcsán áll. A mai Pécsi Tv-torony és kilátó építése 1968-tól 1973. április 4-ig tartott. A torony 18500 tonna vasbetonból épült, eredetileg 191 méteres volt, de egy 1995-ös antennacserét követően, 6 méterrel magasabb lett.

A besztercei MADISZ elsősorban olyan fiatalokra támaszkodik, akik fontosnak tartják a szórványban magyarnak való megmaradást, a közéleti szerepvállalást és a közösségért való tevékenységet. Ebből kifolyólag, minden évben, különböző rendezvények által arra törekedik a szervezet, hogy eleget tegyen azoknak az igényeknek, amelyek az ifjúság számára, és nemcsak, az itthon maradási és fejlődési lehetőségeket tudja megteremteni.
Az esemény nem valósulhatott volna meg a Bethlen Gábor Alap és az RMDSZ által alapított Communitas Alapítvány támogatása nélkül.