2024. március 29. (péntek) -
Auguszta
napja Beszterce
16°C
1€
= 4.9695 lej
      
= 5.8126 lej
      
100HUF
= 1.2621 lej
      
1$
= 4.6078 lej
      

Már Strasbourgban mossák a szennyest

A közel négy hónapig tartó itthoni politikai csátarozást, a román politikusok az EP-ben folytatták, azon a plenáris ülésen, amely napirendre tűzte és megvitatta a romániai belpolitikai helyzetet. Az európai bizottság vezetői kijelentették, hogy kötelesek fellépni minden olyan esetben, amikor valamelyik tagállamban, olyan alapelvek sérülnek, mint az igazságszolgáltatás függetlensége és a jogállam tiszteletben tartása. Elfogadhatatlan az, hogy Romániában nyomást gyakorolnak az igazságszolgáltatás intézményeire, függetlenül attól, hogy ezt milyen politikai erő teszi. Továbbá az elnök leváltására kiírt népszavazáson történt rendellenességek súlyosbították a helyzetet és Románia megitélését. Ugyanis a DNA főnöke bejelentette, hogy a szavazatok közel 15 százalékat manipulálták, ez azt jelenti, hogy több mint 1.000.000 szavazatot loptak el.
Ehhez hozzájárul az USL két társelnökének, valamint több politikusnak és kormánytagnak, köpönyegforgató diszkurzusa. Az EP-ben egyet mondanak és igérnek, itthon pedig egészen mást, támadva az unió vezetőit, azért hogy a népet férevezetve politikai tőkét kovácsoljanak maguknak. Felkészületlenségüket, naivságukat bizonyítja, hogy azt hittek, amit itthon mondanak, az itt marad. Pedig minden kijelentésük állásfoglalásuk diplomáciai úton eljut az érintettekhez, legyen az európai parlament, európai bizottság, vagy bármely tagállam. Az európai parlament felelősségteljesen és eleg mérsékelten nyilvánult meg a romániai belpolitikai helyzet elemzésekor. Nem úgy a nyugati sajtó, amely durván bírálta Romániát. Politikai gengsztereknek nevezte a kormánykoalició tagjait, úgy fogalmazva, hogy ezek delikvensek ha bebizonyosodnak a népszavazáson elkövetett büntettek.
Victor Ponta plágium ügye is terítékre került. Ugyanis a Bukaresti Tudományegyetem szakértői döntése szerint a miniszterelnök nyilvánvalóan plagizált doktori dolgoztában. Cristian Preda PDL-s EP kepviselő, ennek kapcsán megjegyezte, hogy a kormányfőnek nem volt bátorsága megjelenni a plenáris ülésen, és azonnali lemondását kérte. Ebben tökéletesen igaza van, mert minden civilizált országban egy bebizonyitott plágium ügyet becsületbeli lemondás követ. De mi Romániában élünk.
Es ha jogállamról és igazságszolgáltatásról volt szó, Sógor Csaba, Winkler Gyula és Tőkés László képviselők, a Mikó-ügyet is az EP elé tárták, amelyben az igazságszolgáltatás politikai nyomásra döntött, és a magyar kissebbséget ért jogsértésre hívták fel a figyelmet. Mi több, a tiltakozásokat és utcai megmozdulásokat követő intézkedések egy egész nemzeti kissebbséget vádolnak, ami megengedhetetlen.