2024. március 28. (csütörtök) -
Gedeon, Johanna
napja Beszterce
9°C
1€
= 4.9730 lej
      
= 5.8167 lej
      
100HUF
= 1.2583 lej
      
1$
= 4.6085 lej
      

Május 26-án támogassuk az erős magyar képviseletet – V. rész

Beszélgetés Sógor Csabával

Tudtad-e?

Aradon született 1964. május 12-én, nős, négy gyermek édesapja. Végzettsége: lelkész.

Európa változni fog. Európának változnia kell. Május 26-a az a nap, amikor az erdélyi magyarság dönt afelől, hogy érdekei, jogai képviselve lesznek-e ott, ahol az őket is érintő döntések születnek. Olyan Európára van szükségünk, ahol biztonságban van kultúránk, identitásunk, családjaink. A Romániai Magyar Demokrata Szövetség olyan képviselettel van jelen 2007 óta az Európai Parlamentben, akik folyamatosan azért tettek, hogy nekünk, magyaroknak, jobb legyen itthon élni. Sógor Csaba EP-képviselővel beszélgettünk kisebbségvédelmi megvalósításokról, az EU jövőjét érintő kérdésekről, fiataloknak szóló uniós lehetőségekről, röviden arról, hogy miben érezhetjük közel ezt a némelykor mégis oly „távolinak” tűnő Európai Uniót.

Z.S.T. Milyen szakbizottságokban lehet látni a képviselő úr munkájának nyomait az Európai Parlamentben?

Az Európai Parlamentben az Állampolgári jogok, bel- és igazságügy (LIBE) valamint a Foglalkoztatási és szociális ügyek (EMPL) szakbizottságában fejtettem ki munkámat az elmúlt évek során.  A LIBE-szakbizottság hatáskörébe számos, az erdélyi magyar közösségünk jövőjét is meghatározó téma tartozik. Itt foglalkoztunk például a kisebbségvédelmi és emberjogi kérdésekkel, jogállamisági kérdésekkel, itt tárgyaltuk a migrációs problémákat, a schengeni csatlakozás kérdését vagy éppen a terrorizmus ellenes harc témáját. Az EMPL szakbizottságban pedig szociális és munkaügyi kérdések vitájában vállaltam aktív szerepet, olyan európai támogatások és programok célkitűzéseiről, források előirányzásáról döntöttünk, amelyek az erdélyi magyar közösségek számára is létfontosságúak.

Magyar Szecessziós Építészet Európában témáról beszélgettünk
Sógor EP-képviselővel Besztercén – 2018. április 5

Z.S.T. EP-képviselőként, melyik megvalósítására a legbüszkébb és miért?

Minden olyan tevékenységre büszke vagyok, amely arra irányult, hogy védjük a nemzeti kisebbségeket, hogy megismertessük közösségünket, értékeinket, törekvéseinket. Ezek mind egyaránt fontosak számomra. Az erdélyi magyar közösséget ma már sokkal jobban ismerik Európában, és nem túlzás azt mondani, hogy ez nagyrészt a mi munkánknak is köszönhető. Hasonlóképpen büszke vagyok arra, hogy több száz fiatalnak tudtam lehetőséget teremteni arra, hogy jobban megismerje az Európai Unió működését és az érdekérvényesítési munkánk lényegét és lehetőségeit. A helyi MADISZ-szal együttműködve Beszterce-Naszód megyéből is nagyon sok fiatalt fogadtunk az Európai Parlamentben, ez a tapasztalat pedig bízom benne, hogy a helyi fiatalokat is közelebb hozta az Európai Unióhoz.

Z.S.T. Ha röviden és konkrétumokban kellene beszélni, hogyan válaszolna arra a kérdésre, miért fontos az erdélyi magyaroknak, hogy magyar képviselettel rendelkezzenek Brüsszelben is?

Az erdélyi magyar közösség ügye szempontjából rendkívül fontos, hogy minden fórumon, ahol bennünket is érintő döntések születnek, ott tudjunk lenni és bele tudjunk szólni. Románia a „példaértékű” kisebbségvédelmi politikájával dicsekszik Európában, ezért fontos nekünk elmondani a valóságot.

Kerekasztal beszélgetés az EU előnyeiről – 2013. december 13.

Z.S.T. 2007-ben szavazott Önnek bizalmat a Szövetség, hogy képviseljen bennünket az Európai Parlamentben és azóta sikerült párhuzamosan jelen lenni Brüsszelben is és itthon is. Pályafutása alatt több emberrel találkozott, több véleményt hallott. Ön szerint, hogyan alakult a szavazópolgárok és a politikum kapcsolata és erre mi a magyarázat?

Valóban 2007-ben kaptam bizalmat a Szövetségtől, a brüsszeli küldetésem pedig hamarosan befejeződik, a májusi választásokat követően már nem fogom ellátni közösségünk képviseletét. Képviselői munkám alatt minden hétvégén hazajöttem Erdélybe, hétközben a Parlamentben voltam, hétvégente pedig nagyon szívesen tettem eleget a meghívásoknak és Partiumtól Háromszékig jártam a különböző településeket. Úgy érzem, hogy erős kapcsolatokat sikerült kialakítanom a választókkal, ezek a kapcsolatok pedig egy képviselő számára rendkívül fontosak, hiszen a valóságot, a valódi problémákat csak így lehet érzékelni és érteni. Felelősséggel tartozunk az emberekért, én bízom benne, hogy a Szövetség választott tisztségviselői ezt pontosan tudják és eszerint cselekednek.

Z.S.T Folyamatosan azt halljuk a Szövetség képviselőitől, hogy Európa változni fog, Európának változnia kell. Mit is jelent valójában az a változás, ami ekkora fontossággal bír?

Európa folyamatosan változott az elmúlt évek alatt és nyilván most is változik. Nem mindegy, hogy mi bele tudunk-e szólni ezekbe a változásokba, vagy ennek a folyamatnak csupán elszenvedői leszünk. Számomra, keresztény ember számára fontos, hogy Európa megőrizze keresztény identitását, én ennek az értékrendnek igyekeztem az egyik leghangosabb szószólója lenni parlamenti munkám során.

Fiatal Beszterce-Naszód megyei csoport Brüsszelben - 2016
Fiatal Beszterce-Naszód megyei csoport Brüsszelben – 2016

Z.S.T. Milyen üzenettel erősítené meg a Beszterce-Naszód megyei magyarokban a május 26-i európai parlamenti választások fontosságát?

Az Európai Unió az egyik legjobb dolog, ami velünk erdélyi magyarokkal az utóbbi években történt, még akkor is, ha néha kételkedünk ebben és nem értünk egyet a döntésekkel. Az EU fejlődést hozott a közösségeinkbe, ilyen szintű lehetőségeket sosem kaptunk volna a román államtól. Ezért mindenkit arra biztatok, hogy a rossz mellett a jót is vegyék észre és higgadtan mérlegelve döntsenek a parlamenti választások során.