Teltházzal ünnepelték Besztercén a Magyar Szórvány Napját

Az ünnepségnek a besztercei Szakszervezetek Művelődési Háza adott otthont, szerdán november 15-én, 18:00 órai kezdettel. Az eseményt nagy érdeklődés övezte, mi sem bizonyítja ezt jobban annál, hogy teltházzal zajlott a rendezvény.

Az RMDSZ nagyváradi kongresszusa már 2011. február 27-én határozatban nyilvánította november 15-ét a magyar szórvány napjává, amelyet Erdélyben azóta is ünnepelnek. A döntést azzal indokolták, hogy az anyaország határain kívül tömbben, kisebbségben és szórványban élő magyarok sajátos gondokkal küszködnek, és a szórványban élők a leginkább veszélyeztetettek közülük. A magyar Országgyűlés 2015. november 3-án a határon túli magyarság iránt viselt, az alaptörvényben rögzített felelősségnek megfelelve november 15-ét, Bethlen Gábor (1580-1629) erdélyi fejedelem halálának napját a magyar szórvány napjává nyilvánította.

Az ünnepséget magyar népviseletbe öltözött diákok konferálták be név szerint Uhelszki Krisztina és Báthory Szabolcs, majd országos magyar olimpikonunk Müller Ágnes és Kerekes Norbert szavalatai következtek, az Ismerős Arcok híres dala, a Nélküled zenei aláfestésével. Az ünnepség Antal Attila, besztercei önkormányzati képviselő beszédével folytatódott, aki Décsei Attila üzenetét tolmácsolta az egybegyűlteknek.

Antal Attila ünnepi beszédében elmondta: „Feltevődik a kérdés, hogy ünnep e vagy sem november 15-e, a szórványban élő magyar emberek számára. Hiszen annyi járvány, háború és megannyi más nyomorúság sújtotta magyar nemzetünket, és különösképpen minket, erdélyi magyarokat. Erdély földje hol török, hol pedig Habsburg rabiga alatt senyvedett, mely mind a szórványosodáshoz vezetett. Ehhez hozzáadódik az utóbbi száz esztendő is, mely nagyban hozzájárult a magyar lakosság felmorzsolásához, hisz országrészeink más államokhoz kerültek”, majd hozzátette „a tömb magyarság, méltán ünnepelheti a szórvány napját, hisz amíg mi a szórványban kitartunk, és éljük mindennapjainkat, addig azok akik a tömbben élnek nem kell az asszimilációtól tartaniuk. Nekünk itt élőknek, ez nem feltétlenül egy ünnep, hanem egy emlékeztető, hogy kötelességünk megmaradi, vállalva a reánk mért sorsot.”

Az est fénypontja a kolozsvári Tokos zenekar fellépése volt. A kolozsvári együttes, aki 2014-ben nyerte meg a Fölszállott a Páva, népzenei és néptánc tehetségkutató műsort, fantasztikus előadással hálálta meg, hogy a szervezők őket választották, valamint a jelenlevőknek a teltházat. A közönség többször is tapssal jutalmazta, a Kolozsvárról érkezett művészeket, akik többek között kalotaszegi, máramarosi, szász és cigány tánccal és zenével színesítették az amúgy is csodálatos műsort.

Az előadás végén a közönség, percekig tartó tapsviharral jutalmazta a produkciót. Az ünnepséget Toók Katalin, a Nőszervezet elnöke zárta, aki megköszönte mindenkinek a részvételt.

A Magyar Szórvány napja alkalmával rendezett műsor, nem jöhetett volna létre a kolozsvári ügyvezető elnökség, a Communitas Alapítvány és az RMDSZ Beszterce-Naszód megyei szervezete támogatása nélkül. Köszönet jár továbbá a Besztercei MADISZ-nak a szervezésben nyújtott segítségért továbbá Décsei Attila megyei elnöknek az esemény értelmi szerzőjének és Sztankovszky Enikő Zsuzsa magyar tanárnőnek, a szavalatokat mondó diákok felkészítéséjért.

Több képet >>> ITT <<< láthat az eseményről!