Friss hírek

Becsengettek. Iskolatáska immár hatodik alkalommal

A Romániai Magyar Demokrata Szövetség nem hagyja figyelmen kívül a megyei oktatási helyzetet
 
Egy újabb tanév küszöbén állunk. Lassan a hátunk mögött hagyjuk a nyarat és szembenézünk a sárguló falevelekkel, a rövidülő napokkal és egy vastagabb ruházattal is. Ma, szeptember 14-én újra együtt az osztály, a diákok egymásnak mesélhetik a nyári kalandokat és persze pedagógusaik segítségével új információkra tehetnek szert.
Sok örömöt, de sok szorongást is jelent az új tanév, úgy a gyerek, mint a szülő számára is. Megvannak-e a kellő felszerelések? Sikerült-e mindent beszerezni, ami egy új tanév kezdésekor szükséges? Ebben a problémában segítséget nyújt az RMDSZ Beszterce-Naszód megyei szervezete, hiszen idén is, immár hatodik alkalommal megvalósította az Iskolatáska programot, amikor minden első osztályba induló kisgyereknek egy alaptanszerekkel felszerelt iskolatáskát adott ajándékba. Sajnos a gyerekek létszáma nagyot csökkent a tavalyhoz képest, hiszen idén 66 gyerek lépi át az iskola első osztályának a küszöbét megyeszinten: Besztercén, Bethlenben, valamint a megye magyarlakta településein: Árpástó, Magyardécse, Szentmáté, Retteg, Óradna, Felőr, Sófalva, Várkudu, Mezőköbölkút, Cegőtelke, Kékes, Vice és Újős.  
Öröm számunkra, hogy az RMDSZ képviselőinek köszönhetően idén is megvalósíthatjuk ezt a számunkra olyan fontos programot. Sajnálatos módon csökkenés észlelhető, ami a gyereklétszámot illeti, hiszen ha belegondolunk tavaly 92 kisiskolást tudtunk megajándékozni, idén viszont 66 iskolatáskával készültünk.
E nagy népszerűségnek örvendő program megvalósításáért köszönet jár az újabb összefogást tanúsító megmozdulásnak, hiszen a program lebonyolításához szükséges anyagiakat egyrészt a Communitas Alapítvány biztosította, másrészt megyeszinten az RMDSZ által tisztségbe juttatott tanácsosok, polgármester, alpolgármesterek, dekoncentrált intézményvezetők, illetve az ügyvezető elnökség tagjai által felajánlott adományok fedezték. ” – fogalmazott Décsei Atilla, az RMDSZ Beszterce-Naszód megyei szervezetének elnöke.