Friss hírek

Adventre várva

Idén sem maradhatott el a besztercei magyarok körében már évek óta nagyon kedvelt „Adventi Kreatív Műhely” névre keresztelt, családi kézműves foglalkozás. Az eseményen kicsik és nagyok, egyaránt nagy örömmel és várakozással vettek részt a Besztercei Magyar Ház-ban, ahol talán elsőként, ahogyan azt a mi vidékünkön mondják az „Angyal” már meghozta a színpompás karácsonyfát.

Sürgés-forgással, nagy készülődéssel vette kezdetét a november 29-én szerda délután az „Adventi Kreatív Műhely” névre keresztelt családi kézműves foglalkozás. A szervezők, mindent előkészítettek, ahhoz, hogy a résztvevők maguk tudják elkészíteni idei adventi koszorújukat. Az alapanyagok: fenyőágak, fenyőtobozok, gyertyák sok színes gömb és dísz, színes szalag és kitudná felsorolni mennyi minden, már készen várta az eseményen résztvevőket. E közben, a gyermekek, karácsonyi mesefilmeket nézhettek, rajzolhattak és színezhettek míg szüleik, nagyszüleik keze alól szebbnél szebb és díszesebb koszorúk kerültek ki. A hagyományaink felelevenítése, fontos része megmaradásunknak. Karácsonyi hagyományaink, melynek az adventi időszak is részre egyik legszebbek és magasztosabbak, ezért kell ápolni őket. Az esemény fényét, nagyban emelte a hatalmas és színpompás fenyőfa, amelynek karácsonyfa jelleget adott a sok szép dísz és égő mellett, az emberek szeretete, a kis gyermekek lelkesedése és mindannyunk várakozása, egyszersmind az, hogy mi magyarok, mint egy nagy család együtt lehettünk és készülhettünk fel a Szeretet Ünnepére, Jézus Krisztus születésére.

E hagyomány megőrző, lelket melengető nagyszerű esemény nem jöhetett volna a Beszterce-Naszód megyei Nőszervezet és a Besztercei Madisz szervezése, valamint a Kolozsvári RMDSZ Ügyvezető Elnökség és a Communitas Alapítvány támogatása nélkül.

További képeket >>>ITT<<<láthat az eseményről!