“Húsvét másodnapján régi szokás szerint “

Régi hagyományokat megelevenítő öntöző versike két sora jutott eszembe, amikor arra gondoltam, hogy a tekei húsvéti műsoros bálról pár sorban írjak.
Igen, mert Tekében már több éve úgy karácsony, mint húsvét másodnapján műsoros bált
szervez Mihálci János iskola igazgató. Húsvéti üdvözlettel és meghívóval tiszteli meg Teke magyar közösségét.
A meghívottak terített asztal mellől nézik végig a Tulipán tánccsoport műsorát.
A vallásórás gyermekek versekkel, énekekkel emlékeztek meg a Feltámadás ünnepéről, majd Kis Iluska tanárnő vezetésével a tánccsoport tagjai a húsvéti locsolási népszokást elevenítették fel. A tekei Tulipán tánccsoportot kiegészítő cegőtelki és tacsi bentlakó tanulók, mezőségi, széki és nyárádmenti táncrenddel zárták a színpadi műsort. A meghívottak, vendégek buzgó tapssal köszönték meg ifjaink szereplését, mely mosolyt csalt az arcokra és régi szép emlékeket idézett .
A megyei RMDSZ részéről Toók Katalin köszöntötte a jelenlevőket.
A műsor lejártával kezdődött a táncmulatság “Málomi Laci “ szolgáltatta a szórakoztató zenét, zeneszámait úgy válogatta össze, hogy az minden egyes korosztályt szórakoztathasson. Ahogy felcsendült az első keringő dallama rögtön táncba hívta a mulatni vágyókat, idősebb és fiatal házaspárokat, ifjakat .
Mihálci János iskola igazgatónak gondja volt az is, hogy a jelenlevők meleg vacsorát fogyaszthassanak a jó meleg kultúrotthonban. A virágvázával és gyertyával díszitett, terített asztalon a kosarakban otthonról hozott tésztástálak, likörös és boros üvegek mellé felszolgálták a Nicula Sandu szakács készítette finom flekkent és krumplisalátát, melyben lelkes segítségek vettek részt.A tombolázás sem maradt el, ez alkalommal sem, a nyertesek nem csalódva, hanem örömmel vették el jutalmukat.
Bensőséges hangulat,emlékezés, régi távol élő barátok, hozzátartozók találkozása tette még meghittebbé ezt az alkalmat.
Sok nagyobb közösség példát vehetne erről a kis közösségről,ahol az ilyen alkalmak felüdülést, a találkozás és együttlét örömét szolgálják és hova tovább érezhetőbb a közösségformáló erő hatása. Jó együtt lenni ,összetartozni, szunnyadó emlékeket valós élménnyé változtatni és a muzsika ritmusára együtt keringőzni, tangózni, csárdásozni, hisz “…élet a tánc melyben lélek a dal “…(Arany János ). S a dal és a tánc is közös nyelv, melyet mindenki megért anélkül, hogy magyarázkodna .
Köszönjük ezeket a meghitt alkalmakat úgy karácsonykor, mint most húsvétkor is Mihálci János iskola igazgatónak és minden kedves helytállónak, segítőnek, adományozónak, résztvevőnek, akik a maguk módján abban munkálkodtak, hogy felejthetetlen legyen a 2013-as húsvét másodnapi esténk is