2024. április 18. (csütörtök) -
Andrea, Ilma
napja Beszterce
5°C
1€
= 4.9754 lej
      
= 5.8294 lej
      
100HUF
= 1.2669 lej
      
1$
= 4.6739 lej
      

Szentmátéban ünnepelte 18. születésnapját a Mezőségi népzene- és néptánctalálkozó

Immár tizennyolcadik alkalommal szerveztek Mezőségi népzene- és néptánctalálkozót folyó év október 12-én, de ez alkalommal Szentmátéban. A rendezvény tizenhét éven keresztül Vicében került megszervezésre, idéntől viszont vándorjelleget öltött. Az ünnep célja továbbra is változatlan maradt, a találkozások, új barátságok, együvé tartozás érzése és a jövőbe vetett hit megerősítése. A szervezők elmondása szerint a program csupán abban változott, hogy több fiatal csoport elevenített színpadra egy-egy hagyományos, magyar, mezőségi táncot.

A fesztivál 10:00 órakor vette kezdetét, amikor a népviseletbe öltözött, különböző magyarlakta településekről érkezett csoportok vonultak fel Szentmáté központjában. 11:00 órától Ökumenikus istentiszteletet tartott Juhos János, helyi református lelkipásztor. 12:00 órától Folklórműsor szerepelt a műsortervbe. Elsőként egy olyan csoport lépett színpadra, aki 2010-ben ünnepelte megalakulásának 150. Évfordulóját, az Óradnai Fúvószenekar. Őket követte a szervezők egyike, a Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes, aki megalakulása óta azt a célt szolgálja, hogy a magyar népzene és néptánc színpadi megjelenésében közel maradjon a forráshoz, ahonnan táplálkozik, felelősséget vállalva a magyar népi kultúra megőrzéséért. Harmadikként a 2009-ben megalakult felőri Búzavirág Néptáncsoport mutatott be felcsíki gyermekjátékokat. A vicei hagyományőrzők negyedikként léptek fel, akik Szőllősi Anna vezetésével mezőségi népdalokat énekeltek.

Az 1990-ben alakult dési Aranyeső Néptánccsoport következett, akik a Rezeda zenekar kíséretével, mezőségi táncokat mutattak be. A táncok és táncdalok állandó cseréje következtében, Mezőségen teljesen összemosódnak a magyar és román jellegzetességek határai, s valódi zenei és táncbéli kétnyelvűség érvényesül. Az almásmálomi Almavirág Néptáncegyüttes észak-mezőségi műsora ezt a kétnyelvűséget hangsúlyozta ki. Király Dávid által összeállított műsort hetedikként a vicei Bástya Kollégium gyermekei adták elő a színpadon, amikor Lupásku Dianna és Orbán Anetta mezőségi és csángő népdalokat énekeltek, valamint Lupásku Denisza és Gusa Krisztián népdalos vidám jeleneteket mutattak be.

A nyolcadikként fellépő lakiteleki Ifjúsági néptánccsoport elmondása szerint, műsorukban a házigazdák iránti tiszteletből ezúttal mezőségi táncokat mutattak be. Őket követte a házigazdák műsorai, amikor a szentmátéi Furulyás csoport, a helybéli iskola VI. osztályos gyerekei léptek fel, valamint a szentmátéi Kéknefelejts néptánccsoport, amely 2012 áprilisában alakult, és a 18. Mezőségi népzene- és néptánctalálkozón palatkai táncokkal léptek fel. A lakiteleki Ifjúsági Néptáncsoport vezetői, Sallai András és Sallainé Győri Csilla a húsz éve alakult lakiteleki Kösöntyű Néptáncsoport két tagja, akik bagi táncokat mutattak be a nézőknek. Lakitelek egy 4600 lakosú település Bács-Kiskun megyében (Magyarország), de mivel megragadta figyelmüket Erdély és ezen belül a Mezőség, valamint az itt élő emberek szeretete, a tánccsoport az itteni táncok alapjait is elsajátította.

A Mezőségi népzene- és néptánctalálkozón fellépő magyardécsei Cseresznyevirág Néptánccsoport 2013 augusztusában alakult, tagjait az előző Cseresznyevirág Néptánccsoport felnőtt tagjai nevelték, ők is a Hagyaték tematikájához illően, mezőségi táncokat mutattak be. Hasonlóan az őket követő csoport is, a széki Szalmakalap Utánpótlás csoport, frissen alakult, pontosabban két éve, a széki általános iskola tanulóiból áll, akik, amint a nevéből is kiderül a felnőtt Szalmakalap csoport nyomaiba léptek. Színpadra elevenítették a széki táncrendet és bemutatták saját népviseletüket. Színpadra lépett Kilyén Ilka, vásárhelyi színművész és leánya, Krisztina, akik népdalokat énekeltek.A besztercei Vadrózsa néptánccsoport, melynek célja a hagyományok ápolása, megőrzése és fellendítése megyénkben nagysajói és mezőségi táncrenddel lépett színpadra. A kulturális programot a Hargita Nemzet Székely Népi Együttes zárta, kalotaszegi táncokkal.

 

 

A tizennyolcadik évét betöltött Hagyaték bállal zárult, szászrégeni zenészek kíséretében.

 

Décsei Atilla, az RMDSZ Beszterce-Naszód megyei szervezet elnökének nyilatkozata szerint „amint e csodálatos rendezvény mottójában is áll, Andrásfalvy Bertalan szavaival élve, ‹‹a nemzeti népi kultúra megőrzése nemcsak egy életet adó program élménye, hanem a magyarság fennállásának egyetlen lehetősége››, elmondhatom, hogy számunkra ez egy jeles alkalom, hisz tizennyolc éve ünnepelünk együtt egy magyar hagyományőrző rendezvény keretein belül. Örömmel tölt el, hogy ennyi magyar embert látok, akik évről-évre eljönnek e fesztiválra, örömmel tölt el, hogy ennyi fiatalt látok, akik tovább viszik nemzedékről-nemzedékre hagyományainkat, mert így nem kell félnünk attól, hogy értékeink elvésznek.

Így, együtt tudjuk igazán megmutatni, hogy él egy erős, összetartó magyar nemzet Beszterce-Naszód megyében, aki nem hajlamos az elhajlásra. Az RMDSZ számára kiemelt prioritás maradt, hogy megőrizze, megvédje mindazt, amit megalakulása óta alatt vívott ki az erdélyi magyarság számára, valamint, hogy továbblépjen a közösségi célkitűzések megvalósítása terén.

Megköszönöm a szentmátéi, a Beszterce-Naszód megyei erős magyar közösségnek, hogy mindig büszkén vállalja magyarságát és a magyar összefogást, tudva azt, hogy csakis összefogással, szolidaritással és együttműködéssel lehet igazán hatékonyan képviselni a romániai magyarság, de főként a szórványban élő magyarság célkitűzéseit.