VI. MADISZ Horgászverseny

Idén sem a megszokott helyszíneken, hanem a Kolozs megyei Cege községhez tartozó Noszolyon, került megrendezésre, a Beszterce-Naszód megyei magyar horgászok körében igen kedvelt, immár hatodik alkalommal megrendezett MADISZ Horgászverseny.

A háromnaposra tervezett versenyre, idén 11 csapat nevezett be. A helyszínen sorshúzás döntötte el, hogy ki-ki melyik horgász helyet kapja, majd ezután került sor a táborhelyek kialakítására. A rossz időtől sem kellett tartani, hiszen kánikula volt a verseny nagyrészénben, melyet csak este zavart meg egy két hűsítő zápor. Az előző évekhez képest idén több halat fogtak a versenyzők, mint az előző években. Az összes fogás meghaladta idén a 100 kg-t. A halászok ellátásáról, a sütés-főzésről idén Zoltán Attila és családja gondoskodott, ezért külön köszönet jár nekik az áldozatos és odaadó munkájukért. A verseny végén a következő végeredmény született:

Helyezés

Csapat neve

Elért pontszám

1

Gálfalvi Zsolt és Décsei Atilla

21.136

2

Crăciun Tibor és Csete Árpád

15.93

3

Szakács Zoltán és családja

11.305

4

Borsos Mihály és Borsos Attila

11.189

5

Fehér Tibor és Szakács Róbert

9.89

6

Kántor Csaba és Kántor Mihály

9.76

7

Marosi Zsolt és Ferenczi László

8.53

8

Köő Zsolt és Móra András

7.005

9

Szilágyi János és Fülöp Norbert

5.45

10

Lázár Attila

4.09

11

Tokos Tibor és Tokos Olga

1.132

 

Az első három helyezett díjban és oklevélben részesült. A legnagyobb halért járó különdíjat idén Crăciun Tibor és Csete Árpád nyerte.

A július 14-16 között megrendezett versenyt a Besztercei MADISZ szervezte, támogatta az RMDSZ Beszterce-Naszód megyei szervezete és a Communitas Alapítvány.

 

 Több képet >>> ITT <<< láthat az eseményről!