Ülésezett a megyei érdekvédelmi szervezet aktuálpolitikai kérdések megoldása érdekében

Kelemen Hunor, szövetségi elnök jelenlétében tartotta meg évi rendes ülését az RMDSZ Beszterce-Naszód megyei szervezete szombaton, január 19-én. A Megyei Küldöttgyűlésen jelen volt az Ügyvezető elnökség részéről Nagy Zoltán, területi szervezetekért felelős ügyvezető alelnök, valamint Magyar Tivadar, oktatásért felelős ügyvezető alelnök is.

A Református Gyülekezeti Központban megtartott ülésen jelen volt 93, szavazati joggal rendelkező helyi elnök, önkormányzati képviselő, lelkipásztorok, civil szervezetek képviselői és megyei küldöttek.

Döntés született a megyei kongresszusi küldöttek kilétéről. Február 22-23 között tartja az RMDSZ tisztújító kongresszusát Kolozsváron, amelyen Beszterce-Naszód megyéből 17 személy lesz jelen. Az RMDSZ Beszterce-Naszód megyei szervezet továbbra is támogatja Kelemen Hunort egy újabb négy éves mandátum betöltésére a szövetség élén. Továbbá napirenden volt az európai parlamenti választások ismertetése is.

Évi első ülésnek megfelelően sor került az elmúlt év tevékenységi beszámolóira is. Décsei Atilla, megyei elnök röviden ismertette a szervezet által elért eredményeket, amely a hagyományos események mellett a mezőgazdasági ügyeket és a bentlakás és ingáztatás helyzetét is tartalmazta. „Összefogásra van szükség. Nekünk, erdélyi magyaroknak, csakis akkor lehet képviseletünk önkormányzatokban, parlamentben és az Európai Parlamentben is, ha megmutatjuk összetartó erőnket. Csakis akkor tudunk eredményeket elérni, ha jelen vagyunk a döntéshozó testületekben, de ehhez szükségünk van a választópolgárok szavazatára. Amint eddig is, ezután is kiemelt figyelemmel kezeljük a gazdák helyzetét, megragadva a lehetőségeket, hogy különböző anyagi forrásokhoz jussanak gazdaságuk fejlesztése érdekében. Ilyen volt például az október 9-én megszervezett Mezőgazdasági Fórum is a Pro Economica Alapítvánnyal közösen, ahol segítséget nyújtottunk Beszterce-Naszód megye érintetett településeinek gazdáinak, akiknek lehetőségük nyílt ez által pályázati úton mezőgazdasági erőgépek beszerzésére. Ezt a munkát a jövőre nézve is folytatjuk!” – fogalmazott a megyei elnök.

Az ülésen Kelemen Hunor, szövetségi elnök fényt derített választói gyakori kérdésére, ami a kormányzó pártokkal való együttműködést illeti, „folyamatosan arra törekedtünk és törekszünk, hogy a magyarok érdekeit eredményesen tudjuk érvényesíteni a helyi, illetve a megyei önkormányzatokban, valamint országos szinten is. Mindez azzal jár, hogy a mi saját erőnkhöz hozzá kell tenni mások erejét is, másképp az érdekérvényesítés lehetősége nem adott. Szövetségeseket kell keresni, szövetséget kell kötni.” – fejtette ki a szövetségi elnök. Továbbá elmondta azt is, hogy „nem igaz, hogy az EU-s csatlakozásnak nincsenek eredményei. Az európai parlamenti választás legnagyobb kérdése, hogy az Unió reformjának az elszenvedői leszünk csupán, vagy megpróbáljuk alakítani ezt a változást.” Mindezek mellett válaszokat adott a felmerült kérdésekre, mint az ingáztatás, bentlakás, délutáni oktatás, egyházak, mezőgazdaság stb.

Az ülésen felszólaltak a szervezet helyi elnökei is, akik beszámoltak tevékenységükről, valamint köszönetüket fejezték ki a szövetségi és a megyei elnöknek eddigi támogatásukért.

“Az RMDSZ érdeke, hogy egy erős magyar frakció legyen az Európai Néppárton (EPP) belül” – K.H.