Kisütött a Nap a lelkünkben

Haragos, sötét felhők kísértek május 25.-én, amikor a Dés Megyei Református Nőszövetség találkozójára mentünk, Sajószentandrásra.
Megérkezve a templom elé, az első benyomásunk azt sugallta, hogy csak egy lelkes közösség, teremthet ilyen környezetet magának. A templom udvarán tarka virágok, a lekaszált fű friss illata, rend és tisztaság fogadott. Belépve a templomba, csak fokozódott az elismerésünk a jó pásztor és nyája iránt. Bizonyságát láttuk Berzsenyi Dániel szavainak „Nem sokaság, hanem / Lélek s szabad nép tesz csuda dolgokat.”
Rövid időn belül megtelt a kis ősi templom, és mint egy 130 lelkes résztvevő hallgathatta Tatár Anikó lelkipásztor igehirdetését.
Ezt követően két szavalatot hallgattunk meg és két szép éneket gitárkísérettel, amit fiatalok (5 éves kislány) adtak elő. A zord idő ellenére is úgy éreztük, hogy kisütött a nap a lelkünkben.
Molnár Helén helyi lelkipásztor ismertette a gyülekezet és a templom történetét. Az ősi templom leégett és a településen lakó nemesi családok hozták helyre. Idővel azonban annyira leromlott az állaga, hogy 1896-ban Fehérvári Károly egyházmegyei főgondnok közbenjárásával újat építettek. Azóta többször volt javítva, az utolsó újítás 2012-ben volt, amit a közösség önerőből végzett, ami annál is dicséretesebb, mert mindössze 71 lelket számlálnak. Igaz, vannak lelkes fiatalok még a presbiterek között is.
Ezt követően, Borsos Melinda előadása következett, a bibliai Lídia életéről és munkásságáról. A szentírás úgy emlegeti, mint az első európai keresztény nőt. Sikeres üzletasszony volt, akinek széleskörű kapcsolatai voltak, nemcsak a kereskedelem terén, hanem magánéletében is. Mindenki előtt nyitva állt az ajtaja, befogadott olyan embereket is, akiket nem láttak szívesen a városban. Határozott volt a tetteiben, jó szervező volt és jó felebarát. Pál apostolnak is menedéket adott, amikor a börtönből szabadult. Missziót vállalt a vallás keretében, a családja is megkeresztelkedett. A közösségi élet központja lett a háza.
Ennek kapcsán egy rögtönzött felmérésben is volt részünk. Mindenki kapott egy cédulácskát, amire felírhatta személyesen erősségeit és gyengeségeit. A szépséghibája csak az volt, hogy se nem gyűjtötték össze, hogy egy általános felmérésre szolgáljon, amit alkalomadtán megbeszélhettünk volna, vagy szúrópróbaként néhány darabot helyben kiértékelhettünk volna. Különben mi értelme volt, hogy magunknak leírjuk?! Azonban a frontális kiértékelés jó szolgálatot tett mert őszinte önismeretre késztetett, amelyben felismerhettük, olyan adottságainkat, amelyekkel betölthetjük Istenben vetett szolgálatainkat és segίtett az ezt követő kérdés megválaszolásánál: ’Mi szükséges, ahhoz, hogy egy jó közösség létrejöjjön?’ Mivel nem tolakodtunk a válasszal, jött a kisegítőkérdés is: ’Hát az öszintességet, szorgalmat, toleranciát…nem írták rá a papírjukra?’
Bizony jó alkalmak ezek arra, hogy egymástól tanuljuk, és hazatérve erősítsük közösségünket a tapasztalatok alapján.
A megyei elnöknő hiányolta a nőszövetségek beszámolóit, ezért sor került néhány szóbeli beszámolóra is.
Végül Molnár Helén tiszteletes asszony röviden vázolta a Bonyhai-i kastély múltját- jelenét és a jövőbeni elképzeléseket: felújítás, hasznosítás stb. Felhívta a figyelmünket az adományra, mert minden kis segítség jól fog. Erre a célra egy külön perselyt helyeztek el és hála Istennek közel 600 lej gyűlt össze.
Végezetül a Művelődési Otthon tágas termében elfogyasztottuk a finom töltött káposztát, s Isten Áldását kérve a kis gyülekezet további munkájára elköszöntünk, azzal a megtisztelő meghívással, hogy ”Szívesen látjuk máskor is, jöjjenek még hozzánk!”