2024. április 19. (péntek) -
Emma
napja Beszterce
2°C
1€
= 4.9763 lej
      
= 5.8158 lej
      
100HUF
= 1.2637 lej
      
1$
= 4.6625 lej
      

Százhuszadik alkalommal megszervezett Cseresznye Fesztivál Magyardécsén

 Cseresznye Fesztivált ünnepeltek Magyardécsén, folyó év június utolsó vasárnapján. A június 30-án megszervezett cseresznyemajális, immár a százhuszadik. A rendezvényen részt vett többek között az RMDSZ Beszterce-Naszód megyei szervezete, valamint a magyarországi testvértelepülésről, Újfehértóról érkezett vendégek. A szervezők, Árpástó község Polgármesteri Hivatala és a Magyardécsei Gazdakör, egész napos színes műsort állítottak össze minden korosztálynak.

Magyardécse, Erdély egyik legnagyobb cseresznyetermő vidéke, mely híressé tette az itt élő emberek szorgalmát, munka iránti szeretetét” – ismertette Balla Tamás, magyardécsei lakos, akitől megtudtuk, hogy a Cseresznyemajálist 1893-ban ünnepelték először, Bethlen gróf szervezésével, hiszen a falu a gróf birtokában állt. Már abban az időben is gyümölcstermesztéssel foglalkoztak. A cseresznye a település jelképévé vált.

A vasárnapi program 11 órától indult a magyardécsei református templomban. Ezt követte a hivatalos megnyitó, majd a kulturális program több tánccsoport és együttes fellépésével. Elsőként a helybéli Cseresznyevirág néptánccsoport szórakozatta a jelenlévőket hangulatos műsorával. Továbbá színpadra léptek a kolozsvári Magyar Opera művészei, a besztercei Vadrózsa néptánccsoport, a tizenöt éve megalakult bálványosváralyai néptáncosok, a Katorzsa néptáncegyüttes Hargita megyéből, valamint helyi fiatal énekesek és más távolról érkezett néptánccsoportok.

Martonos Tamás, a község polgármestere elmondta, hogy a helybéliek nagymértékben besegítettek a Cseresznyemajális szervezésében. A falu 90 százaléka több kilogramm cseresznyével is hozzájárult. „Köszönet jár azoknak a fiataloknak is, akik a cseresznyekoszorút fonták, akik mindent megtettek, azért, hogy minden a lehető legjobban sikerüljön.” Arra a kérdésre, hogy milyen üzenetet szeretnének e rendezvény által eljuttatni a Beszterce-Naszód megyei magyarságnak, a polgármester azt válaszolta, hogy „Összefogás. Együvé való tartozás. Ez lenne a legfontosabb a szórványban élő magyarság számára. Mindenki több héttel a rendezvény előtt készül, meg akarja mutatni az ittlévőknek, hogy mi az, ami számára létfontosságú, a cseresznye, a munka öröme. Amint itt látható, tele van a tér cseresznyével, bárki kiszolgálhatja magát és közösen eltölthetünk egy kellemes vasárnapi délutánt.

Décsei Atilla, az RMDSZ Beszterce-Naszód megyei szervezetének elnöke, nyilatkozatában összefoglalta, hogy a magyardécseiek büszkék lehetnek arra, hogy ennyi éven keresztül sikerült nekik megőrizni ezt a szép hagyományt.

A programot a Kövérgép, az Emmánuel és Knock Out együttesek zárták, valamint 23:00 órától a tűzijáték és a hagyományos magyardécsei bál.