2024. április 19. (péntek) -
Emma
napja Beszterce
8°C
1€
= 4.9764 lej
      
= 5.8125 lej
      
100HUF
= 1.2610 lej
      
1$
= 4.6687 lej
      

Felavatták a felőri “Bethlen Ilona” Szóványközpontot

„Egy érdekes út volt ez az elmult 18 év, amely egy parabola antennával kezdődött. Azután ebből lett imaház, templom felújítás és iskolaépület.” 
Nagyméretű és egyben megható ünnepség keretén belül került sor Felőrben a “Bethlen Ilona” Szórványközpont felavatására, 2012. augusztus 12-én. Az avatás ünnepi istentisztelettel kezdődött, amelyen ígét hírdetett Ft. Dr. Bölcskei Gusztáv debreceni református püspök. Az ünnepségen jelen volt Bethlen Farkas, a magyarországi Verőce polgármestere, Dr. Jurrien Wlol a hollandiai Nijega testvérgyülekezet részéről, Alexandru Pugna a megyei tanács alelnöke, Serban Petru helyi polgármester, az egyházmegye lelkészei, a megyei érdekvédelmi szervezet képviselői, vendégek, meghívottak, tengeren innen és tengeren túlról, és a felőri faluközösség, annyian, hogy a templom kicsinek bizonyult és a kintmaradottak hangszórón hallgatták az istentiszteletet.
Köszöntőjében Nt. Gáll Mihály felőri református lelkipásztor, a szórványközpont létesítésének kezdeményezője és kivitelezésének irányítója elmondta: Kilenc évig tartó, megfeszített munkával, amerikai, hollandiai, magyarországi és romániai támogatók, egyházak, magánszemélyek és állami intézmények segítségével sikerült felépíteni a négyszintes, multifunkcionális központot, közel 350.000 euró költségvetésből. Neve gróf Bethlen Ilona emléket őrzi, akit betegágyánal, a Szent János Kórházban látogatták meg és akkor adta áldását, hogy az épület az ő nevét viselje. De itt Felőrben, az utóbbi években, egy egész komplexum létrehozásáról beszélhetünk. 1995-ben a templom mellet imaház épült, majd egy év múlva, az 1896-ban ujjáépített templom, új külső és belső ruhát kapott. Négy évvel ezelőtt kezdték el anyaországi egyetemisták a “Nyári Ház” építését. Most befejeződött a szórványközpont építése és mindezek mellett a templomkert és az udvar rendezése.
Ünnepi beszédébén Bethlen Farkas, a közel 18 éves kapcsolatról és ez idő alatt történtekről elmondta: Egy érdekes út volt ez az elmult 18 év, amely egy parabola antennával kezdődött. Azután ebből lett imaház, templom felújítás és iskolaépület. Nagy örömmel és boldogan érkeztem Felőrbe. De örömömet és boldogságomat követte egy önmarcangolás, egy lekiismeretfurdalás. Rádöbbentem, hogy az utóbbi években egy kicsit cserben hagytam Felőrt. Mentségemre szolgáljon, hogy az elmúlt években Kárpátaljan, a magyar óvodákat újítottuk fel és minden erőmet oda összpontosítottam. Illetve, Trianon 90-ik évfordulójára, az egész Kárpát-medence magyarságának Verőcén építettünk egy templomot, a Kárpát Háza Templomot. Megérkezésemkor nem kaptam szemrehányást, hanem szeretettel fogadtak és örvendtek, hogy itt vagyok. Bocsánatkéresül Gáll Mihálynak elhoztam a “Könyvek Könyvét” a Vizsolyi (Károli) Bibliát. A hollandiai Nijega testvérgyülekezet részéről, kapcsolatuk és együttműködésük megerősítése végett, Dr. Jurrien Wlol adott át emléktáblát a felőri gyülekezetnek.
Az ünnepséget színesebbé tette a felőri református egyházközség kórusának fellépése, valamint a felőri, népviseletbe öltözött, kisdiákok műsora. Ezt követően a magyarországi Pitti Katalin operaénekesnő előadása örvendeztette meg az egybegyűlteket.
Az avatáson három nemzeti színű szalagot vágtak el, a magyart, a hollandot és a románt, mintegy jelezve, hogy közös Európában élve, a testvériség és az egyetértés jegyében sok fontos és hasznos dolgot lehet megvalósítani.
Most már áll a ház, várja lakóit, vár arra, hogy betöltse fő rendeltetését és iskolaközpontja legyen a szórványban élő magyar gyerekeknek. A támogatók mellett ki kell emelni Nt. Gáll Mihály lekipásztor áldozatos munkáját és a felőri egyházközség tagjainak hozzáállását.